NEHAZUGGY

Amikor egyszerűen csak annyit kellene tenni, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk

Swan Edgar | 2021. Április 6, Kedd | 8:05

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Kitartás, hamarosan véget ér a tél, még ha most ez nem is úgy tűnik. A húsvét nem a szeretet ünnepe, ezért simán belefér minden, legalábbis úgy tűnik, nálunk ez a helyzet. Nyugodtan lehet installációt döntögetni, mert nehogy már a normális többséget provokálja az abnormális kisebbség szivárványszínűre festett szobrokkal. A normális többséget onnan lehet felismerni, hogy gyűlölnek mindent és mindenkit, aki bármiben eltér az ő elképzeléseiktől, hadoszlopokba rendeződve indulnak háborúba akkor, amikor egyszerűen csak annyit kellene tenni, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Akkor is, ha nem vagyunk egyformák. Az az életcéljuk – a normálisoknak -, hogy aki bármiben eltér a többségtől, az rejtőzködjön, szégyenkezzen, titkolja, kussoljon, tegyen úgy, mintha ő is olyan lenne, amilyen nem. Mert a normális többség attól érzi biztonságban magát, ha erőszakoskodhat másokkal, ha olyasmivel büszkélkedhet, ami soha nem volt és soha nem is lesz érdem – sem a bőrszín, sem a származás, sem a vallás, sem a szexuális beállítottság soha az életben nem volt és soha nem is lesz dicsőség, egyszerűen állapot (bár a vallás elméletben legalábbis szabad választás kérdése, a valóságban többnyire nem az), ami születéskor már adott, nem tett érte semmit egyetlen normális sem, egyszerűen ezt kapta. Az abnormálisak nem akarnak senkit semmibe belekényszeríteni, egyszerűen csak szeretnék, ha nem bántaná őket senki azért, amilyenek. Normális életre vágynak, mint mindannyian. Éppen úgy, ahogy annak idején – ó, nem is volt az annyira nagyon régen – a nők egy csoportja azt akarta, hogy vegyék emberszámba a nőket, járhassanak egyetemre, dolgozhassanak, szavazhassanak, dönthessenek a saját életükről. Akkor ők voltak az abnormális kisebbség, a normális többség leköpte, kővel dobálta, gyalázta, börtönbe hurcoltatta vagy hurcolta őket. Úgy tűnik, csak az évszám változik, a normális többség nyájszelleme nem. Üvöltenek, gyűlölködnek, darálnak, döntögetnek, fröcsögnek. Soha nem szerettem volna hozzájuk tartozni, ez mára sem változott.

Ha a húsvét nem a szeretet ünnepe (az igazságnak, becsületnek és hasonló dolgoknak meg nincs ünnepe), simán belefér az is, hogy a kormánypárt válogatott egyedei új frontot nyissanak a jövő évi választás – és persze a hatalom és a harácsolás lehetőségének – sikere érdekében. Olyannyira, hogy nem is tudom eldönteni, melyik a gusztustalanabb: Lázár János felböfögött förtelme a keleti vakcinák életmentésével, és az uniós be nem érkezett vakcinák miatt (mármint szerinte ezért haltak meg akkor 20 ezren, ma már sajnos többen) elhunytak számával, esetleg a legújabb propagandafogás, mely szerint az ellenzék oltásellenessége – ami nem igaz – öli halomra az embereket. Közben az Index is talált egy fizikust, aki kiszámolta, hogy az elhunytak harmada akkor is meghalt volna, ha nincsen járvány. Ez biztosan így van, mert az élet végén mindig halál van, bizonyára igaz ez a háborúkra is, bár eddig nem láttam olyan tanulmányt, mely számszerűsíti, mennyien haltak volna meg akkor is, ha béke van, és nem bombázzák szét az életüket.

Tegnap – húsvét hétfőn – volt Bródy János hetvenöt éves. Alapvetően úgy gondolom, ez mindenki magánügye, de miután mostanában divattá vált, hogy a miniszterek elnöke felköszönt és olykor pálinkát küld szülinapokra, megnéztem, bekerült-e a miniszterelnöki hírzuhatagba egyetlen mondat, egy jókívánság, de valamiért nem került be. Sőt, a húsvéti köszöntő is meglehetősen sajátos lett, két fotó (egy két évvel ezelőtt, amikor locsolja az unokát és egy most, ahogy ül az íróasztalánál és olvas valamit), mellette a szöveg, hogy dejó volt két éve, de most azért küzd és azért nem ünnepel, hogy gyorsan vége legyen a járványnak. A szöveg ennyi, sehol egy boldog húsvétot, még csak hasonló sem. Ez azért fontos, mert amilyen hülye vagyok elolvastam pár kommentet is. Néhányat idézek, a teljesség halovány igénye nélkül:

Köszönöm szépen viszont kívánom erőben egészségben

Köszönöm szépen a sok jót amit értünk Magyarországért tesz

Köszönjük szépen! Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Tapsikoló (némelyik a fülével tapsol) nyuszik is vannak, ettől megkímélem az olvasóinkat. Egészen komolyan nem értem, mit köszönnek és mit kívánnak viszont a hívek. Ellenben – igaz, inkább csak magamban – boldogságot és egészséget kívánok Bródy Jánosnak és köszönöm mindazt, amit zenehallgató és gondolkodó emberként kaptam tőle. Szegényebb lennék a dalszövegei nélkül.

Végül – nem szokásom, de kivételesen erről is van véleményem – a mára választott klip, ami sokkal több, mint jó zene. Nekem legalábbis visszamenőleg és az időben előre haladva is biztosan jó sok évre az egyik kedvencem, szívem csücske. Ez a tánckihívás nem új, sokan megcsinálták már világszerte is, Magyarországon is – almatermesztőktől önkéntes tűzoltókig – de a Bethesda klipje – nem csak járvány idején, bármikor, amikor a gyerekeinket gyógyítják – kicsit más. A dalt Nomcebo Nothule Nkwanyana (Nomcebo Zikode), dél-afrikai énekesnő adja elő.

Kellemes ébredezést mindenkinek. Hamarosan jövünk az első beszólással.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!