Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ideje lenne leporolni a képmutatás és álszentség polcait

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A január végén a családunk ellen indított összehangolt sajtótámadás után, semmilyen, a magánéletünket érintő kérdésre nem kívánunk reagálni. Kérjük a sajtó munkatársait, hogy a privátszféránkat ne tegyék a politikai játszmák részévé és kiskorú gyermekeink védelmében tartózkodjanak a magánéletünkkel kapcsolatos híresztelésektől. Tisztelettel: Varga Judit és Magyar Péter

Nem szokásom senkinek a privátszférájával foglalkozni, akár egy miniszterről, akár a szomszédról van szó. Ez így volt, és így is marad, így tartom helyesnek. Viszont mivel a fenti közlemény aláírói alig titkolt sértődöttséggel szóba hozták a fogalmat, kénytelen vagyok rögzíteni, hogy itt valami félreértésről van szó. Lehet, hogy nekem kimaradt valami január végén a Varga-Magyar házaspár (úgy is, mint család) ellen indított összehangolt sajtótámadásról, de egyáltalán nem emlékszem semmi ilyesmire. Ez vagy azért van, mert a sajtótámadás alatt nem ugyanazt értem, mint amit az igazságügyi miniszter –  ugyanez érvényes a magánéletre is -, vagy azért van, mert annyira alapvetés, hogy a kétharmados politikai hatalom egy évtizede az elnyomott, állandó támadás alatt álló áldozat szerepében tetszeleg, hogy már meg sem lehet különböztetni egy december eleji támadást egy január végi offenzívától.

Szombat hajnal óta a Blikknek köszönhetőn bárki értesülhetett arról, hogy több mint egy évtizednyi boldog házasság után külön utakon folytatja életét Varga Judit és Magyar Péter, az ország politikai celebpárja. Akik nem egyszer, de talán nem is kétszer (legutóbb nem több mint másfél hónapja) álltak boldogan a kamerák elé, és tették közszemlére az idilli családjukat ábrázoló képet, és üzenték meg mindenkinek: ilyen az, amikor a szakmai sikerek, a karrier és a magánéleti beteljesülés irigylésre méltó módon egybeesik. Ilyen az, amikor az anya nő, az apa férfi, a gyerekek gyerekek, egy ország szeme láttára ölelik egymást, boldogabbak már aligha lehetnének, és így élnek amígy meg nem halnak.

Az igazságügyi miniszter nem egyszer és nem is kétszer érezte fontosnak, hogy közösségi oldalán ezt a családi idillt beletolja a követői arcába. (Például itt, itt, itt, itt, itt, itt vagy itt, hogy csak a legfrissebbekről essék szó.) Nem tudom, miért tett így, de talán nem olyan nehéz kitalálni. Hogy nem ok és cél nélkül, öntudatlanul tette, az egészen biztos. Varga Judit önszántából tette közszereplővé a kiskorú gyerekeit, önszántából használta őket saját népszerűségének növelésére, most pedig arra kéri a sajtót, hogy a kiskorú gyerekei védelmében a magánelétét ne tegyék politikai játszmák részévé. Holott ezek a gyerekek tavaly novemberben vagy decemberben is pont olyan kiskorúak voltak, mint most, holott Varga Judit megmaradhatott volna annál a tervnél, hogy kizárólag a politikai teljesítményétől várja a népszerűsége növekedését.

De nem így tett, és ezért gyomorforgató és álságos a fenti közlemény. Úgy tűnik, Varga Judit nem érti – holott az intellektuális képességei nem gátolhatnák a megértésben -, hogy mi a különbség a privátszféra és a közszféra között. Ha értené, ez a közlemény meg sem születhetett volna. Ha érti, és ennek ellenére tette közzé, akkor annál rosszabb. Egy miniszternek, aki pozíciójából adódóan milliós közpénzfizetést vesz fel havonta, vagyis aki tehát közszereplő, érdemes számolnia azzal, hogy az élete, az üzletei, a vásárlásai, a gyarapodása közérdeklődésre tart számot. Vagyis amikor a sajtó megírja, hogy a Varga-Magyar család CSOK-támogatásból újította fel a balatoni nyaralóját, holott ez a konstrukció az otthonteremtést hivatott támogatni, akkor az nem összehangolt sajtótámadás egy érinthetetlen miniszter családja ellen, hanem egy tényközlés, ami a közre tartozik. Hasonlóképpen az is közügy, de legalábbis joggal érdekelheti a közvéleményt, hogy korábban miért vett igénybe lakhatási támogatást a miniszter, ha akkora ingatlanmágus, hogy a főváros egyik legértékesebb részén 200 millió forintért 270 négyzetméteres ingatlant vásárol?

Majdnem biztos vagyok benne, hogy saját magával harmóniában élő embert, legyen az újságíró is akár, egyáltalán nem érdekli Varga Judit magánélete, és soha nem jutna eszébe, hogy támadást kellene indítania ellene. Ahogy a szomszéd vagy a hentes vagy a sarki boltos magánélete sem érdekli. Varga mégis ragaszkodott ahhoz, hogy időről időre beledörgölje a követői és nem követői arcába, milyen az egészséges, kívánatos, a regnáló kurzus számára kedves keresztény-konzervatív családmodell, amely kiemelt kormányzati támogatásban részesül ma Magyarországon. Most pedig kiderült, hogy a nemrég még sűrűn reklámozott tökéletes házasság és boldog családi élet alighanem színjáték volt, aminek keretében a szavazópolgárral elhitették, hogy ez az, aminek látszik. Nem az volt. De mégis, akkor is mostanra elillant a boldogság, mintha nem is lett volna. Hogy a helyzet drámaiságát szemléltessem, a költőt idézem: Lehullott, mint a csillag,/ elhamvadt, mint a tűz,/ elolvadt, mint a hó/ s megromlott, mint a méz. 

Arra gondoltam – miután tisztáztuk a közszféra és privátszféra körüli félreértést – milyen jó lenne, ha a miniszterasszony válása apropót szolgáltatna a tükörbe nézésre, az önkritika gyakorlására, és az oly nagyon szükséges nemzeti minimum megteremtésére. Amely nem egyszerűen életbevágó, de módfelett egyszerű is: a család az család. Akár van papír róla, akár nincs.

Itt lenne az ideje annak, hogy a kereszténykonzervatív, családbarát értékekkel, mint valamiféle mutogatandó tetoválással vagy kitüntetéssel masírozó kormánypárti politikusok elkezdenének tartózkodni attól, hogy saját aljas politikai játszmáik részévé tegyék azoknak az embereknek a privátszféráját, akik nem illeszkednek a Varga Judit és kormánya által képmutató, álszent módon magasabbrendűnek tartott családmodellbe.

Itt lenne az ideje annak, hogy ezeknek az embereknek a kiskorú gyerekeire vagy vágyott, örökbefogadni kívánt gyerekeire való tekintettel a kormány tartózkodna a magánéletük pellengérre állításától és mindenféle lejáratási célzatú híreszteléstől. De elsősorban attól, hogy a törvény erejével akarja eldönteni, hogy ki lehet család, ki alkalmas a szülőségre, ki lehet boldog és kit kell boldogtalanná tenni.

Jó lenne tanulni Varga Judit példájából (ha a Rogánok, Szájerek, Borkaik képmutató családi pályafutása nem volt elég), és belátni, hogy egy házassági szerződés által nem hitelesített szeretközösség nem alacsonyabbrendű. Mint ahogy egyáltalán nem magasabbrendű, nem értékesebb és nem támogatandóbb az a házasságon alapuló kapcsolat, amely Varga Judit életében éppen tönkrement. Nem a házassági papír tehetett róla, és nem is az, hogy Varga Judit anya és nő, Magyar Péter pedig apa és férfi.

Nem lenne baj, ha a keresztény-konzervatív alapon fundamentalista politikusok – nők és férfiak, anyák és apák, gyermekesek és gyermektelenek -, jogalkotók és hatalmaskodók megértenék, hogy semmi közük ahhoz, hogy ki hogyan képzeli el az életét, kinek mit jelent a boldogság és a család. Az egész társadalom érdekét szolgálná, ha ezek a politikusok, akikről most már lépten-nyomon kiderül (igen, még Mészáros Lőrinc házassága is tönkrement), hogy annak az életformának, amit másokra rá akarnak kényszeríteni, sokszor ők maguk sem tudnak megfelelni, elkezdenék tisztelni mások privátszféráját. Be kellene látni, hogy mindenki magánélete a sajátja, ezért a szomszéd életének nagyító alá helyezése, kritikája, elmarasztalása és minősítgetése helyett inkább otthon kellene leporolni a képmutatás és álszentség polcait. Herczegh Anita (nem Áderné) is magára veheti nyugodtan.

Ha Varga Judit és társai azt akarják, hogy a magánéletüket tiszteletben tartsák, akkor sürgősen be kell fejezniük a mások magánélete körüli összehangolt kormányzati sündörgést. Emberek millióinak átverését, sértegetését, minősítgetését. A gusztustalan politikai nyomulást. Házasodjanak, váljanak el, gyarapodjanak, higgyenek, imádkozzanak, de tartózkodjanak attól, hogy másokat megítéljenek. Nincs mit keresniük az emberek magánéletében, nem feladatuk, nem kompetenciájuk – a képmutatás bajnokaiként főleg nem – eldönteni, hogy mely kapcsolat támogatandóbb, mint a másik, és hogy két egymást szerető, tisztelő ember – akár egyneműek, akár nem, akár melldöngető keresztények, akár nem – párkapcsolata mennyit ér és hová sorolható. Ez lenne a minimum.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.