NEHAZUGGY

Az aljasságnak vannak fokozatai, ahogy a pofátlan rablásnak is vannak különféle módszerei

Tamás Róbert | 2021. Április 2, Péntek | 8:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, vidám pénteket, kellemes ünnepet, pihenést, bármit, amihez kinek-kinek kedve és lehetősége van! Orbán Viktor valamikor megkapta a második oltást, Nagy Feró is megkapta, mert ezek mindenkit érdeklő információk. Gondolom én. Bár a miniszterek elnökének oltása valóban közügy, kötve hiszem, hogy bármelyik zenész – ha lehet ilyet mondani a második virágkorát élő Nagy Feróról – oltási programjának alakulása túlzottan lázba hozna bárkit a bulvármédián kívül.

Az már sokkal több embert érdekelhetne, hogy a kormánypárt olyan ütemben szervezi ki mindenféle kuratóriumok vezette alapítványokba a közvagyont, mintha nem lenne holnap. A cél egyértelműen az, hogy a vagyon elveszítse közpénz jellegét, átláthatatlan, lenyomozhatatlan és visszaszerezhetetlen legyen. Ezért kell az egyetemeket is ilyen kuratóriumok vezetése alá vonni, alapítványokba zúdítani az ingatlanokat és persze a pénzt. Nem kis összegekről van szó, az uniós támogatások jókora része is oda fog érkezni, azt frissen, melegében ki lehet menteni. Mintha soha nem is lett volna. És valóban nem is lesz, legalábbis a köz számára biztosan nem hasznosul. Az egyik ilyen pénzszivattyú vezérlő tábornoka Demeter Szilárd (csak az egyik a sok közül). A HVG.hu cikke szépen nyomon követi, micsoda agyafúrt – jó, nem annyira agyafúrt, mint amennyire aljas – módon forgatja ki a kormánypárt az országot a vagyonából. Mindezt éppen most, és aligha véletlen, hogy most. A társadalom amúgy sem arról híres, hogy hajlandó lenne olyan megfoghatatlan dolgokkal foglalkozni, mint mondjuk a Zichy-kastély vagy az Andrássy-palota. Az emberek jókora hányada úgy van vele, hogy az eddig sem volt az övé – a kormány gondoskodott arról, hogy senki ne érezhesse a saját kincsének a közösség vagyonelemeit -, mert nem ott lakott. Ha pedig nem az övé, elvenni sem lehet tőle, tehát kit érdekel? Ha belegondolunk, hosszú, szívós munkája van abban Orbánéknak, hogy a vallás, az identitás (amiről ember nem tudja, valójában micsoda, de nem adja, mert az az övé) legyen védendő érték, amit pénzzé lehet tenni, az véletlenül sem. Az kell a NER zabáltatására. Most különösen elterelődik a figyelem az ipari méreteket öltött rablásról, hiszen az emberek egy része a saját vagy szerettei életéért aggódik, másik része a munkáját félti, már akinek még van, és nem sodródott máris a megélhetési küszöb alá. Akinek a legfőbb gondja az, hogy miből fizesse be a villanyszámlát, pláne miből vegyen ételt a gyerekének, azt a legkevésbé sem érdekli holmi kastélyok, paloták sorsa. A milliárd pedig olyan nagyságrend, ami egyszerű ésszel – amilyen az enyém is – nem nagyon fogható fel. Valamikor, majd évtizedek múlva bizonyára megszületnek azok a tanulmányok, melyek világosan bizonyítják, micsoda aljas módszerekkel, milyen embertelenül szívta ki a NER az utolsó csepp erőt – és persze vagyont – ebből az országból. El lehet majd olvasni az okos könyvekben, hogy miközben sokan a túlélésért küzdöttek, a kormánypárt röhögve élt vissza mindenki nyomorával, és vitte, ami mozdítható. Sajnos azzal, hogy ez évtizedek múlva már világos lesz, nem vagyunk kisegítve.

Az aljasságnak vannak fokozatai, ahogy a pofátlan rablásnak is vannak különféle módszerei. Valamiért Semjén Zsolt nyerte el a feladatot, hogy éji órán benyújtsa a parlamentnek nevezett bolhacirkuszba a törvényjavaslatokat, amit aztán a 133 bátor ember gondolkodás nélkül meg is szavaz. A számtalan mocskos húzás közül kiemelkedik a minapi ügy. A kezdete kicsit régre, 2012-re nyúlik vissza, amikor a dicső Orbán-kormány úgy döntött, hogy túl sokba kerülnek a rokkantak, el kell venni tőlük a pénzt. Menjenek dolgozni vagy tartsa el őket a család, de akár éhen is halhatnak nyugodtan. A lényeg, hogy jobb helye is van annak a pénznek. Lehet belőle stadiont építeni, de legalább fűtött gyepet, csillogóra lehet glancolni a templomtornyot, esetleg a miniszterek elnökének munkahelyét is lehet még csinosítani, vagy egyszerűen el is lehet lopni azt a pénzt, ahogy szokták. Úgyhogy új pontrendszert vezettek be a rokkantság megállapítására. Ez önmagában nem is lett volna baj, ha az lett volna a következmény, hogy kiszűrik a rendszerből a csalókat. De nem ez történt, hanem valami olyasmi, mint a szegénységi küszöb esetében. Ott valahogy így festett a megoldás: a szegénységi küszöb mondjuk havonta, fejenként 1000 forint (nyilván fiktív szám, csak példaként választottam). Az országban él 10 millió ember (nem él ennyi persze), 4 millióan havi, fejenként 1000 forintnál kevesebből, 6 millióan 1000 forintál többől. A kormány úgy döntött, ezentúl a szegénységi küszöb nem 1000 forint lesz, hanem 800 forint. Akik havi 800 és 1000 forinti összegből éltek, azok onnantól már nem számítottak szegénynek. Nem lett több pénzük egy fillérrel sem, a nyomor maradt, a kormány mégis döngethette – és döngeti a mai napig – a mellét azzal, hogy csökkentette a szegénységet. Holott annyi történt, hogy ameddig havi 1000 forintnál magasabb összegből 6 millióan éltek, havi 800 forintál többől 8 millióan. A 4 millió szegénységi küszöb alatt élőből 2 millió lett, megfeleződött a szegények száma, holott senki nem élt jobban egy centivel sem.

Ilyesmi történt a rokkantak esetében is. Az új pontrendszer alapján sok embernek csökkent a járandósága, másoktól teljesen megvonták, mert nem érték el az új rokkantsági küszöböt, amitől járt volna az ellátás. Egyetlen ember sem gyógyult meg, senki nem lett munkaképes attól, hogy kevésbé rokkantnak minősítették át őket, egyszerűen csak belökte a szakadékba a kormány ezeket az embereket. 2018-ban az Alkotmánybíróság elmeszelte a 2012-ben bevezetett törvényt. Közben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pert nyert több ember, akik elveszítették a járadékukat. Ezért most Semjén Zsolt, szokásosan az éj leple alatt benyújtott egy javaslatot, mely szerint az állam kárpótolja a azokat a rokkantakat, akiktől jogszerűtlenül vonták meg vagy csökkentették az ellátást. És most jön az igazi mocskos aljasság – mármint az eddigieken túlmenően -, mégpedig amennyiben a megkárosított rokkantak elfogadják a kártérítést, akkor még a jövő évi választás előtt kapnak 500 ezer forintot, egyben kijelentik, hogy nincs egyéb követelésük az állammal szemben (csak gondoljunk bele abba, hogy valakinek havi 40 ezer forinttal csökkent az ellátása 2013-ban, az 2021-ig közel 4 millió forintot jelent, amihez képest kaphat 500 ezer forintot). Aki nem fogadja el a félmilliót, az jelentkezhet ismételt állapotfelmérésre, amit 2023 végéig fognak elvégezni, majd ezt követően – ha kiderül, hogy nem szűnt meg idő közben a rokkantsága – megkapja a jogtalanul elvont összeget. Talán. Majd valamikor. Tehát vagy elfogadja a félmilliót még a választás előtt, és hálás lesz a Fidesznek (mert aki a nyomorba kényszerült, annak ez rengeteg pénznek tűnik), vagy nem fogadja el, belemegy a bizonytalan kimenetelű felülvizsgálatba (ugyanazok fogják felülvizsgálni, akik csökkentették a rokkantságuk mértékét eredetileg), és ha szerencséjük van, több millió forinthoz jutnak. Ha nincs szerencséjük, egy fillért sem kapnak, de ez már csak a választás után derül ki, addig lehet reménykedni, hogy ha a Fidesz marad kormányon, kapnak kárpótlást.

Ha létezik aljas, geci, cinikus, embertelen kormány, akkor én ismerek egyet. Akár húsvét van, akár nincs.

Most búcsúzom, mindenkinek jó pihenést kívánok. Hamarosan jövünk az első beszólással.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!