Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez nem megoldás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ahogy valószínűleg minden más portál, úgy mi is meglehetősen gyakran kapunk segítségkérő levelet. Rászorulóknak, olykor beteg gyerekeknek vagy felnőtteknek, bajban lévő családoknak kérnek segítséget. Sok esetben azt szeretnék, hogy tegyük nyilvánossá, segítsünk a kérést eljuttatni a lehető legtöbb emberhez. A csalókat viszonylag gyorsan ki lehet szűrni, de még így is borzasztóan sok olyan levél marad, amit publikálni kellene. Akár minden nap megtölthetnénk ilyenekkel a portált, hiszen sajnos mindig jön az utánpótlás.

Úgy gondoljuk, hogy nem ez a megoldás. Néhány nagyon extrém esettől eltekintve jól látható, hogy a probléma újra fog termelődni, hiába tömünk be egy lyukat közös erővel, nyomban lesz öt másik. A valódi és végleges megoldás nem az olvasók és nem a civilek segítőkészségének vég nélküli feszegetése, hanem a rendszer megváltoztatása. A mindenkori kormánytól kell elvárni, megkövetelni, ha szükséges, akkor kikényszeríteni azt, hogy a legelesettebbek ne maradjanak magukra a bajban. Ha józan ésszel belegondolunk, semennyire nem normális dolog az, hogy gyógyszerre, kezelésre, műtétre, kerekesszékre kelljen pénzt gyűjteni. Ahogy az sem normális, ha ételre, ruhára, fűtésre kell adakozni. Ezek egytől egyig állami feladatok. Többek között erre fizetjük az adókat és járulékokat. Ezeket a mindenkori kormányokon számon lehet, és számon is kell kérni.

Mi a fenéért hisszük el, vesszük természetesnek és fogadjuk el azt, hogy a kormánynak joga van stadionokat építeni, az egyházakhoz tolni elképesztő vagyonokat és rengeteg adófizetői pénzt, külhoni magyaroknak osztani a mi befizetett adónkat, ezer és egy célra szórni – és persze bőséggel ellopni – a közpénzt, mi pedig adjuk össze a beteg kicsi gyógykezelésére, a sérült gyerek kezeléséhez szükséges eszközökre, a kilátástalan helyzetben lévő család megélhetésére, a magatehetetlen felnőtt gyerekét ellátó anya lakhatására és még ezer dologra a fedezetet.

Van olyan helyzet, amikor tényleg nincs idő, nem lehet várni, azonnal kell a segítség. Ám ilyen, és ehhez hasonló esetek mindig lesznek, hiszen sajnos senki nem lehet biztos abban, hogy nem történik vele vagy szeretteivel valami olyasmi, amire rémálmában sem gondolt. Egy betegség, egy baleset romba dönthet életeket, megoldhatatlan feladat elé állíthat, anyagilag tönkre tehet családokat olyan gyorsan, hogy felfogni is alig lehet.

Ilyenkor ott kellene állnia az államnak, és át kellene segítenie ezeket a családokat a szakadék felett. Ez az a szolidaritás, amit elvárunk, és el is kell várnunk egy jól működő kormánytól. De mi valamiért nem várjuk el, természetesnek vesszük, de legalábbis elfogadjuk, hogy kivonul ezekből a problémákból. Elfogadjuk, hogy minden a mi felelősségünk és minden a mi feladatunk. Összegyűjtjük, összeadjuk újra és újra. Talán morgolódunk, talán már azt sem, de segítünk, hiszen emberek vagyunk. A kérdés az, meddig tudunk segíteni? Mikor jön el az a pillanat, amikor már nincs miről lemondani, amikor sehonnan nem tudjuk elvenni azt az összeget? Mi van akkor, ha nem jön össze az éppen aktuálisan szükséges pénz, ha ezért meghal egy gyerek vagy felnőtt? Akkor kit fogunk okolni, ha lehetett volna segíteni, csupán pénz kérdése volt?

Ez így nincsen jól. Politikai meggyőződéstől, pártállástól függetlenül kell kikényszeríteni a mindenkori kormányból a szociális háló visszaépítését, az állam megerősítését. Ki kell kényszeríteni az egyházakból a nekik juttatott támogatások ellentételezését, a szerepvállalást ezekben az ügyekben. El kell várni a kormánytól, hogy a jó gazda gondosságával bánjon a köz pénzével, a fontossági sorrend elején soha nem állhatnak a luxusberuházások, szállodák, parókiák, stadionok, sportesemények. A legelső és legfontosabb az emberi élet és az egészség. Ehhez mindenkinek joga van, annak is, aki szegény.

Hosszú távon nem lehet megoldás az újabb és újabb adománykérés. Nem szabad átvennünk az állam szerepét, mert egyszer – és félek attól, hogy ez a pont egyre közelebb van – elfogy az erőnk. Nekünk, civileknek nem lehet feladatunk és nem lehet kötelességünk alapvető, az élethez szükséges eszközök és gyógyszerek finanszírozása. Adakoznunk azért kellene, hogy egy kis pluszt adhassunk. Nem egy gyerek életmentő gyógyszerére kellene gyűjtenünk, hanem arra, hogy eljusson az állatkertbe, lehessen egy olyan cipője, amilyenre nagyon vágyik, elmehessen színházba. Mi azonban arra gyűjtünk, nap mint nap arra gyűjtünk, hogy az a gyerek (vagy felnőtt) életben maradhasson. Ez nem jó, nem normális és nem tűrhető.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.