Szeptember 23,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ilyenkor felelős államférfiak és asszonyságok magukba néznének, és elgondolkodnának azon, hogy mit rontottak el

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,297,765 forint, még hiányzik 1,702,235 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nemzetbiztonságos tavaszi jó reggelt kívánok mindenkinek! Túlcsorduló szeretetem és nagyrabecsülésem jeléül, a következetesség jegyében első körben visszatérnék a tegnap felboncolt kacsára. Miszerint a Puskás Aréna úgy cáfolta, hogy titkos alagút épül védett személyek számára a mélyben (nemdiktatúrákban nem mellesleg a védett személyek nem ritkán kerékpárral közlekednek, de amúgy lövésük nincs a jogállamról, egyeseknek még alkotmánybíróságuk sincs, höhö), hogy közölte: 50 méteres titkos autós aluljáró épül a stadion alatt.

Örömömre szolgál, hogy az Index nevű, alattomos elfideszesítésnek alávetett orgánumot is megihlette az a kínzó kérdés, hogy miért csak most jutott eszébe az illetékeseknek, hogy kéne egy kurva alagút? Utánajártak, és névtelenséget kérő forrásukra hivatkozva megírták, hogy teljesen felesleges az alagút. Most is az, tegnap is az volt, holnapután is az lesz. Tudniillik a pórok 4 bejáraton keresztül jutnak be az Arénába – a Stefánia, illetve a Dózsa György út irányából -, miközben a Thököly útról induló Szabó József utcáról meg simán bejuthatnak az épülethez a VIP-limuzinok anélkül, hogy a hömpölygő tömeg útját kereszteznék. Még rosszabb, hogy ha a 2019 novemberének idusán ünnepélyesen felszentelt 190 milliárdos ékszerdoboz építésekor kifúrták volna ezt a bizonyos alagutat, akkor a 2 milliárd töredékébe sem került volna. Ehhez képest most földet kell túrni, bontani, újraépíteni. Arról meg nem is beszélve, hogy nagyokosék már 2019-ben is pontosan tudták, hogy Magyarország a 2020-as (2021-re áttolt) Eb társrendezője lesz, ergo jönnek majd az úgynevezett védett személyek tömött fürtökben. Na ezekhez képest kellene gombot varrni a béna, szánalmas, igénytelen magyarázkodásukra.

Hogy ez a szükségtelen, de legalább megint közpénzek milliárdjait érintő beruházás mennyire minősül államtitok és nemzetbiztonsági érdekek megsértésének, azt semmi nem mutatja jobban, mint az, hogy mindeközben mi minősül kiemelkedően fontos közérdeknek. A magát nemzetinek nevező kormány számára Magyarországon 2021 januárjában kiemelten fontos közérdek például:

• a 2022. évi magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti, szegedi, tatabányai és debreceni helyszíneken történő megrendezése érdekében szükséges sok szép beruházás, amire 157 milliárdot,
• a 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő sikeres magyar megjelenéshez szükséges sok szép beruházás, amire 21 milliárdot,
• valamint a Kelet-Magyarországi Versenypálya Korlátolt Felelősségű Társaság által a Magyarországi MotoGP megrendezésére irányuló vagyoni értékű jog megszerzése amire pedig 65 milliárdot különítettek el eddig nertársak.

Ez így együtt alsó hangon tehát olyan 250 milliárd felé közelítő tétel (lesz ez még cifrább is, például a vizes-világbajnokság analógiájára, amelynek még a lebontott ugrótornya is képes volt drágulni, nemhogy a többi tartozéka), az ezekkel kapcsolatban kötendő szerződések nem tűrnek halasztást, a közbeszerzési eljárások tekintetében pedig az ajánlatkérő minden esetben jogosult a rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására, naná. Könnyen belátható, így lassan egy évvel azután, hogy az első migráns hátterű embereken (iráni diákok) azonosították a vírust, hogy ez a tetvedék járvány az orbánizmus legjobb énjét hozta ki, nagyon érzik a prioritásokat, ott segítenek, ahol tudnak, csak a rohadék baloldal ne feküdne állandóan keresztbe a mindenkit mindentől megvédési akciótervüknek.

Semmivel össze nem függő tartalom, ártatlan zárójel: a koronavírus-járvány „aranyat ér” az olaszországi maffiának. Elemzők szerint a maffia alapvetése, hogy bármilyen vészhelyzethez képes alkalmazkodni, és a jelenlegi gazdasági válság hatalmas lehetőséget kínál az illegális üzleti tevékenység bővítésére. Miközben az olasz gazdaság üteme a GDP mintegy tíz százalékával lassult, tavaly az év első felében a gyanús pénzügyi mozgások mértéke harminc százalékkal növekedett. Zárójel bezárva.

A stadionépítés, a dubajozás és egy motorverseny megrendezése mellett nem csoda, hogy semennyire nem kiemelkedő és távolról sem olyan fontos közérdek például az egészségügyi szolgálati jogviszony megnyugtató rendezése. Döbbenetes, hogy van energiájuk, de főleg bátorságuk arra, hogy az orvosokat és ápolókat ebben a helyzetben is megpóbálják megszopatni a közalkalmazotti státuszukat felváltani hivatott, új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződéssel, és az abban foglaltakkal vagy nem foglaltakkal. Az ügyeleti díjakkal, a pihenőidő kifizetésével, a kórházi szakdolgozók külön nyomorgatásával, akik szintén az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá kerülnek, de ez számukra pluszbéremelést nem, csak kötelmeket hoz. Döbbenetes, hogy miközben látjuk a nettó faszságokra elégetett bődületes összegeket, az belefér, hogy az egészségügyben dolgozókat megpróbálják átvágni (aztán üvöltözik kappanhangon, hogy a hazaáruló ellenzék támadja őket), hogy egyezkedniük kell, hogy az oly szükséges bérrendezés dacára egy rakás dolog miatt tiltakozniuk kell. Hogy aztán nagyságosék utólag nagylelkűen féloldalas engedményeket tegyenek, amiért hálásak lehetnek.

A stadionépítés, a dubajozás és egy motorverseny mellett a járvány miatt kieső bevételek mellett túlélni próbáló vállalkozások tisztességes bértámogatása rohadtul nem kiemelkedő, de legalább nem is fontos közérdek. Elég megnézni annak a budapesti kávézónak az esetét, ahol az igénylés után három és fél hónappal (!!!) már meg is érkezett a hatalmas segítség, amiből annyi járulékot kellett kifizetni, hogy négy hónapra dolgozónként 40 ezer forint maradt. És közben teli tüdőből kiabálják, hogy senkit nem hagytak az út szélén. Időszerű volna a 47 ezer forintból is meg lehet élni havonta mantrát módosítani, hiszen lám-lám havi, 10 ezerből is meg lehet.

Úgy vélem, Iványi Gábornál – akinek az egyháza évi másfél milliárd forinttól esik el az álkeresztény kormány jogsértőnek magatartása miatt – jobban nemigen tudnám megfogalmazni a NER-tébolyda aktuális állapotáról szóló diagnózist. Ugyan elsősorban az általa gyámolítottak szemszögéből fogalmaz, de mindenki más is magára veheti. Mindenki más is pontosan ugyanezen elbírálás alá esik az elvtársak részéről:

(…) ezek nem értik, hogy itt emberekről van szó, a társadalom alsó néhány százalékáról (…) Bűn, cinizmus, aljasság, ahogy a szegények ügyét kezelik, ahogy a menekültek ügyét kezelik, ahogy herdálják a közvagyont, ahogy törvényeket gyártanak legalizálni a gazemberségeiket. Irgalmatlanok. Az őrület csúcsán pedig ott trónol a kontrollnélkülivé vált miniszterelnök. 

És végül ne hallgassam el, hogy mindeközben körvonalazódik a kínai vakcina sikertörténete is. Az őrület csúcsán ülő nyilvánvalóan nyitni akarna, de nyitni nem lehet, mert a harmadik hullám agyonverte a másodikat. Támogatásról (vagyis az ő olvasatában: ingyenpénzről) szó sem lehet, ezért az lehet(ett) a mesterterv, hogy miközben összefürkészteti és összeportyáztatja a világ minden sarkából a teherautókról leeső vakcinákat, a csilliárdos tételben felvásárolt, mindegyik másiknál drágább, lóhalálában engedélyeztetett kínai cuccal jól beoltatja a népet. Az volt a mesterterv, hogy ő kiáll a rivaldába, közli, hogy ő is a kínait döfeti a testébe, és mivel az ő népe szeretve tiszteli és a függönyön túl is megbízik benne, a kéményről lemászva, egymás tyúkszemére taposva, egymást leverve, tömegesen rohan majd oltakozni a vezér jó példáját követve.

Ehhez képest a való világban: egy budapesti háziorvos 168 pácienst hívott fel, mire sikerült 55-öt találni, aki elfogadta a kínai oltást, ám végül közülük is sokan meggondolták magukat. Mindeközben Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa összesen 125 pácienst keresett fel, ebből 22-en jeleztek vissza, elmondása szerint nehezen talál jelentkezőket. Érintőlegesen kapcsolódó hír, hogy Lengyelország nem fogadja el az orosz vagy kínai vakcinával oltottak oltási igazolását. Csak az léphet be 14 napos karantén kötelezettség nélkül az országba, aki fel tud mutatni egy 48 órán belül kézhez vett negatív PCR-teszteredményt vagy egy igazolást, hogy megkapta valamelyik, az EU-ban is engedélyezett oltást (Pfizer–BioNTech, Moderna, AstraZeneca).

Ez nem túl jó hír szabadulni, utazni vágyó mimagyaroknak. Ilyenkor felelős kormányok, államférfiak és asszonyságok magukba néznének és elgondolkodnának azon, hogy vajon hol, mikor, mit rontottak el? Felelős államférfiak és asszonyságok szembenéznének azzal, hogy vajon nem lenne jobb ötlet hatalomtechnikázás, hergelés, uszítás helyett kormányozni most már egy kicsit, és választási kampányolás helyett elkezdeni őszintén beszélni a néphez, esetleg a kínai vakcina erőltetése helyett az oltásokba vetett bizalom helyreállításán ügyködni?

Nos. Az egyik cöfös nertárs tegnap dúlt keblű publicisztikával jelentkezett az egyik állampárti kanális oldalán, amelyben azt írta az obligát sorosozás, bolsevikozás mellett, hogy a magyarok országa (…) nem korlátozott képességű debilek gyülekezete. Egyetértek. Akkor szólni kéne a főnöknek, hogy ugyan már tegnap is késő lett volna, de rohadt gyorsan elkezdhetne ennek megfelelően viselkedni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!