Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Inkább haljanak meg az emberek?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mi is foglalkoztunk nemrégiben azzal, hogy mi történt Szombathelyen, ahol a város ellenzéki polgármestere bejelentette, hogy létrehoztak 3 tömeges oltópontot is annak érdekében, hogy felgyorsítsák a lakosság beoltását. Erre a háziorvosok szerint is szükség volt, pont ezért jelentkezett szinte mindegyikük a tömeges oltási pontokra, hogy akár napi 50 adagot is adminisztráljanak. Három nagyobb épületet rendeztek be megfelelően, és várták, hogy végül a kormányzat is rábólintson a tervekre. És noha a folyamat legvégéig támogatták az ötletet, mégis elgáncsolták őket, ezzel emberek életét veszélyeztetve. Egyértelműen politikai döntésről van szó, amely sajnos megjósolható volt, hiszen olyan, hogy egy ellenzéki vezetésű város sikeres oltási programot hoz létre és menedzsel, elő sem fordulhat. Viszont itt nem arról van szó, hogy egy építkezés nem valósulhat meg, vagy valaki pénzt veszít azzal, hogy a kormány közbeszólt, hanem arról, hogy politikai indokból emberek életét kockáztatja a hatalom.

Már pár napja sejthető volt, hogy a polgármester ígéretesnek tűnő terve nem fog megvalósulni, hiszen a járási tisztifőorvos nem ment el megnézni a kialakított oltópontokat, a megyei kormánymegbízott pedig egyszerűen nem vette fel a telefont a polgármesternek. Ennyire szánalmas a helyzet, hogy valaki felülről leszólt és gyáva patkány módjára – sajnálom, de erre a viselkedésre nem igazán felel meg más szó – menekülnek a felelős hivatali vezetők. Káderek vannak mindenhol, akik a kormány parancsait követik, még akkor is, ha ezzel esetlegesen mások halálát okozzák. Mert félreértés ne essék, ennek a döntésnek akár halottai is lehetnek, mivel a koronavírus járvány elszabadult, ezért minden olyan szombathelyi lakos, aki a következő hetekben fertőződik meg és esetleg meghal a vírustól, az ennek a döntésnek a következménye.

Lehet, hogy nagy szavak ezek, és van, aki túlzónak gondolja, de én úgy gondolom, hogy ezzel a döntéssel szombathelyiek halálos ítéletét írták alá. Ennyit arról, hogy a járvány nem lehet politikai kérdés. Lássuk a Vas megyei kormányhivatal közleményét:

Egyetlen munkatársat sem biztosított a háziorvosoknak az adminisztrációs feladatok ellátásához Szombathely polgármestere, ehelyett a baloldali pártok oltásellenes kampányának részeként zavart próbál kelteni az oltásokkal kapcsolatban.

Az országban, így Szombathelyen is hetek óta zajlik a tömeges oltás. A Megyei Oltási Munkacsoport összesen 41 oltópontot létesített a városban, ezeken eddig több tízezer embert oltottak be szerte a megyéből. Az oltáshoz szükséges oltóhelyek a kórházban és a háziorvosoknál tehát bőségesen rendelkezésre állnak, vakcinából azonban továbbra sincs elég.

A polgármester valójában nem segíteni akar, hanem csupán politikai haszonszerzés vezérli. Február 22-én kérte a kormány az önkormányzatokat, hogy segítsék a háziorvosokat adminisztratív feladatok, főképpen az oltásokkal kapcsolatos időpontszervezések ellátásában, amihez egy-két munkatársat biztosítsanak. Szombathely polgármestere a kérésnek immár három hete nem tesz eleget.

Felszólítjuk a polgármestert, hogy a zavarkeltés és a látványpolitizálás helyett a háziorvosok érdemi adminisztrációs támogatásával segítse, hogy a szombathelyiek oltására minél hamarabb sor kerülhessen.

Már nem azért, de legalább átolvassák a kormányhivatalban, hogy mit küldenek ki? Mi az, hogy az oltásellenes baloldal kampányának részeként próbálnak zavart kelteni az oltásokkal kapcsolatban? Tömeges oltópontokat akartak létrehozni az ég szerelmére, ahol még több embert még hatékonyabban lehetett volna beoltani. Hogy a búbánatos jó életben tekinthető ez oltásellenességnek vagy zavarkeltésnek? A Vas megyei kormányhivatalban teljesen element mindenkinek az esze? Az, amit Szombathelyen művel a kormány, egyszerűen felfoghatatlan és felháborító. Mert jól láthatóan nem a lebonyolítással lett volna gond, hanem azzal, hogy Nemény András nem a Fidesz egyik csicskája, hanem az ellenzék közös jelöltje volt annak idején. Erre mi sem jobb bizonyíték, mint az alábbi pár sor.

Budapest V. kerületének fideszes polgármestere új oltópontokat nyitott a háziorvosok és az ott élő polgárok védelmében. Neki szabadott.

Nekünk az jutott, hogy György István államtitkár kijelentette, ne gondolkodjunk helyette.

Ezt Nemény András posztolta nemrégiben, megmutatva, hogy ha ő is fideszes csicska lenne, akkor már az Origo hozta volna a címlapján, hogy mennyire zseniális tervvel állt elő a nemzeti oldal, miközben az oltásellenes baloldal által vezetett városok küszködnek az oltások beadatásával. Nem tudom, mikor volt utoljára ennyire gerinctelen, szánalmas, kisstílű kormánya ennek az országnak, de mióta én élek, egészen biztosan nem. Már lassan szavak sincsenek arra, amit ezek művelnek nap nap után. Nem elég, hogy a modern, EU által is engedélyezett oltóanyagok közül jó pár – egyes statisztikák szerint azok közel fele – különböző raktárokban porosodik, közben az orosz és kínai vakcinát próbálják ráerőltetni a lakosságra. Az egy dolog, hogy ezek egyikét sem engedélyezte még az EU, a másik megfontolandó dolog viszont az, hogy jelen állás szerint ezekkel az oltásokkal nem kaphatunk oltási igazolványt a kontinensre, amivel szabadon utazhatunk.

Nyilvánvaló, hogy politikai – és az árát figyelembe véve feltételezhető, hogy pénzügyi – haszonszerzés is állhat az orosz és a kínai vakcinák hátterében is. Nem véletlen az sem, hogy a kormány ezen két vakcinát erőlteti mindenhol. Vizsgálati eredményekkel nem tudják alátámasztani, hogy miért inkább ezeket válasszuk a már beérkezett, ám raktárban álló, az EU és az USA által is engedélyeztetett oltásokkal szemben. És az igaz, hogy jelen esetben nem kellene válogatni, hiszen szinte bármi jobb annál, minthogy az ember elkapja a vírust, de sajnos az információ és átláthatóság hiányának következtében igenis kialakult egyfajta ellenállás a keleti vakcinákkal szemben. Ez viszont nem az átlagember, hanem a politikusok felelőssége. Az oltás szkepticizmus nem magától alakult ki, ehhez kellett a különböző kormányok szakértelmének hiánya és kommunikációs malőrjei.

De jól láthatóan ezen a helyzeten a fideszes kormány egyáltalán nem hajlandó változtatni, hiszen nekik nem számít hány embert oltanak be Szombathelyen, a lényeg az, hogy a polgármesternek ne lehessen sikeres döntése. Hogy ez hány ember halálával fog járni, azt egyelőre még megjósolni sem lehet.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.