November 24,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


#freeSzFE 

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,423,406 forint, még hiányzik 576,594 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ezt írja mindenki, aki demokratának vallja magát a közösségi oldalaira, tenyerére, táskájára, maszkjára majdnem két hónapja.

Figyelem ezeket a srácokat, oktatóikat, neves színészeket, rendezőket az egyetem vezetését, dolgozóit – a bérszámfejtőt például, aki később ultrát futott értük – a kezdetektől. Bevallom, nem hittem, hogy ez lesz az első Vas utcai énekes, táncos megmozdulásuk után. Annál is inkább, mert elhangzott ott a mondat – amivel engem meglehetősen fel lehet idegesíteni -, hogy: ez nem egy kormányellenes, politikai akció. Nem? Hát mi? Huh…

Eleinte sokan tették fel a kérdést, hogy hol voltak ezek a kölykök, amikor másokért kellett kiállni? Tanárokért, egészségügyisekért, rendvédelmisekért, hajléktalanokért, CHF károsultakért, az MTA-ért, a sajtószabadságért, a CEU-ért, az Alkotmányért, a független bíróságokért, a trafikosokért, a belvárosi és várbéli ingatlanok átjátszása ellen, a fákért a III. kerületben, a Normafáért, a lebuzizott LMBTQ emberek jogaiért, Iványi Gáborékért, a rabszolgatörvény ellen, közalkalmazottakért, civil szervezetekért, menekültekért és már sorolni sem tudom az elmúlt 10 év jogfosztottjait, emberi mivoltukba taposottak, anyagilag és / vagy hivatásukban ellehetetlenített emberek hosszú sorát.

Tehát hol voltak? Gyerekek voltak – mondtam többször -, a felsoroltak egyéb részei pedig nem érintették, vagy nem érdekelték őket. Ahogy másokat sem érdekeltek. A szolidaritás csak valamiféle távoli, ködös kifejezés ebben az országban.

Ahogy telt az idő, a kétségeim egyre jobban eloszlottak, és láttam a kibontakozó erőt, ahogy ellenállnak. Egységbe tömörülve diákok, tanáraik, az egyetem vezetősége és civil dolgozói. Ott bent, az SzFE falai között létrejött a valódi szolidaritás. Összefogtak, nem engedtek, nem alkudtak meg. Nem kötöttek kompromisszumot, nem hagytak kiskaput. Nem hagyták megvezetni, megfélemlíteni – és gyanítom – megvesztegetni sem magukat.

Összehoztak látványos, sokakat megmozdító demonstrációkat. nagyon erős üzenete volt, ahogy kézről kézre vitték el egyetemük chartáját a Parlamenthez és a szabadság lángját a vidéki egyetemekre.

Mindkettőn élmény volt részt venni, de a fáklyás futásról mesélnék kicsit. Én, aki rendszeresen futok és több hasonló váltóversenyen vettem már részt, azóta sem értem, hogy sikerült úgy összerakni azt az eseményt, ahogy. Belülről láttam az egészet, ugyanis én is futottam a fáklyával akkor 15 kilométert. Felemelő volt, sosem fogom elfelejteni. Szóval, mint kiderült az egész utat Kaposvárra egy másodéves lány szervezte le. Hihetetlen precizitással, pontossággal, körültekintéssel, figyelemmel a futók iránt. Beült a friss jogosítványával az autójába, kimérte a jelentkezések szerint a távokat, betekert piros-fehér szalaggal buszmegállókat, villanyoszlopokat, fákat, vagy kerítést egészen Kaposvárig, aztán visszajött és indult a rajt. Azon a hajnalon, amikor találkoztam vele a Somogyi-dombságban már harmadik napja nem aludt csak néhány órát elvétve. Ahogy fáradt, kialvatlan arcából csapzott haját hátra simította a bemutatkozáshoz, megláttam a szemét, ami az elgyötörtség ellenére is ragyogott. Csodáltam azt a fiatal lányt – kicsit irigyeltem is -, de ami a legfontosabb: onnantól tudtam, hogy sosem fogják feladni. Azok a szemek soha nem fognak félrenézni, meghunyászkodni, megalkudni.

Ma, az október 23-i demonstrációjukon szintén ámulatból estem a bámulatba, hogy vajon hogy voltak képesek ismét megszervezni ezt az eseményt úgy, hogy ne csak legyen, hanem felejthetetlen legyen. Hogy ne csak egy tüntetés, hanem egyben ünnep is legyen. Mindez úgy legyen, hogy ne kimondva, a nevében legyen az, hanem mindenki érezze, aki ott van, hogy az. Ünnep. Az volt. Ismét sikerült nekik létrehozni valami maradandót.

Hihetetlenül jó érzés volt látni, átélni, hogy a szolidaritás, ami az apró egyetemük falai között született, mostanra kiszabadult. Erejük, kitartásuk, egységük mindenkiben tiszteletet ébreszt és mindenki számára irányt mutat.

Ez az október 23-a számomra olyan volt kicsit, mint a 2018-as december – reményteli. Ne hagyjuk egyedül őket, ne hagyjuk magunkat!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!