NEHAZUGGY

És én még szerencsésnek mondhatom magamat

Lázár Gergő | 2020. November 2, Hétfő | 18:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mai cikket nem terveztem, de mégis úgy érzem, érdemes lehet beszámolni arról, hogy mi történt velem. Nem lesz benne egy kevés politika sem. Tegnap szokás szerint kivittem a kutyáimat sétálni, hazafelé azonban az egyikük meglátott egy madarat, és megpróbálkozott az elfogásával. A gond csak az volt, hogy már pórázon volt. Nem figyeltem eléggé, ezért kirántotta a kezemből, csakhogy a kisujjam beleakadt, és egy csúnya roppanást hallottam. Furán állt, ezért gondoltam visszarakom a helyére, biztos csak kiugrott. Nem fájt, ezért nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Estére azonban egyre jobban bekékült, ezért elhatároztam – vagyis ismerősök unszolására inkább -, hogy másnap elmegyek vele a sürgősségire. Azt hittem, csak kificamodott, meg amúgy is csak a kisujjam, de azért talán nem árt, ha megnézik.

Igen ám, csak mivel a mai napig nem érzek ízeket és szagokat – pontosabban mindennek egy íze és szaga van, ami nem más, mint a levendulás légfrissítőm, ezért mindenkinek ajánlom, ha esetleg elkapja, olyan szagokkal vegye magát körül, amit kedvel – ezért a kórházba érkezéskor ezt közöltem a recepcióssal. Nincs gond, menjek fel a covid osztályra, csinálnak gyorstesztet. Egy vetítőteremben már vártak a fejtetőig védőruhában lévő orvosok és nővérek. Leültettek a moziszékekre és mondták, hogy majd szólítanak. Pár perc és mehettem is, mértek lázat, véroxigén szintet, majd egy pálcikával a nyelvemről és az orromból mintát vettek. Ezután mondták, hogy foglaljak helyet a terem másik felén, majd szólítanak. Pár perccel később szólítottak is, és elmondták, hogy a teszt eredménye negatív. Adtak 3 oldalnyi dokumentációt, teli javaslatokkal, gyógyszerekkel és a többi. Ameddig vártam az eredményemre, besétált egy asszony, akinek elmondása szerint a teljes családja covid fertőzött, ezért ő is teszteltetni szeretne.

Ez volt egyébként az egyik oka annak, hogy nem akartam kórházba menni az ujjammal, hiszen pontosan tudtam, milyen állapotok uralkodnak. Na de haladjunk is tovább, az eredménnyel visszamentem a recepcióra, kaptam egy számot és vártam a soromra. Pár perc múlva megnézett – talán a történelem egyik legtuskóbb – orvosa, aki, mikor megérkeztem megkérdezte, hogy egyáltalán mit keresek itt, karanténban kellene lennem – a tünetek megjelenésekor azonnal karanténba vonultam két hétre – és ne közelítsek felé. Nem mutatkozott be, még csak nem is köszönt, csak várt, hogy mondjak valamit. Mutattam, mi a helyzet, feltette a védőpajzsot a fejére és körülbelül 2-3 méterről nézte meg, mennyire súlyos a sérülés. A „vizsgálatot” követően röntgent kért, amit el is végeztek pár percen belül. Ezt követően vissza a váróba, és további várakozás arra, hogy az orvos megnézze a felvételeket.

Ismét pár perc, és hívtak is, hogy menjek megnézni a röntgen eredményét, amin jól látható volt, hogy lényegében kettétört az ujjam. Ezt követően a tuskó orvos is rájött, hogy talán okkal mentem be, és nem azért, mert nem volt jobb dolgom ma reggel, ezért visszavett a stílusából. Ezt követően sínbe tették a kezemet, majd kaptam egy beutalót holnap reggelre a traumatológiára, ahol majd kiderül, hogy kell-e műteni vagy sem. Ez azonban csak a történet egyik része, hiszen az is jól megmutatkozott, hogy mennyire nem tudják még maguk az orvosok sem, hogy mit kezdjenek a coviddal. Nekem csak törött csontom volt, de ha így bánnak minden oda beérkező, esetlegesen covidos beteggel, akkor milyen világ fog eljönni? Nem a szerencsétlen beteg hibája, ha elkapta a betegséget és az sem, ha ennek ellenére is volt pofája mondjuk eltörni a kezét vagy lábát.

De mondok ennél jobbat is. A negatív tesztet bevittem a törést vizsgáló orvoshoz, aki azt mondta, hogy oké, hogy negatív a teszt, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok pozitív, ezért ameddig nem érzek szagokat és ízeket újra, addig maradjak otthon, szedjek paracetamolt, meg valamilyen orrfolyást gátló szert. Mondom rendben, csak a szagok és ízek elvesztése van, akinél 8 hónap alatt sem múlt el, akkor mégis mit csináljak, maradjak a négy fal között akár ennyi ideig is? Igen, mert fertőzhetek. Megértem az elővigyázatosságot, és egyet is értek vele, de nem szaladt el a ló egy kicsit? Az utolsó vélemények szerint a szaglás és ízlelés elvesztése nem tünet, hanem lényegében a covid által okozott károsodás az agyban. Ebből adódóan az önmagában nem jelent semmit, ha az ember 4-5-6 hét múlva sem érez szagokat és ízeket, már azon túl, hogy átesett a covidon. Az orvosokat erről vajon nem tájékoztatták?

De persze van megoldás a problémámra, ha akarok, fizessek 150 eurót egy helyi magánklinikának a PCR tesztért, és akkor szinte biztos lehetek abban, hogy nem vagyok fertőző. Oké, csak miből fizessem ezt ki? Nem az adófizetők pénzéből vette a spanyol kormány ezeket a teszteket? Vagyis többek között az én pénzemből is. Akkor ez miféle rendszer? Megértem ha forráshiánnyal küzdenek, de ha az embert hazazavarják, mert lehet, hogy covidos, de megbízható tesztet nem biztosítanak számára, akkor mégis mit várnak? Hogy az átlagember – aki nem dolgozhat otthonról – kiesik a munkából, akár 8 hónapra is? Mindezt azért, mert az állam, vagy a helyi kormány nem képes biztosítani elegendő és hozzáférhető PCR tesztet mindazoknak, akik covid-gyanúsak?

A spanyol egészségügy a világ egyik legjobbja, mégis lassan kénytelen két térdre ereszkedni a járvány előtt, mert egyszerűen képtelenek megbirkózni ezzel az egésszel. Még azt sem tudom, hogy egyébként szerencsésnek mondhatom-e magam, hiszen odahaza tudomásom szerint rákos betegeket sem nagyon látnak már el, nem hogy törött csontokat. Azt viszont elmondhatom, hogy nem csak a mai, de a korábbi tapasztalatok szerint a nővérek és egyéb egészségügyi alkalmazottak sokkal emberibb módon viselkednek, mint egyes doktorok. Ameddig ugyanis az engem ellátó orvos egy utolsó tahó volt, addig a röntgen asszisztenstől kezdve a recepcióson keresztül – aki intézett nekem beutalót, mivel az orvos erre nem volt hajlandó – a nővérekig mindenki kedves és jófej volt. Ők is ugyanúgy szembenéznek a covid veszélyével – az ujjam sínberakása előtt egy bizonyítottan covid pozitív úr ment be a gipsze leszedetésére – mégis valahogy képesek elfogadni azt, hogy ez van, nem nagyon tudnak vele mit csinálni. Egy másik világba érkezünk meg lassan, ezt talán már ki lehet jelenteni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!