Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Gátlástalanék összeülnek időnként, és véresre csapkodják egymás térdét

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az úgy van, hogy Mária turulszar alakú országában a sértődésre való hajlam egyenes arányban növekszik az illető elhelyezkedésével a NER pókhálójának szövevényes szálain. A propagandista, akit köztudottan a Fidesz fizet közpénzből, megsértődik, ha propagandistának nevezik és azt állítják, a Fidesz fizeti közpénzből. Aki jót akar magának, az nem nevezi strómannak a strómant, nem nevezi büdös geci tolvajnak a büdös geci tolvajt, mert jogilag minden le van zsírozva, miért ne állhatna a saját lábán az, aki a mi lábunkon áll, sőt, az ő házastársának egész rokonsága miért ne állhatna a saját lábán akkor is, ha a frigy előtt a seggük lógott ki a lyukas gatyából? Már miért ne lehetne vállalkozózseni a félanalfabéta iparos? Sőt, miért ne lehetne a nevén a fél ország, mi a faszért nem lehetne a kezében minden iparág, miért ne ő kaphatná a megbízásokat, miért ne járna neki csilliárdos támogatás a közösből? Hiszen becsületes magyar vállalkozó, az eszével érte el, amit elért. Bárki megteheti, csak sokat kell dolgozni, napi 26 órát szorgosan, pályázni kell, versenyezni kell és az fog boldogulni, aki szorgalmasabb, hozzáértőbb. Hát nem?

Nem szabad mondani, mert megsértődnek, beperelnek, eltaposnak, kinyírnak. Úgyhogy nem mondjuk, de attól még tudjuk. Látjuk. Értjük. A nagyember, akinek az elhasznált feleségét már eltartjuk, mert az is váratlanul baromira tehetséges lett – előtte csak nagyon szép volt -, a következő asszonykát hozza a nyakunkba. Már előre bevásároltak némi kis Magyarországot, hogy ne lehessen azt mondani, a frigyben tollasodott meg a drága.

És tolják, csinálják, szemük nem rebben, le van zsírozva, jogszerű, kuss legyen. Az átlag hülye meg – amilyen magam is vagyok – csak les, mert őt szarrá lehet szívatni az út szélén, akármelyik rendőr random igazoltathat, kipakoltathatja a zsebeimet, megfigyelhetnek, lehallgathatnak, házkutatást tarthatnak, rommá büntethet a NAV, el kell tudnom számolni minden fillérrel, ha kölcsönből veszek egy járókeretet, még azt is kifaggathatják, aki kölcsön adott ötvenezret. Mert a szabály az szabály. A pofátlanság meg pofátlanság.

Normáliséknál – ne lessél, nem ebben az országban, hanem mindenhol máshol – nem létezik, hogy szájba ne basznák egy idő után azokat, akik nyilvánosan könyékig túrnak a közösben. Akár le van zsírozva jogilag, akár nincs. Normáliséknál senkit nem érdekel, hogy van egy mocsokság körülbástyázva. Van egy fura dolog – nálunk szinte ismeretlen, legalábbis bizonyos körökben a büdös életben nem hallottak róla -, erkölcsi érzéknek hívják. Akinek van ilyen kórsága, az nemhogy maga nem lop, de még csak azt sem engedi, hogy apja, anyja, fia, lánya, felesége, férje, veje, menye, bárki, akivel kapcsolatba hozható, akár csak gyanúsítható is legyen azzal, hogy korrupt. Normáliséknál kizárt, hogy egy vezető politikus menyasszonya és annak a pereputtya milliárdos hitelt vegyen fel és bevásároljon. Ha ennyire hitelképesek és nagyon akarnak földesurak lenni, azt meg lehetett volna tenni eddig. Mert így bárki azt gondolhatja, hogy eddig nem voltak hitelképesek, ahhoz kellett a nagykutya, az ő kapcsolatai, a félanalfabéta vállakozómogul bankja. Bárki azt gondolhatja, hogy a volt és jövendő házastársak és azok retyerutyája úgy vezetik el a lopott pénzt, mint megannyi hegyi patak. Normáliséknál egyszerűen ilyen és még ezer más dolog nem fordulhat elő, mert az emberek nem mindenhol szeretik, ha kifosztják őket, ha ezzel párhozamosan hülyének nézik és ki is röhögik őket.

Mert mindenki legyen biztos abban, hogy gátlástalanék összeülnek időnként, és véresre csapkodják egymás térdét, annyira jól szórakoznak azon, hogy bármit, de kibaszottul bármit megtehetnek, és semminek semmi következménye nincs. Ahhoz, hogy legyen ilyesmi – mármint következmény, ez majdnem olyan ismeretlen fogalom, mint az erkölcsi érzék – minimum nyilvánosan kell dugni egy jachton. Vagy minimum egy orgiából kell menekülni – karantén idején – a rendőrök elől az ereszcsatornán, narkóval a hátizsákban. Ez az ingerküszöbünk, de még ilyenkor is gátlástalanul bele lehet hörögni a fülünkbe, hogy nem is igaz, nem is úgy volt, meg amúgy is, emberek vagyunk. Apró botlás. Holott nem, közpénzből fizetett politikus nem lop, nem dug nyilvánosan, nem jár orgiára, nem menekül a rendőrök elől, nem hazudik. Ha mégis, akkor örökre eltakarodik szem elől.

De nem is ez a valami, hanem az, hogy konkrétan szét lehet lopni az országot. Nyilvánosan. Jogilag rendben van – ők írják maguknak a törvényeket, hogy a picsába ne lenne rendben -, mindenki kussolhat. Közben mindenki pontosan tudja a valóságot, de hát ugye mit lehet tenni, meg egyébként is, annyira finom a mi lelkünk, hogy nem szólunk bele a más dolgába. Mert szegény férj, feleség, gyerek, vő, meny nem tehet róla, az egész retyerutya nem tehet róla. Már tényleg csak az van hátra, hogy megsirassuk ezeket az ártatlan áldozatokat, akik ott senyvednek a kastélyaikban, a földbirtokaikon, a közpénzből dagadtra hizlalt pereputtyukkal. Ó, szegény ártatlanok. Ideje lesz közadakozásból valami szanatóriumot építeni, ahol ezek a báránykák – természetesen a nekik mindenkor kijáró luxustól övezve – kezeltethetik a lelki sebeiket.

Az örök igazság: ilyen ország márpedig nincsen.