November 24,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kultúrsarc

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,325,942 forint, még hiányzik 674,058 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A járványra való tekintettel mindent húztam-halasztottam, amit csak lehetett. Így fordulhatott az elő, hogy a szokásos havi fodrászolás-kozmetikázás három hónapot csúszott, persze nem az enyém, hanem a kutyáé. Végül sikerült megejteni a dolgot, azóta az ebecske nem tud betelni a saját szépségével. Ez amúgy semmivel nem függ össze, csak úgy eszembe jutott, és ha már így jártam, el is meséltem. Hátha nem érdekel senkit.

Fél szemmel én is az amerikai elnökválasztást figyelem, egyszer majdcsak sikerül összeszámolni a szavazatokat. Hopp, éppen sikerült. Remélem lesz valaki, aki el meri mondani Trumpnak. Nade. Közben belekukkantok a hírekbe is, így aztán nem maradtam le Anthony Scaramucci érdekes kijelentéséről. Őt onnan lehet ismerni, hogy majdnem két egész hétig volt Donald Trump kommunikációs igazgatója, tehát egészen komoly karriert futott be a szakmában. Szinte. Na, ő mondta, hogy Trump magyar típusú (értsd: Orbán-rendszerű) autokrácia irányába vitte volna az Amerikai Egyesült Államokat, és azt meg kellett akadályozni. Ezért örül ő nagyon – mármint a volt kommunikációs igazgató -, hogy az amerikai szavazók megértették a veszélyt, és megállították Trumpot. Ez engem erőteljesen szíven ütött, kár lenne titkolni. Mármint ha ez igaz. Mert ez azt jelentené, hogy ott a nem túlságosan iskolázott, nem annyira nagyon széles látókörű réteg is képes felismerni a politika sunyiságát, a demokráciára leselkedő veszélyt. Sőt, azt is jelentené, hogy azoknak az embereknek ott, a nagy vízen túl, a bányákban és a kukoricaföldeken is fontosabb a demokrácia, mint nekünk is, a kifinomult és fejlett Európában. A kultúra bölcsejében, vagy mi ez itt.

Ha már kultúra, ezt feltétlenül el kell mesélnem! Olvasgatok mindenfélét, például az Origót. Is. Demeter Szilárd átmeneti hallgatás után – vagy csak nekem maradt ki, és nem is hallgatott ő átmenetileg sem – irgalmatlanul hosszú interjút adott. Akinek van ideje elolvasni, itt megteheti. Érdekes dolgokat tudhat meg az ember, például mindjárt a cikk elején.

Andy Vajna, Demeter Szilárd, Vidnyánszky Attila, mi a közös a három emberben?

Itt hosszas értekezés következik, hogy melyikük mennyit tett a magyar kultúráért. Én másfelé ágaztam le, de igazából adta magát a másfelé gondolkodás. Hiszen a három emberben tényleg egy csomó közös dolog van. Mindhárman másik országban éltek – bár Vajna itt született -, nem is kevés ideig. Mindhármuk karrierje kissé megfeneklett a hazájukban. Vajnának komoly gondjai voltak az adóhatósággal, nem ment már úgy az üzlet, mint ahogy kellett volna. Lényegében lenullázta magát, hasznosabb volt odébb állni. Igencsak kapóra jött neki az itteni lehetőség.

Demeter Szilárd – amennyire én tudom, és amit tudok, romániai magyar forrásokból tudom -, nem annyira volt sikeres az ottani, mármint az erdélyi körökben, mint azt ő szerette volna. Nem fogadták tárt karokkal abban a közegben, ahol pedig nagyon igyekezett az élre állni. Kicsit nyomulósnak, nem annyira tehetségesnek tartották.

Végül Vidnyánszky, akit sokan tehetséges rendezőnek tartanak. Ukrajnában született, Beregszászon gyakorlatilag a semmiből hozott létre egy színházat. Pontosabban természetesen nem ő egyedül, ahhoz nagyon sok ember önzetlensége és elszántsága kellett. A színház sikeres volt, azonban a megélhetést alig biztosította. Magyarországi színházak ajánlották fel bevételük egy részét azért, hogy segítsenek életben tartani a nehéz körülmények ellenére is az ottani színjátszást. Szakmailag sikeres volt tehát Vidnyánszky, de nem sok mozgástere maradt. Eredetileg sem volt sok.

Demeterben és Vidnyánszkyban az is közös még, hogy egyikük sem maradt a saját szülőföldjén, hogy segítsen megtartani a külhoniaknak az oly igen fontos nemzeti kultúrát. Mindketten átcuccoltak ide, a nyomorult liberális fertőbe (mert még most is a liberálisok uralják a művészeteket, mint azt jól tudjuk éppen ettől a két tehetséges harcostól), innen küzdenek. Leginkább a magyarországi magyarok ellen küzdenek, az itteni művészeti és kulturális életet akarják erőnek erejével megreformálmi. Mégpedig Orbán Viktor ízlése szerint.

Vajna már távozott az élők sorából, de ameddig tette a jót a magyar filmiparnak, azért nem felejtett el alaposan megtollasodni a neki juttatott kaszinókból, miegyebekből. A két másik szereplő is megtalálta a számítását, aligha kell turkálóból öltözniük, mint afféle bohém művészeknek. Az is hasonló bennük, hogy képtelenek betelni a hatalommal. Ahány posztot csak meg tudnak szerezni, azt megmarkolják, nem eresztik. Akkor sem, ha nem bírnak vele. Ezt láthatjuk most Vidnyánszky esetében, aki egyéb más pozíciói mellé mindenáron be akart telepedni a Színművészeti Egyetemre is. Beletört a bicskája a diákokba és tanárokba, látva az ellenállást, először végighaknizta a pártmédiát a bánatával, hogy őt erősen üldözik a baloldali liberálisok, majd elbújt a függöny mögé. Most arra vár, hogy valaki verje ki a lázadókat az egyetemről, hogy ő diadalmasan bevonulhasson.

Demeter Szilárd egyszerűen csak fürdik a saját tehetségében, mert az jár neki, megérdemli. Küzd ő is a liberális terror és diktatúra ellen, számolgatja a szépen gyarapodó vagyonkáját és rettentően, szívből, őszintén imádja önmagát. Idézek a cikkből egy részletet:

ABBÓL A KLUBBÓL NEM RÚGHATNAK KI, AHOVÁ BE SEM AKAROK LÉPNI. PONTOSAN TUDOM, MENNYIT ÉREK. PRÓZAÍRÓKÉNT AZ ENGEM GYALÁZÓ ÍRÓK TÖBBSÉGÉNÉL AKKOR IS JOBB NOVELLÁT ÍROK, HA ÉJSZAKA FELÉBRESZTENEK, ÉS NEM ADNAK KÁVÉT MEG CIGIT. EZT PEDIG SENKI NEM VEHETI EL TŐLEM. SZÓVAL MEGNÉZEM, KI MONDJA, ÉS LEGTÖBBSZÖR CSAK LEGYINTEK, HOGY UGORGYUNK. 

Elnézést kérek. Nem én ordítok, valamiért ilyen betűtípust talált megfelelőnek az Origo szalagmunkása ehhez az ütős mondanivalóhoz. Sokat nem szándékozom, nem is érdemes hozzáfűzni a dologhoz. Talán csak annyit, hogy eléggé megette a fene, ha valakinek önmagát kell dicsérnie. Ez pedig még az öndicséreten is túltesz, bár komoly hajlékonyság szükséges a művelethez.

Mindegy, mit gondol önmagáról Demeter Szilárd, ahogy az is mindegy, mit gondol magáról Vidnyánszky. Sőt, ez keresztben, oda vissza is igaz. Bár az sem számít, én mit gondolok, de azért leírom: szerintem nem annyira tehetséges emberekről, mint inkább parazitákról van itt szó. Mégpedig olyan parazitákról, akik úgy akarnak hitelesen harcolni a külhoni magyar kultúráért, hogy gyakorlatilag megfutamodtak, ide jöttek a jó egzisztencia és a soha nem remélt előrejutás reményében. Most pedig meghálálják a sok jót, amit kaptak. A mi pénzünkből, Orbán Viktor akaratából. Annyira hiteles ez az egész kultúrharc, mint egy sokat megélt pornósztár szüzességi fogadalma. Pontosan annyit is ér.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!