Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már takargatni sem akarják a nyílt lopást

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A megkérdezettek háromnegyede – köztük a kormánypártokkal szimpatizálók 54 százaléka – inkább nem ért egyet azzal, hogy az állam ezer milliárdos nagyságrendben szervezett ki vagyont magánfenntartású közalapítványokba – derül ki a Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készült országos reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A fenti adat is azt mutatja, hogy a Fidesz igencsak a tűzzel játszik. Egy esetleges választási vereségre felkészülve megpróbálják rátenni a kezüket az államvagyon egy jelentős részére, ami többeket felháborított. Jól látható, hogy mi a cél, nem nagyon van más magyarázat a ténykedésükre. Ez viszont még visszaüthet, hiszen nincs semmiféle oka annak, hogy ezt tegyék, mármint olyan oka, ami elfogadható lenne a többség számára, márpedig itt valódi többségről beszélünk. Elképesztő összegekre tették a rá kezüket, miközben sokan csak azt érzékelik, hogy ameddig a haverjaik még gazdagabbak lettek, addig az egyszerű állampolgárok élete nem lett jobb, sőt, a járvány miatt sokan elveszítették munkahelyüket.

A kormány viszont ahelyett, hogy azzal foglalkozna, hogy rendbehozza a gazdaságot és kisegítse a bajbajutottakat, inkább azzal van elfoglalva, hogy még több pénzt nyúljanak le a saját törvényeik szerint. Mindannyiunk pénzét, vagyis a közvagyont magánosítják, ami alapesetben törvénytelen lenne, de mivel átírták a törvényeket, ezért ezt is megtehetik. Lényegében mindent megtehetnek, és meg is tesznek a magyar adófizetőkkel. A közpénzek ellopása viszont annak is a jele lehet, hogy szinte biztosak a vereségben. Biztosak abban, hogy bármilyen választási csalást is követnek majd el jövőre, az már nem lesz elegendő arra, hogy megtartsák kétharmados hatalmukat.

A felmérés résztvevőinek 62 százaléka hallott az utóbbi másfél évben létrehozott szervezetekről, 58 százalékuk pedig inkább egyetért azzal, hogy a Fidesz–KDNP így próbálja elérni, hogy egy esetleges választási vereség esetén több ezer milliárd forintnyi állami vagyon és közszolgáltatás felett rendelkezhessen az új hatalom számára ellenőrizhetetlen módon. Még Fidesz–KDNP legnagyobb bázisának számító kistelepüléseken élőknek is több mint fele is így vélekedik.

Az emberek jelentős része tehát tisztában van azzal, hogy mi is történik jelenleg, ezért ha újra rájuk szavaznak majd, az eléggé megmagyarázhatatlan lesz. Mert hát ki szeretné, hogy nyíltan kirabolják? Mert azzal, hogy az ember a Fideszre voksol, lényegében egyetért ezzel az egésszel. Elfogadhatónak tartja, hogy kilopnak minden forintot az emberek zsebéből, és azzal a sajátjukat tömik meg. Mint ahogy elfogadhatónak tartják azt is, hogy egy közönséges gázszerelő az ország leggazdagabb embere legyen. Aki a Fideszre voksol jövőre, az egyetért a párt tevékenységével: a lopásokkal, a korrupcióval és a diktatúra kiépítésével. Aki egy ilyen országra vágyik, az persze szavazzon csak rájuk, bár azt nem értem, ki akar egy ilyen országban élni?

Márpedig Orbánt többször is sikerült újraválasztani, még ha a magyarázat azért nem ennyire egyszerű. Az átírt választási törvény és a széthulló MSZP miatt esély sem volt arra, hogy az ellenzék akár csak megszorítsa a Fideszt, hiszen szét voltak aprózódva. Ameddig fel nem merült az összefogás, az ellenzéki együttműködés lehetősége, addig lényegében fölöslegesen szavazgattunk a nekünk tetsző pártokra, hiszen a Fidesz olyan szavazóbázissal rendelkezik egymaga, mint semelyik másik párt. És a szavazóbázis csak egy dolog, ehhez még társul több száz, ha nem ezer milliárd forint is, amelyet folyamatos kampányokra tudnak költeni. Itt nem plakátokra gondolok elsősorban, hanem minden olyan tevékenységre, amelynek célja a szavazók megszerzése.

A 2010-es fülkeforradalom óta a Fidesz most néz szembe az első érdemi akadállyal és nagyon úgy tűnik, hogy inkább elmenekül, mintsem, hogy megpróbálja megugrani azt. Orbán csak pofázik a harcról, de eddig láthatatlan ellenségekkel hadakozott, most viszont másról van szó. Jobbnak látják tehát, hogy ameddig még megtehetik, addig mindenre rátegyék a kezüket, ezzel lényegében lehetetlenné téve egy ellenzéki koalíció kormányzását. Egy felszántott, sóval felhintett országot fognak majd hátrahagyni, amelyet majd csak évtizedek alatt lehet újjáépíteni. Kérdés viszont, hogy elő tudnak-e állni valami olyan tervvel az ellenzéki oldalon, amely felelősségre vonhatóvá teszi azokat az embereket, akik ezeket a – jelenlegi törvények szerint – nem törvénysértőnek számító intézkedéseket meghozták. Mert ha ez sikerülne valamilyen formában, akkor lényegében mindegy is lenne, hogy mennyi pénzt mentettek ki, arra nem tehetnék rá az enyves kezüket.

Most az a legfontosabb, hogy figyeljük az eseményeket, és ne felejtsünk. Minden olyan eseményről be kell számolni, amely normál esetben törvénysértő lenne, és ha a bíróságok újra függetlenek lesznek, Polt Péter pedig majd valahol a kert végében kapál, akkor ezek az ügyek újra a reflektorfénybe kerülhetnek. Persze egészen biztosan a Fidesz rendelkezik valamiféle tervvel arra az esetre, ha ezzel majd megpróbálkozna a jelenlegi ellenzék, ám ha elveszítik a parlamenti többségüket, akkor lényegében mindegy is, hogy mi járt a fejükben, ahhoz már nem fognak elegendő hatalommal rendelkezni, hogy ez megvédje őket. El fog jönni az az idő, amikor Orbán, Kövér, Polt, Rogán vagy Semjén hatalom nélküli senki lesz, aki majd csak álmodozhat arról, hogy még egyszer az életben a hatalom környékére kerül. Véleményem szerint ez lesz számukra a legnagyobb tragédia.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.