Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kásler Miklós: Az ellátórendszer egy másodpercig nem ingott meg, és minden fertőzött beteget sikerült ellátni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Amikor tehát a társadalom elismerését és nagyrabecsülését fogalmazom meg, akkor elsők között az ágyak mellett dolgozó ápolók érdemeit hangsúlyozom. Ez a példaértékű helytállás volt a záloga annak, hogy a magyar egészségügy – az eddig sohasem tapasztalt léptékű terhelés mellett – sem ingott meg. 

… Az ellátórendszer egy másodpercig nem ingott meg, és minden fertőzött beteget sikerült ellátni. Mindez azt mutatja, hogy a szociálliberális kormányok politikája következtében kialakult szakemberhiányt sikerült olyan módon pótolni, hogy a magyar egészségügy helytállása biztosított legyen. 

Ezen gondolatok szerzője nyilván doktorprofesszor Kásler Miklós, aki nemrégiben, a járvány legahalálosabb heteiben még csontok kiásásval volt elfogalva, de szerencsére most, hogy csillapodott az egészségügyön lévő nyomás, előkerült. Az ápolókat a jelenlegi kormány nemhogy nem becsülte meg, de még bele is tiporta a sárba, a járvány egyik legnehezebb időszakában. Megváltoztatta a munkaszerződésüket, amelynek következtében 5500-an fel is mondtak, ezzel további nyomást helyezve az egyébként is leterhelt rendszerre. Ha valamit tett a kormány az ápolókért, az a legtöbb esetben inkább negatív értelemben igaz, semmint pozitívban. Nem engedte őket nyilatkozni, sem kommunikálni, pláne nem engedte nekik, hogy véleményt formáljanak a kormány védekezéséről.

A magyar egészségügy igenis megingott, de ennek oka nem az egészségügyben dolgozók tudásának hiánya, vagy a nemtörődömségük volt, hanem a kormány elbaltázott védekezése, valamint az emberhiány. Több beszámolóból is kiderült – amelyek jellemzően szembementek a kormány parancsával -, hogy helyenként létrejöttek a bergamóihoz hasonló helyzetek, és igenis dönteni kellett arról, hogy ki éljen, és ki haljon meg. Az, hogy a magyar kormány ezt letagadta, még nem jelenti azt, hogy egyébként nem ez jelentette a valóságot sokak számára. Lehet, hogy volt elég felszerelés a kórházakban, de a szakemberek a hajukra kenhették a fölöslegesen megvásárolt több tízezer lélegeztetőgépet, hiszen nincs az országban elég szakember azok kezeléséhez.

Kásler Miklós valótlanságokat állít, és ezt ő is pontosan tudja, mint ahogy azt is, hogy az ilyen kijelentésekkel arcon köpi az egészségügyi dolgozókat. Nekik kell azzal a tudattal élniük, hogy olyan emberek is meghaltak – vélhetően több ezren -, akik talán megmenthetőek lettek volna. Azt se felejtsük el, hogy a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek 90-95 százaléka is meghalt egyes magyar kórházakban. Ez Nyugaton sokszor csak a töredéke volt, ami jól mutatja, hogy igenis térdre kényszerült a hazai egészségügy. A valóság annak ellenére is kiderült, hogy Káslerék megtiltották, hogy bármiféle valós adat kiszivárogjon akár egyetlen kórházból is. De itt térjünk is át Kásler mondandójának második részére, amelyben a szociálliberális kormány rombolásáról beszél, amelynek következtében véleménye szerint szakemberhiány alakult ki.

Azon már nem akadunk fenn, hogy Kásler 11 évnyi Fidesz-kormányzást követően is gyurcsányozik, hiszen ki más hibája lenne az, hogy még ma is az összeomlás közelében van az egészségügy? Az nem érdekes, hogy a Fidesz-kormány az elmúlt években GDP-arányosan csökkentette az egészségügy finanszírozását, hiszen számszerűen többet költöttek, mint a korábbi kormány. Ez elég az egyszerű szavazónak, hiszen a több pénz egyenlő a nagyobb támogatással. Kár, hogy a mostani kormány az elmúlt 11 évben magasról tett a rendszer hiányosságaira, és hagyta, hogy tovább romoljon az ellátás színvonala. Senki nem mondja azt, hogy egy egyébként tökéletes rendszert vehettek át a szocialista kormányoktól, de azért ha nagyon akarták volna, 11 év alatt jobb helyzetbe hozhatták volna. Nem igazán volt viszont rá igény, az eredmény pedig a világjárvány kapcsán meg is mutatkozott.

Akármit is hazudik Kásler, az emberek többsége pontosan tudja, hogy mi történt az elmúlt 1 évben a magyar kórházakban. Annyian veszítették el hozzátartozóikat, hogy a legtöbben már csak emiatt is érintettek. Nekik aztán mondhatja Kásler, hogy nem volt szakemberhiány, sőt, a rendszer egyetlen pillanatra sem ingott meg, de végső soron az adatokból is jól látszik, hogy ez egyszerűen nem igaz. Megpróbálnak úgy tenni, mintha nem hibáztak volna, mintha ezt a harcot is megnyerték volna, miközben közel 30 ezer ember belehalt a járványba. Nem állítom, hogy minden élet megmenthető volt – ellentétben Orbán Viktorral –, de hogy ennek a közel 30 ezer embernek egy része egészen biztosan, arra fogadni mernék.

Nyilván Kásler is pontosan tudja, hogy a harmadik hullámmal lényegében véget ért a járvány. Ez alatt azt értem, hogy már vélhetően nem lesz tized akkora terhelés sem a rendszeren, mint volt a harmadik hullám csúcsán. Itt a nyár, az oltások is teszik a dolgukat, ezért egy időre szinte biztosan visszaszorul a koronavírus. Pont ezért mert most kiállni, és egy ilyen nyilatkozatot tenni, hiszen nem várható az, hogy egy újabb csapás érje az egészségügyet. A kérdés csak az, hogy mit gondolnak Kásler kijelentéséről azok, akik sokszor napi 12 órában dolgozták ki a lelküket is és most PTSD-vel küzdenek? Ők vajon egyetértenek azzal, hogy minden szükségeset megkaptak? Egyetértenek azzal, hogy sikerült pótolni a szakemberhiányt? Már csak azért kérdezem, mert mégis csak 5500 dolgozó hagyta el az egészségügyet nemrégiben.

Nyilván a nyájnak az ilyen alákérdezős interjúk megfelelőek, és ha szerencséjük volt, akkor nem kellett a saját szemükkel megtapasztalniuk, hogy milyen is volt bekerülni egy Covid-osztályra a járvány csúcsán. A gond csak az, hogy az ilyen hazugságokat még elhinni képes rajongótábor véges, az elégedetlen, dühös emberek tömege viszont még nőhet. Hazudhat Kásler amit csak akar, ezen már az sem fog segíteni.