Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A csodatévő buszok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez a nagyszerű oltási program csupa rejtély. Kitalálták a regisztrációs rendszert, valahol a háttérben pedig valószínűleg nagyon sokan dolgoznak azon, hogy az oltakozni vágyók egyáltalán eljussanak a különféle helyszínekre, ahol megkaphatják végre a vakcinát. Kezdettől fogva vélekedtek úgy nagyon sokan, hogy okosabb lett volna az önkormányzatokra bízni a szervezést, de hát nem, a kormány ennél sokkal jobbat talált ki. Kétségkívül a központosított regisztrációt nekik könnyebb átlátni, olyan szempontból, hogy pontosan hányan vannak beoltva, de azért érdekes lehet kiemelni a tömegből például a hatvan év alatti krónikus betegeket, mert ehhez ismerni kellene a jelentkezők egészségi állapotát.

Országszerte mindenfelé oltanak, szigorú rendben, ennek ellenére időnként káosz alakul ki itt meg ott, nemrég a kismamákat sikerült odacsődíteni néhány helyre. Most már próbálnak rendet tenni benne, persze ezt is körmönfont módon, regisztráljanak, emellett szerezzenek beutalót is és kérjenek időpontot a megadott helyeken – hogy minek kell még beutaló is, azt valószínűleg nem tudnák megindokolni, de mindegy is, kell, mert csak, fussanak még egy kört a háziorvosukhoz, aki nyilván alig várja, hogy értelmetlen beutalókat osztogasson.

A minap többször is elmondták, hogy a pedagógusokat is előre veszik a sorban, ehhez természetesen az szükséges, hogy regisztráljanak a koronavirus.gov.hu oldalon, aztán majd sms-ben értesítik őket a továbbiakról. Ha pedagógus lennék, vagy óvónő vagy bölcsődei dolgozó, most leginkább azt nem érteném ezekben a napokban, honnan fogják majd tudni, hogy nekem sms-t kellene küldeniük. Ugyanis a regisztráció csak a legszükségesebb adatokra hagyatkozik, név, cím, kor, TAJ-szám, e-mail cím és telefonszám, de olyan kérdés, hogy mi a jelentkező foglalkozása, nincs, azt nem kérdezi. Ennek ellenére azt állítják, hogy az oltakozni jelentkezőknek semmi más teendőjük nem lesz, mint várni az sms-t, hát erre nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog ez megvalósulni, tekintettel arra, hogy még a családi napközikben és a minibölcsődékben dolgozók is bekerültek ebbe a programba.

Viszont most már oltóbuszok is járják majd az országot. A honvédség biztosít ehhez tökéletesen felszerelt buszokat és tízfős személyzetet minden buszhoz. Nagy szerencsénk van nekünk ezzel a honvédséggel, bármit rájuk lehet bízni, ahogyan ők ellátják, úgy nem látja el senki. Ott vannak a határon, hogy megvédjenek bennünket a betolakodóktól, ott vannak minden kórházban és biztosítják, hogy rendben folyjon ott a gyógyítás, na meg emlékeztetik a renitenseket a helyes viselkedésre, például felszólítják őket, hogy ne fényképezgessenek a telefonjukkal, elvégre megannyi titkos objektumról van szó, emellett a stratégiailag fontos cégeknél is felügyelik a dolgokat, hogy ne legyen fennakadás. Ha fertőtleníteni kell mondjuk egy idősotthont, azt is megcsinálják, de ellátják a NATO-feladataikat is, távoli országokban teljesítenek szolgálatot. Közben nyilván egyéb dolguk is van, ha találnak valahol egy régi bombát, ők hatástalanítják például, annyira szerteágazó a tevékenységük és annyira mindenhol jelen vannak, hogy az embernek az az érzése, jókora ármádiánk lehet nekünk, ha a miniszterelnök bármikor, amikor eszébe jut valami, elő tud varázsolni akármennyi szép magyar leventét, akik ráadásul univerzálisak, mindenhez értenek, vagy legalábbis mindenre alkalmasak.

Van az úgy, hogy a ruha teszi az embert. A történelem előtti korban, amikor még sorkatonaság volt nálunk, az anyák nem győzték óvni süldő lányaikat a katonáktól, mondván, az egyenruhában egyik olyan, mint a másik, és míg civilben valamelyest megállapítható ránézésre is, hogy ki kicsoda, a katonák esetében ez nem működik, éppen ezért az a helyes viselkedés, ha még a szemüket sem emelik rájuk, nemhogy szóba ereszkedjenek velük. Nagyot fordult a világ, mára az egyenruha jelentése megváltozott. A mostani katonák egészen mások, mint az egykoriak voltak, őket nem behívták, hanem maguk döntöttek úgy, hogy ezt a pályát választják, komoly, felelősségteljes emberek, akiknek csak parancsot kell adni és ők végrehajtják. Ráadásul nem is pocakosak, ami nem elhanyagolható.

Most tehát újabb feladatuk van, buszokra szálltak, hogy szertevigyék az országban a vakcinákat. Egyelőre öt oltóbusz van, de siker esetén akár több is lehet, valószínűleg van valamiféle varázsige, amellyel buszok sokaságát lehet előteremteni, persze a hozzá tartozó személyzettel együtt. A buszok még hagyján, de hogy annyi egyenruhás orvos honnan kerül elő, azt majd meglátjuk, bár most az újfajta egészségügyi rendszerben minden orvos átvezényelhető, és ha jön a parancsolat, hogy mostantól buszos orvosnak kell lenni, akkor nincs mese. Átvezényelni viszont csak valahonnan lehet máshova, és akkor valahonnan hiányozni fognak azok az orvosok, mert azt azért nem hinném, hogy mindenfelé tétlen orvosok üldögélnének, akik csak a hívó szóra várnak.

Mindegy is. Csodatévő kormányunk miután rengeteg oltóanyagot szerzett, most csodatévő buszokat is küld nekünk és rövidesen mind egy szálig be leszünk oltva és mi leszünk az elsők az unióban. Lehet, hogy a világon nem mi leszünk az elsők, persze az se kizárt, ámbár talán fölösleges is, nálunk ugyanis 2,5 milliónál megvalósul a teljes átoltottság, az meg már itt van a kertek alatt. Utána már minden sokkal szebb lesz, már négy-öt ember is bemehet egyszerre egy nagyobb üzletbe, a kijárási korlátozás is este tízkor kezdődik, és a vendéglátó üzletek teraszai is megnyithatnak.

Még nem lesz az igazi, de majdnem.