NEHAZUGGY

A családalapú ország

Pável Melinda | 2021. Január 23, Szombat | 16:10

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyarországon szükség van a családalapú kormányzásra – ezt a családügyi miniszterünk jelentette ki az Európa 2020-as kutatásra hivatkozva, amelyet a Századvég végzett harminc országban. Hogy milyen kérdéseket tettek fel a résztvevőknek, azt nem tudjuk, persze el tudjuk képzelni, megjegyezve, hogy ebben a témakörben szinte lehetetlen olyan kérdést feltenni, amely ne az elvárt választ eredményezné. Novák Katalin további következtetéseket is levon, így például, hogy mi vagyunk a leginkább családcentrikus nemzet. A magyar kormány immár tíz éve családközpontúan gondolkodik, minden cselekedetét ez határozza meg, az Alaptörvénybe is belefoglalták a családok értékét és fontosságát, emellett az adózásuk is annál kedvezőbb, minél több gyereke van valakinek, a legalább négy gyerekkel rendelkező édesanyák például ettől az évtől adómentességet élveznek. Ezt követően felsorolja az összes kedvezményt, amely a családokat megilleti.

Szó se róla, valóban nagyszabású programok ezek, bár nagyon naiv az, aki azt gondolja, hogy ezek minden családra vonatkoznak. Vannak a szerencsések, akik dúskálnak a különféle lehetőségek között, míg kevesebben csak egy-egy elemét, nagyon sokan pedig semmit nem tudnak igénybe venni. Őket a családi pótlék illeti meg, amely a tíz év alatt semmit sem változott, a családi adókedvezménynek csak töredékét tudják érvényesíteni, tehát gyakorlatilag semmit sem kínál nekik a kormány. Olyan kutatást valamiért nem végez se a Századvég, se senki más, hogy ők vajon mit szólnak ezekhez a szárnyaló sikerekhez, pedig érdemes lenne ebben az irányban is kérdezősködni, ha másért nem, hát azért, hátha kicsit gondolkodóba esnek, helyes-e ez az irány, amiért most ünneplik és ünnepeltetnék magukat.

A középosztály egyre dinamikusabban erősödik, szép, nagy lakásokban laknak, szép, nagy autókkal járnak, átlag feletti jövedelemmel rendelkeznek, minden okuk megvan arra, hogy nagyon elégedettek legyenek, eközben a fejükben sem fordul meg, hogy egyre nő azoknak a száma, akik reménytelen nyomorúságban élnek, akik létfontosságú segítségre szorulnának, de azt nem kapják meg. Róluk a rendszer megfeledkezett, vagy nem is akart velük törődni, a végeredmény szempontjából mindegy, bár azt, ha egyre szélesedik az a réteg, akiknek a létezését az emészti fel, hogy napról napra próbáljanak életben maradni, nem nevezném sikeres kormányzásnak.

Azt is megemlítette Novák Katalin, hogy a magyarok számára különösen fontos, hogy saját lakásukban éljenek, tíz megkérdezettből kilenc ezt válaszolta. Ilyenkor mindig gondolkodóba esem, valóságos kutatások ezek vagy csupán fikció. Ezt is elképzelhetőnek tartom, nagyon is, leül a kutató és kitöltögeti a kérdőíveit, hiszen van ő annyira okos, hogy el tudja képzelni, mit válaszolna egy-egy kérdésre ez vagy az az ember. Nem idegen ez a századvéges gondolkodástól, meg általában a NER gondolkodásától. Maga a miniszterelnök is jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat, pontosan tudja, mit tartunk fontosnak és mit nem, miről álmodozunk, mire van szükségünk, igazából csak időveszteség lenne bennünket kérdezgetni, előre tudják ők, miről mi a véleményünk, nagy meglepetést kizárt dolog, hogy okoznánk. Bár ha engem kérdeznének, én biztosan nem azt válaszolnám, hogy a saját tulajdonú ingatlan a leglényegesebb, a fontos az, hogy legyen egy emberhez méltó lakásom, ahol a családommal együtt élhetek és fenn is tudjuk tartani. Nem lenne fontos, hogy az enyém legyen, csak legyek képes megfizetni úgy, hogy ne nyomorodjak bele. Ma, amikor elenyésző az állami lakások száma, aki lakni szeretne valahol, netán önálló életet kezdeni, általában magánembertől bérel lakást, csillagászati áron, hiszen a bérbeadó nem érzelgős. A piaci árat kéri, nem törődik azzal, mekkora teher ez az albérlőnek, ha fizetési nehézségei támadnak a bent lakónak, mennie kell, mivelhogy a lakásnak termelnie kell a hasznot, ez a dolga, ezért van, szánalomnak, együttérzésnek nincs helye. Ha családos az albérlő, és van hová visszahúzódnia, az a jobbik eset, de nagyon sokan ekkor kerülnek végleg elveszett helyzetbe, és nincs, hová fordulniuk.

Mit gondol a kormány, meddig lehet még mélyebbre taposni a szerencsétleneket? Mikor veszi észre, hogy a családalapú kormányzásnak egyre több a vesztese? Eszükbe jut egyáltalán, hogy ők is léteznek? Kétlem, hogy egyáltalán szóba kerültek volna az elmúlt tíz évben. Nem számolnak velük, ők nem számítanak. Ha nem így lenne, kezdeményeztek volna már valamit a felzárkóztatásukra, de mivel erre nem volt példa, nem hiszem, hogy ebben bármiféle változás várható.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!