Szeptember 24,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Miért retteg ennyire Orbán Viktor Gyurcsány Ferenctől

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,437,618 forint, még hiányzik 1,562,382 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! A legfrissebb előrejelzés szerint májusra megérkezik az április. Addigra már mindenki be lesz oltva, a járványt legyőzi Orbán Viktor. Majdnem. Szinte. Hamarosan Magyarország anyagi helyzete is megoldódik, mert semmi nem marad a nemzeti vagyonból, csak a nemzeti adósság. De azt mi, a gyerekeink és az unokáink fizetjük majd, a NER harcosai, harcosnői és vezetői – valamint az ő gyerekeik és unokáik – pedig élvezik a jól végzett munka gyümölcseit. Az alapítványokba kimentett közvagyon magánvagyonná változik, az örökösök pedig minden évben nagy ünnepséget csaphatnak a szorgos elődök ügyességére emlékezve. A NER most gondoskodik arról, hogy valakinek itt ne legyen jövő. Vagy a mi utódainknak, vagy az ő utódaiknak. És most jön el az ideje a széplelkű ügyvédek okos megnyilatkozásainak: a közvagyon legális keretek között került alapítványi tulajdonba, magánvagyon lett, onnan már soha többé nem tudja visszavenni az állam (az ország, tehát mi), mert a törvény védi a magántulajdont. Így valahogy.

De hogy ne csak a holnapról beszéljek, nézzük, mi a helyzet ma. Ma, amikor Kocsis Máté, a Fidesz újgenerációs verőembere, a Fidesz-frakció vezetője megpróbálja újrahasznosítani az őszödi beszédet, pontosabban azt a vérgeci, aljas, hazug, mocskos technikát, amit akkor alkalmaztak, amikor az eredeti beszéd hangfelvételét megvágták, és az így eltorzított és kiforgatott-értelmű beszédet elkezdték terjeszteni a velük kollaboráló médiában. Aztán utcára trombitálták a fociultrákat, törtek-zúztak, majd amikor sikerült kiprovokálni a felkészületlen rendőrség nagyon rossz beavatkozását, akkor mártírt faragtak azokból, akik gyújtogattak, utcaköveket szedtek fel, autókat borogattak és összeszarták a fél belvárost. Azóta is azt hazudják, hogy békés tüntetőkre támadt a rendőrség. Holott nem, többségében közveszélyes bűnözőkre. Akiknek börtönben lett volna a helyük, ahogy azoknak a rendőröknek is, akik ártatlanokat bántalmaztak – igen, ilyen is volt -, és az őket utcára vezénylő feletteseiknek is. De azoknak is ám, akik megszervezték a bűncselekményeket. Amennyire tudom, autókat felborogatni és felgyújtani – a magyar jogrendben – nem tartozik a szabad véleménynyilvánítás eszköztárába.

Na, ezt a bevált módszert próbálta újrahasznosítani Kocsis Máté, amikor feltolta a Facebookra Gyurcsány Ferenc egy régebbi beszédének pici részletét.

Az akkori miniszterelnök ebben a részletben éppen a hazug politikáról és a politikai hazugságokról beszél. Mégpedig egészen konkrétan a fideszes hazugságokról, torzításokról. Ezt sajnos elfelejtette megemlíteni Józsefváros képviselője, de semmi gond, segítek neki. Felteszem az idézett beszéd vonatkozó részét – négy részletben került fel a YouToub-ra -, igazán nem hosszú, de legalább kibomlanak kicsit a valóság eddig rejtett szeletei.

 

Annyiban örülök Kocsis büdösgyenge próbálkozásának, hogy talán közelebb vitt annak megfejtéséhez, miért retteg ennyire Orbán Viktor Gyurcsány Ferenctől. Ebben a beszédrészletben sok olyasmit tesz Gyurcsány, amire Orbán Viktor képtelen. Először is nem előre megírt szónoklatot olvas fel. Amibe időnként belenéz, az arra szolgál, hogy ne térjen el a mondandójától és mindenről beszéljen, amiről szeretne. Inkább csak szavak lehetnek azon a papíron, biztosan nem előre kidolgozott és kinyomtatott sablonduma, beépített álnépi humorral és izzadságos bölcsességekkel. Ez egyben arra is megadja a választ, hogy Orbán miért retteg kiállni nyilvános vitára Gyurcsánnyal. Hát ezért.

Másrészt az is világosan látszik a beszédből, hogy az akkori miniszterelnök nem csak a fideszes hazugságtechnikát írta le nagyon pontosan, de olyasmit is tett, amire Orbán alkatilag képtelen: önkritikát gyakorolt. Ugyanezt tette az őszödi beszédben is. Miután soha nem titkoltam, hogy nem tartozom Gyurcsány rajongótáborához, talán hihető, hogy nem a volt miniszterelnököt szándékozom megvédeni a jövendőbeli volt miniszterelnökkel szemben. Egyszerűen felháborít az a sunyi aljasság, amit a jelenlegi kormánypárt igyekszik szétteríteni az országban azért, hogy felhergelje a híveit, és becsapja, akit csak lehet. Éppen elég jogos kritika érhetné a volt Gyurcsány-kormányt, felesleges ilyen ócska hazugságokkal operálni. Azonban a Fidesz mára odáig züllött – pedig már a kiindulópont is a béka segge alatt volt -, ahonnan nekik nincsen morális felhatalmazásuk bárkit kritizálni. Marad ez a jól bevált, ám egyre gyengébb, egyre átlátszóbb, egyre szánalmasabb módszer.

Ez akkor is szörnyű lenne, ha egy ellenzéki párt igyekezne kiütni a nyeregből a másikat ezzel a módszerrel, esetleg egy ellenzéki párt művelné ezt egy kormánypárttal szemben. De nagyságrendekkel súlyosabb és elfogadhatatlanabb a helyzet olyankor, amikor egy teljhatalomban pöffeszkedő kormánypárt – amelyiknek minden eszköz a rendelkezésére áll, amiről egy virágzó diktatúra csak álmodhat, messze túl a jogállami kereteken – műveli egy sokkal eszköztelenebb ellenzéki párttal. Olyasmi ez, mint amikor a 150 kilós, kigyúrt, rommá szteridozott „ember” üti a negyven kilós „asszonyt”. Mert tudja, hogy a másik nem tud visszaütni. Ha aztán mégis, ha valahogy sikerül megvédeni magát, a hős azonnal rohan a bíróságra és követeli, hogy a jog eszközeivel tessék őt megvédeni. Gondoljunk csak a félholtra vert nőre és az őt ököllel „nevelő” katonatisztre. A bántalmazó győztesnek gondolta magát, aztán azonnal rohant panaszkodni a bíróságra, amikor az összevert, eltorzult arcú áldozat kiposztolta a fotókat és leírta, ki tette ezt vele.

Nagyjából ennyire bátor és erkölcsös dolog azt, amit Kocsis Máté (és a Fidesz, valamint a fideszes hulladékon éldegélő mocsármédia, amelyik hurcolja tovább a dolgot) tesz. Egyáltalán nem kötelező sem kedvelni az ellenzéki politikusokat, sem pedig tisztelni őket. De normális ember önmagát és a saját politikai közösségét igenis tiszteli annyira, hogy nem ócska, hazug, eltorzított videóval akar nagyfiúnak és erkölcsi gémeskútnak látszani, mert az nem működik. Viszont mindent elmond arról az illetőről, a pártjáról és a szimpatizánsairól is.

Jó ébredezést kívánok így hétfő reggel. Talán eláll az eső, talán nem. Mi biztosan jövünk az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!