Szeptember 23,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Veszélyhelyzetbe menekülés, gyáva ámokfutás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,385,009 forint, még hiányzik 1,614,991 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Majd ha mi is arról posztolunk a Facebookon, hogy esik az eső, ki mit szól hozzá, esetleg nemzeti színű szalaggal átkötött spárgahegyek fölé odaírjuk, hogy ez itt spárga akar lenni, akkor lehet bátran szólni, hogy hagyjuk a francba ezt az egészet. Ahogy az elmúlt hónapokban álltak és jelenleg is állnak a számok, ennél egyelőre annak jóval nagyobb az esélye, hogy az egyébként sem túl sok fős szerkesztőség egy részét megélhetési okokból demokratikusan szélnek eresztjük. Amiben az lesz a nagyon jó hír, hogy nem kérünk karácsonyra 800 kilós páncélszekrényt. Se. Addig is.

Arra jutottam, hogy amekkora fordulatszámon a saját törvényeik szerint lopják kifele az országot az ország alól – a Bicskéig meghosszabbított, semmivel nem indokolható veszélyhelyzettel összefüggésben és attól teljesen függetlenül -, el tudom képzelni, hogy a nertársaknál a páncélszekrény vált a legújabb státusszimbólummá. A népnek hosszú évekkel ezelőtt előrelátóan beledörgölték a pofájába, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér, nem nagyon csodálkoznék, ha emelkedett NER-körökben – ahol a luxushajchtos keresztény, családbarát szexpartikat is bonyolítják, és az alvilágot kénytelenek lefizetni abban a reményben, hogy hátha nem derül ki – az lenne az új szlogen, hogy akinek nincs egy tonnás széfje, az annyit is ér. Az semmit nem értett meg az orbánizmus soha vissza nem térő nagy lehetőségéből.

Egyébiránt páratlan jó reggelt kívánok mindenkinek, akinek szerdán reggel különböző megontolásokból ez idő tájt ébren kell lennie! Mivel büdösbunkó vagyok, engem egyáltalán nem érdekel, hogy kit mit gondol arról, hogy esik az eső, vagy nem esik az eső, és azt sem hiszem, hogy bárkit érdekelne, hogy én mit gondolok erről, ezért úgy döntöttem, hogy olyasmiről lesz szó megint, ami az alászolgáló média ingerküszöbét sajnos nem képes elérni. Pontosabban ezt így bemelegítésnek ideteszem. Mert bár erős szekunder szégyen kerülget ezzel az újrahasznosított, igényes, kulturált, a mindenkori politikai csörtékhez és az egész országhoz méltó címlappal összefüggésben, de érdemes felkészülni arra, amire nem lehet felkészülni: hogy ez még csak az eleje annak a könnyed, egészséges szellemi menüsornak, amit az elkövetkező évben a pártközpontban megfőznek, hogy örüljünk. A méltán büszke, erős, szuverén ország szimbóluma is lehetne. Hosszas dekódolást sem igényel: minden hirtelen haragú ember = Gyurcsányné = a magyar Elena Ceausescu.

Mindeközben tehát veszélyhelyzet van, ameddig Európa szamizdat gyártója és a nép nevében önjelölt balekja (most éppen nem DNS-e) úgy akarja. A veszély ugyan elmúlt, de a helyzet maradt. Apró érdekesség, amire Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet: ha tegnap nem ült volna bent a parlamentben Farkas Flórián nevezetű egyén – akinek a regnálása alatt elsikkasztották a romákat a munka világába vezető, meg sem épült hidat, és akit Polt Péter ügyészsége ennek dacára 5 éve nem bírt még csak kihallgatni sem, baszottul nem találják a megalapozott gyanút -, nem lett volna meg a kétharmad ahhoz, hogy Európa legsikeresebb járványkezelője legalább őszig fenntartsa a gyülekezési tilalmat és boldogan lophasson tovább. Mindenki tudja, ők is tudják, de talán még a híveik is látják, micsoda visszás, harsány, leplezetlen disznóságot művelnek. Hiszen a legsikeresebb járványkezelés pont azt jelenti, hogy sikerült elhárítani a veszélyt, lehetne haladni. Talán még a leghülyébb is fel tudja fogni az agyával, hogy annak semmi értelme nincs, hogy miközben teltházas meccset lehet szervezni, tüntetést szervezni tilos. Mégis fenntartják ezt az aránytalan, önkényes állapotot. Holott a most is érvényben lévő egészségügyi válsághelyzet bőven kínálna lehetőséget arra, hogy kezeljék a járványt, bármit is jelentsen ez. Ahhoz, hogy a parlamentben minden érdemi kérdésre azt hörögjék, hogy Gyurcsány, ahhoz nincs szükség rendkívüli veszélyhelyzeti állapotra, bár a lényeg az pont az, hogy továbbra is rendeletekkel uralkodjanak, és ne legyen szükség még a a beteg magyar demokrácia szánalmas kirakataként működő parlament által alkotott törvényekre se.

Jut is eszembe a világbajnok járványkezelésről: a rohadt Európai Parlament közel 40 millió euró, azaz mintegy 14 milliárd forintnyi támogatást szavazott meg Magyarországnak erre a célra, aminek a nagyobb részét már tavaly elküldték, tudja valaki, hogy mire költötték el? Hallotta valaki, hogy bármelyik rendes igehirdetésben erről tájékoztatták a populációt? Én se.

És azt tudja valaki, hogy ezúttal mi vitte rá az Európát főállásban aláásó vétó- és zsarolóbajnokokat arra, hogy az uniós tagállamok közül egyedüliként ne támogassák az EU közös nyilatkozatát az izraeli-palesztin konfliktus ügyében? Kerestem Szijjártó Péter mindenről is hírt adó, fotográfiákkal gazdagon kitapétázott közösségi oldalán a toporzékoló magyarázatot arra, hogy a magyar kormány ezúttal miért hekkelte meg az Európai Unió egységes kiállását. Az persze megvan, hogy a más országok belügyeibe bele nem ugató, a kölcsönös tisztelet talaján sunnyogó magyar diplomácia már múlt héten világossá tette, hogy Izraelnek joga van magát megvédeni. Az is világos, hogy az orbánizmust még mindig a Netanjahu nevű embertől kölcsönvett Finkelstein gyászos öröksége tartja életben, de hát mégiscsak egy borzalmas öldöklésről van szó, amelyben ártatlan áldozatokat szed bűnös agresszorok egymásnak feszülése. Nem elvárható egy magára valamit is adó európai kormánytól hogy kiálljon a tűzszünet, az erőszak lezárása, a civilek védelme mellett? Lehet más, ezt felülíró célja egy magát európainak tartó, a migránsterrorizmussal évek óta riogató kormánynak? Nem fér bele annak felvállalása, hogy minden önvédelemhez való jognak arányosnak kell lennie, és tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot? Nyilván nem fér bele, az arányos szót ezek hírből sem ismerik. Ha ismernék, akkor tegnap 128 bátor ember belátta volna, hogy marhára semmi  nem indokolja a veszélyhelyzet meghosszabbítását Moszkváig. Ha ismernék ezt a fogalmat, akkor az elmúlt tizenegy év meg sem történhetett volna.

De mivel nem ismerik, most éppen egy 680 milliárdos beruházást nyúlnak le a helyi önkormányzatoktól, midőn Dunaújvárost gyámság alá helyezik. Van még ott bőven harácsolnivaló, ahonnan pár hete sokezermilliárdos vagyonkát írattak a saját nevükre. Göd után most Dunújvárost és környékét is különleges ipari övezetté nyilvánítanák, aminek következtében évente több milliárd forinttól eshet el a Fejér megyei város. Miért? Hát természetesen azért, mert a bűnös fővároshoz és további városokhoz hasonlóan Dunaújvárosban is rosszul szavaztak az emberek 2019 októberében, és a bosszúálló utcai harcos nem felejt. Miközben azért picsog, hogy mi, kelet-európai népek Európa balekjai vagyunk, tőlünk többet vesznek el, mint amennyit adnak, a másik ágon azon vergődik, hogy a korei SK Innovation cég 681 milliárd forintból megépülő akkumulátorgyárának ipari adója felett a fideszes irányítású megyei közgyűlés rendelkezzen, az ellenzéki vezetésű Dunaújváros pedig lehetőleg szívjon, és egy forinthoz se jusson. Arról már nem beszélve, hogy  a város elvesztené azt azt az évi 1-1,5 milliárd forintot is, amihez a Dunaújváros határában álló gumigyár, a Hankook iparűzési adója révén jut az önkormányzat.

Ha az ellenzéki pártok és politikusok – akik tegnap a helyszínen tartottak sajtótájékoztatót, és adtak hangot abbéli jogos felháborodásuknak, hogy a kormány gyakorlatilag minden dunaújvárosi lakostól ellop 100 ezer forintot, és hogy ez a település kirablása és megalázása – komolyan gondolják, hogy ez már minden határon túlmegy, akkor szerintem az kevés lesz, hogy már csak ezt az egy évet bírjuk ki valahogy. Azt hiszem – újfent Hadházy Ákosra hivatkozva -, hogy most már el kell dönteni, hogy az ellenzék vagy a statiszta szerepet vállalják a következő időszakban. Mert persze lehet a parlamentben beszólogatni a kormánynak, és az ATV stúdiójában főműsoridőben fejet csóválni, de ezzel az állampárttal szemben ez már tavaly is kevés volt, a következő egy év pedig tragikus lesz. Meg kell találni az alternatív módszereket ezzel a veszélyhelyzetbe menekülő, gyáva, korrupt, minden erkölcsi gátlásából kivetkőzött ámokfutó gyülekezettel szemben. Csak még egy érdekes adat: miközben az emberek kifosztása sem drága azért, hogy bosszút álljanak az ellenségként kezelt ellenzéken, jövőre 340 milliárd forint közpénzt terveznek elkölteni sporttal összefüggésben. Most nem hozom ide, hogy mindeközben az orvosok béremelésének 300 milliárdos tételét attól a Brüsszeltől kuncsorogják, amelyik másodrendű polgárokként kezel mimagyarokat, mert a fejem is belefájdul. Folyt. köv.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!