NEHAZUGGY

Snapshots

Mogorva | 2020. November 22, Vasárnap | 16:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ttte, én úgy szégyellem magam… Komolyan.
Az elmúlt éjjel négy órán át hallgattam a vadludak gágogását, a végén már a házba is behallatszottak, bazira alacsonyan repültek, talán a mindent beborító köd miatt. Kimentem vagy ötször, vigyorogva, az udvarra, aztán már kivittem a zseblámpát is, és felfelé világítottam vele, hátha legalább egyet meglátok.
Az égbe törő LED-fény hatására megszűnt az addig önfeledt gágogás, a helyébe szinte szűkölés lépett, és ijesztő, vadul surrogó-susogó szárnycsapásokkal inaltak tova a jószágok. Azonnal megértettem: puskalámpának gondolták a hirtelen fénycsóvát, halálra emlékeztek, és menekültek.
Én nem akartam bántani egyiküket sem, de megint megutáltam a magát embernek nevező fajt. It happens.

Aztán gugliztam (ez nálam gyakori), és már nem vagyok biztos abban, hogy vadludak voltak, nekik ugyanis dél felé kellene most menniük, ezek viszont északra tartottak. Igen, tudom, hogy merre van Észak, a Sarkcsillagot legfeljebb egy körülfordulásból megtalálom (a másik féltekén még nem jártam). És igen, a gá-gá-gá is eltéveszthetetlen, mint a V-alak, ma délután láttam is egy másik bandát. De hogy a menetirányuk hogyan nyer értelmet, arról fogalmam sincs. Shit happens.

Azt mondta ma egy kedves ismerős, hogy az Idő döbbenetesen rohan, és az én alig tizenegy éves kisfiam mindjárt nősül; most meg nem tudom, hogy a feszültség lett nagyobb bennem, vagy a lagzis bugi a lábamban 😁
Ugyanő panaszolta el azt, hogy az adminisztrációs baromságok miatt alig jut idejük a tényleges gyógyító munkára. Nos, izé… Szóval az van, hogy mi itt falun nem is erőltettük a tapsolást, de attól még igenis érezzük a gyógyító munkájukat, és ha tudunk segíteni, akkor segítünk. Például kiplakátolhatnánk boltoktól postán át buszmegállókig a receptkérő email-címet, és hátha máris kevesebbet csörögne náluk a telefon. Vagy egyszerűen csak nem kopogtatunk a bezárt ajtón, és betartjuk a létszámlimitet (sőt, elolvassuk, hogy ez ki van írva!), és igyekszünk minél kevesebbet okoskodni, és… És például végre istenesen pofán verhetnénk azt a sok köcsög idiótát, akik egyetlen ledolgozott percnyi tapasztalat nélkül döntenek el – továbbá: le – szakmákat, életeket, jövőt.

Egy barátom írta, hogy milyen jó lenne egy csodás világ képével elaludni, majd abban a csodás világban ébredni. Ejj, ha ez ilyen könnyen menne, ha egy szem gyógyszer elég lenne minden betegségre… Nemere és Asimov korunk magyarságában vagy ismeretlen szerzők, vagy változatos módon szidottak, de én az ő munkásságukból raktam össze egy világképet: az Emberiségért tevő, közhasznosság alapján jutalmazott, de senkit magára nem hagyó emberiség országok vetélkedése nélküli képét. Szép kép, csak fájna. Sokaknak fájna orvosokat és tanárokat látni a leginkább megbecsültek között, fájna negligálni bőrszínt és származást, fájna pénzre alapozott kiváltságok helyett képesség és hajlandóság alapján osztályozódni, fájna politikából éhen halni. Azt mondod, hogy kell a pénz és a politika, mert az a megegyezésekhez vezető út? Nem láttál te még engem megegyezni, kiccillag.

Ma sem hazudtam senkinek, aki bármiről is kérdezett, és azoknak sem, akik nem kérdeztek, csak hallgattak. Ez helyes. Márminthogy nem hazudni helyes. És néha hazudni is helyes, anyámnak például ma is hazudtam, de ez tűnt jobb választásnak, nem kell neki mindenről tudnia.

Nem túlságosan ég ma a tűz, szerencsére csak szombattól mondják a mínuszokat, majd akkor jobban odafigyelek. Jobban, mint sokan sok mindenre, a körülöttük zajló életre, vagy akár a másikra. Kisétáltam még a kertbe lámpa nélkül, hallgattam a ludakat vagy miket, szembefordítottam a hüvelykujjamat a tenyeremmel, a mindezt levezénylő másfél kilónyi neuronomra gondoltam, és már megint sehogy nem értem, hogy miért nem lehet kimondani és elfogadni húszezer, a történelemben egyetlen pillanatnak is alig számító év kudarcát, és miért nem lehet úgy csinálni a dolgainkat, a jövőnket, hogy legalább a gyerekeinktől kezdve valami komolyabb értelme legyen?
Csak…?

Ha ezt a mostani önhasznú, értelmetlen repülést jelenti a civilizáció, akkor nekem nem kell, és arcom sem fog torzulni, amikor széthullik.

Egy szép zene a mai nap végére.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!