Szeptember 26,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mi mennyi?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,467,757 forint, még hiányzik 1,532,243 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A hétvégén megint megvadultak a népek, amint hírét vették az eljövendő kéthetes lezárásnak, menten megrohamozták a nagy bevásárlóközpontokat. Egy évvel ezelőtt, az első lezárás előtt még valamelyest érthető volt a hasonló felbuzdulás, hiszen akkor még nem lehetett tudni, mit is jelent ez a zárlat, a többség azzal az elszántsággal vásárolta fel az üzletek készleteit, mintha azt jelentették volna be, hogy vége lesz a világnak, és valahogy mégiscsak életben szerettek volna maradni. Most el sem tudom képzelni, mi lehet az a műszaki cikk vagy ruhaféle, amelynek a beszerzésével nem lehet két hétig várni. Főleg, ha azt is tudjuk, hogy bármit megvehetünk online, még ki is szállítják, ezért semmiképp nem tudom mire vélni ezt a jelenséget. Ha a kereskedők nem korlátozták volna az üzletben lévők számát, képesek lettek volna mind bezúdulni a vásárlóterekbe és ott vígan fertőzni egymást.

Eközben ha nézzük a tévét, meghallgathatjuk Müller Nyunyó napi előadását arról hogy hányunkkal mi történt vírusilag az elmúlt napon. A tájékoztatása minduntalan elálmosít, Kiss Manyinak volt egyszer egy műsorszáma, amely egy rádióműsort parodizált, pontosan már nem emlékszem, de ő is sorolta, hogyha haszonállatokat tartunk, szám szerint miképpen sokasodik majd az állomány. Nemkülönben érdekfeszítő az ügyeleti központ vezetőjének beszámolója, mennyien sértettek szabályt előző nap és persze összességében a járvány kezdete óta. Ez pont annyira érdekfeszítő, mint az országos tiszti főorvos előadása és szintén terjedelmes, nem hinném, hogy bárki kíváncsi lenne erre, főleg ilyen részletességgel. Hogy miért nem elegendő ezt a vakcinainfo.hu-n közzétenni, azt sose fogjuk megtudni.

Emellett naponta találkozunk újabb és újabb információkkal, amelyekkel nem igazán tudunk mit kezdeni. Természetesen az oltások körül nagy a hullámverés, rendszeresen érkeznek olyan információk, amelyek magyarázatra szorulnának, erre természetesen még remény sincs. Vasárnap például egy beszámolót láthattunk az M1-en a serény oltakozásról, megtudhattuk, hogy Vámospércsen az egyik háziorvos már a második adag Pfizer-vakcinát adta be egy házaspárnak, összességében pedig mintegy kétszáz betegét immunizálta eddig. Ez egyből szöget ütött a fejembe: jó, Vámospércs egy város a Nyírségben, ötezernyi lakossal, de nehezen elképzelhető, hogy ott rendelkezésre állnának azok a feltételek, amelyek a Pfizer-vakcina tárolásához szükségesek. Hogyan lehetséges az, hogy ott egy háziorvosi rendelőben be tudják adni ezt a fajta oltást, míg másutt oltópontokra utaztatják az időseket? Olvashattunk olyat, hogy kiderült, mégse kell olyan speciális körülményeket biztosítani a számára, ám ezt se nem erősítette, se nem cáfolta meg senki, ezért most csak nézünk ki a fejünkből tanácstalanul.

Mifelénk a háziorvosok bőségesen el vannak látva kínai csodaszerrel, az öregek szó nélkül elfogadják, éppen eléggé rettegnek, hogy eléri őket a vírus és kínhalált halnak, ez a korosztály különösen kétségbeesetten kapaszkodik az életbe, bármit beadatnának maguknak, ezzel kapcsolatban én már nem kérdezek senkitől semmit, nem mondok semmit, cselekedjen mindenki belátása szerint, én is azt teszem. A kisebbik fiam hozakodott elő az ötlettel, hogy regisztrál engem valami magánklinikára, ahol soron kívül ígérik a Pfizert, hát ilyenekkel is hagyjanak békén, mindig elutasítottam az ilyesféle eljárásokat, most se választok más utat, majd csak sorra kerülök, aztán amit kínálnak, vagy elfogadom, vagy nem. Az viszont nagyon is érdekelne, miért nehezítik mesterségesen azt, hogy bizonyos oltásokhoz hozzá lehessen jutni. A Pfizerről rendületlenül azt állítják, hogy nem lehet akárhol beadni, viszont mi a fenéért nem szórták ki az AstraZenecát a háziorvosoknak? A korhatárt feloldották, ez se magyarázat, így most már csak az lehet, hogy szándékosan teremtenek olyan helyzetet, hogy a körzetekben csak a nem túl népszerű vakcinák közül lehessen választani.

Sokan háborognak az anomáliák miatt, persze nagyon sokan nem foglalkoznak ilyen elhanyagolható kérdésekkel, mint hogy milyen trükköket mutat be a kormány, nagyon is elégedettek, a drága jó miniszterelnök úr már megint megmenti az országot. Az unió a járvány elleni védekezést is elszúrta, mint általában mindent, ha nem lettünk volna kénytelenek csatlakozni a közös beszerzéshez, már rég be lenne oltva az egész ország, mert mi már az év elején képesek lettünk volna arra, hogy akár egy hétvégén megoldjuk, Brüsszel miatt totojáztunk, de most az operatív Orbán Viktor és az operatív Szijjártó Péter jóvoltából csoda történik és mindenki bennünket fog irigyelni.

Eközben úgy kampányolnak, mintha nem is lenne más problémánk. A kiváló Nacsa Lőrinc a kereszténydemokrata szájával azon méltatlankodik, hogy Jakab Péter mekkora álszent, kisembernek próbálja magát eladni, miközben horribilis jövedelme van. Tételesen sorolja, a fizetése milyen tételekből tevődik össze, forintra pontosan, és hogy emellett pofátlanul olyanokat állít, hogy paprikás krumplit eszik meg parizert zsömlével. „Ledlámpa, fényesen csillogó munkalap, gazdagon felszerelt konyha. Itt, ebben a feltehetően fővárosi lakásban indította el Jakab Péter Paprikás krumpli index című videósorozatát még 2019-ben, amiben a balliberális politikus azt próbálta elhitetni nézőivel, hogy ő szerényen él.”– tudhatjuk meg a köztévé Híradójából, amely terjedelmes anyagot szentelt ennek a bombahírnek. Pontosan felsorolják, milyen címen mennyit kap a pártelnök, beleértve, hogy jár neki gépkocsihasználat, de van kerete lakásbérlésre, sőt telefonhasználatra is, a végén pedig Nacsa azzal zárja, hogy havi hatmillió forintjába kerül az állampolgároknak a képviselő.

Az nem derül ki mindebből, hogy mi célja lenne ennek az egésznek. Talán azt, miért nem eszik kaviárt kaviárral, holott megtehetné? Esetleg hogy miért nem érez végtelen hálát a kormány iránt, hiszen végül is nekik köszönheti, hogy ekkora jövedelemre tesz szert? Arról természetesen nem esik szó, hogy erre Jakabnak nem fortélyokkal, ügyeskedéssel nyílt lehetősége, az összes honatya és –anya hasonló juttatásokban részesül a puszta országgyűlési jelenlétének köszönhetően, ez azonban nem sérti a KDNP-s frakciószóvivő igazságérzetét, nyilván az más, mert ők hasznosak. Bezzeg az ellenzékiek csak bajnak vannak, ezt is naponta elmondják, hogy a vírusnak szurkolnak, haljon csak meg minél több magyar, mert az ellenzéknek az a jó.

Hát így állunk most, miközben egyre pocsékabbul érezzük magunkat, okosabban tesszük, ha inkább szorgalmasan fogyasztjuk a kormányzati híreket, amelyekből erőt meríthetünk, megtudhatjuk, hogy minden egyre szebb és egyre jobb, ha nem ezt tapasztaljuk, az nyilvánvalóan a mi hibánk. Immár egy éve nem nagyon járunk orvoshoz, csak azok mennek, akiknek muszáj, ez is javítja majd a statisztikákat, kihozzák belőle, mindinkább egészségesek vagyunk, akik pedig sajnálatosan meghalnak, bizonyára többnyire idős, krónikus betegek voltak. Aki túléli – nemcsak a járványt, hanem az orbáni kormányzást is – kizárólag a szerencséjének köszönheti.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!