Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Taknyon és nyálon csúszva gyorsabban lehet haladni ebben az országban, mint felegyenesedve, emelt fővel

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Amikor már kirúgással fenyegetik az SZFE hallgatóit, akkor értünk el egy olyan mélypontot a rezsim működésében, amilyet eddig talán még soha. De még ez sem nyíltan, a megerősödött vázrendszer által lehetővé tett egyenes tartásban, felemelt fejjel történik, dehogy. Kicsit görnyedten, de inkább laposkúszásban, kicsit takarásból, a bokor mögül bekiabálva. Bátran, hősiesen, de azért lehessen majd máshogy magyarázni, lehessen majd letagadni, azt állítani, hogy nem is azt mondta, ha annak tűnt sem úgy gondolta, sőt, annak az ellenkezője volt a cél. Fasz tudja, milyen idők jönnek, merre fordul a történelem, jobb az óvatosság. Hiszen holnap is élni kell, ki tudja, ki fogja osztani a koncot, ott kell maradni a közelben, csóválni kell, de azért azt is meg kell mutatni egyértelműen, melyik gazdának szól a csóválás, de úgy kell megmutatni, hogy akár a másik, a következő, a potenciális koncosztó se orroljon meg nagyon.

De sehol sincs az megírva, hogy kizárólag a jelenleg jogviszonyban lévő oktatók képesek kizárólag a jelenleg jogviszonyban lévő hallgatókból jó színészt, rendezőt, operatőrt faragni. (Demeter Szilárd)

És tényleg, csak a jelenlegi hatalom jelenlegi urainak jóindulatán múlik, hogy nem rugdosták ki eddig az oktatókat és a diákokat. Közéjük sem lövettek. Mert tehetnék, de nem teszik, vagyis eddig még nem tették, de nem árt, ha mindenki tudja, megtehetnék. Ha akarnák. És lehet, hogy majd akarni fogják. Hiszen mindent megpróbáltak. Türelemmel, szép szóval, becsülettel. Először a minisztérium, mert a miniszter úr olyan ügyesen megoldotta az akadémikusok akadékoskodását is, lám, ott is béke van és nyugalom, mindenki elfogadta a sorsát, csak egy kis morzsát kellett közibük szórni. Amikor a miniszter úr nem tudta áttörni ezt a falat – a bejárati ajtót meg nem is kereste, nem szokása ott közlekedni, azt sem tudja, mire való -, akkor odaszórták a Nagy Rendező ölébe. Nesze, nagyon akartad, bogozd ki! A Nagy Rendező szintén nekifutott a falnak. Többször, mindenféle pózban. Csendben is, üvöltve is, átkozódva és fenyegetőzve is. Aztán amikor már bibis volt az okos homloka és megfájdult a széles válla, ami akárhány intézményt elbír egyszerre, amikor már elmondta minden kamerába és mikrofonba, tollba mondta és megénekelte az álmait, de senkit nem érdekelt, akkor ő is behasalt az árokba. Majd a katona, elvégre ez olyan harci dolog, ide hivatásos szakember kell.

Jött is a nagy harcos, beszart ijedtében, mert mindenféle maszkos alakok nyüzsögtek ott, ő ehhez nincsen szokva, a háborút papíron szokták vívni, legfeljebb ha valóságban, akkor is addig, ameddig el nem hangzik az ipiapacsegykettőhárom, mert akkor győzött az egyik. Többször is elkiabálta a varázsszót, de senkit nem érdekelt, az ellenséges haderő csak nem adta meg magát, ahogy pedig kellett volna, mert úgy szokás.

Most haditanács van, de ameddig eldönti a hatalom, mihez kezdjen a maga provokálta helyzettel, addig sem pihennek a zsoldosok. Van annak valami egészen perverz bája, amikor a diktatúrát közelebbről ismerő, bár nem a diktatúra elől menekülő, hiszen akkor már az megbukott, ki lehetett volna bontakozni, csupán tehetség kellett volna hozzá, szóval a megélhetési menekült vállalja azt a nemes feladatot, hogy ameddig a vezérek tanácskoznak, addig ő kikiabál a bokor mögül: huhuhúúúú.

Ez anarchia, sikoltja a hangocska a bokorból, senki nem akarja ezt, itt nincsen forradalom, csak néhány agyament ellenzéki politikus, néhány – nem biztos, de talán tehetségtelen, nem oda való, nyugodtan elcsapható – diák, pár – napláne tehetségtelen és sikertelen – művészke vizionál forradalmat.

Közben a nap híre is megvan: megszületett Orbán Viktor legújabb unokája. Gratulálok hozzá, minden jót kívánok a kis jövevénynek, mindazonáltal rohadtul ki a faszt érdekel? Az sokkal fontosabb – sőt, igazából minden fontosabb, mint Orbán unokája -, hogy az SZFE diákjai és tanárai kurvára nem anarchiát akarnak, hanem az egyetemi autonómiát védik. Azt, ami évszázadok óta megilleti az egyetemeket, és amit az ötszörös nagypapi be akar darálni, ahogy mostanra már mindent bedarált. Csak most valami kis csont keresztbe állt, megakadt a daráló és sehogy nem sikerül a művelet.

Kimondottan a bokorból fenyegetőző hangocska kedvéért álljon itt, mit akarnak az anarchisták:

  1. A fenntartó állítsa vissza az SZFE Szenátusának 2020. augusztus 1-jén fennálló jogköreit – különös tekintettel a munkáltató munkaszervezetének kialakítására és az Mt. 20. § (1) bek. szerinti munkáltatói jogkör gyakorlás rendjének meghatározására – valamint garantálja jogköreinek sérthetetlenségét határozatlan időre. 
  2. A fenntartó garantálja, hogy az oktatásban és a művészi alkotómunkában szereplő kérdéseket, továbbá az oktatásban és művészi alkotómunkában alkalmazott módszereket az SZFE Szenátusa (illetve az SZFE annak adott szakmai egysége, illetve az oktató) határozhassa meg. 
  3. A fenntartó garantálja, hogy belső szervezeti és működési rendjét az SZFE Szenátusa saját maga alakíthassa ki (pl. oktatási vagy alkotó egységek létrehozása – átalakítása, megszüntetése – és SZMSZ megalkotása). 
  4. A fenntartó garantálja, hogy az intézetvezetőket, osztályvezetőket az SZFE Szenátusa saját maga választhassa meg, illetve a rektor kinevezését megelőzően a pályázati kiírást meghatározhassa, valamint a beérkezett pályázatokat megismerhesse és jelöltet állíthasson, mindezt átlátható és demokratikus eljárásban, pályázatban előre meghatározott szempontok alapján. 
  5. A fenntartó garantálja, hogy a 2021-es költségvetési évre legalább olyan mértékű pénzbeli forrásokat biztosít az SZFE számára, mint amelyek a 2020-as költségvetési évben rendelkezésre álltak. 
  6. A fenntartó garantálja, hogy az SZFE Szenátusa önállóan állíthassa össze és nyújthassa be a fenntartónak az SZFE éves költségvetési tervét. 
  7. Tekintettel arra, hogy az SZFE dolgozóinak foglalkoztatási státusza 2020. szeptember 1-jével megváltozott (a dolgozók közalkalmazotti státusza megszűnt), a munkáltató a státusz megváltoztatásának időpontjától kezdődően biztosítson 10%-os bérfejlesztést a munkavállalók számára. 
  8. Tekintettel arra, hogy az SZFE állami fenntartású felsőoktatási intézményből nem állami fenntartású intézménnyé vált, az új fenntartó a szervezeti és működési szabályzatban garantálja, hogy az állami fenntartás idején hatályos munkarend a munkavállalók számára továbbiakban is megmaradjon.

Sok más mellett ezek a – szinte ismeretlen, legalábbis a diktatúra építgetésében érdekelt megélhetésiek számára ismeretlen – művészek olvassák fel a világ minden tájáról, egyetemi polgároktól, egész egyetemektől, színházaktól, művészektől érkező támogató leveleket:

Bánsági Ildikó
Nagy-Kálózy Eszter
Hernádi Judit
Nagy Zoltán
Reisz Gábor
Szirtes Ági
Molnár Áron
Pintér Béla
Básti Juli
Pogány Judit
Rába Roland
Szilágyi Csenge
Polgár Csaba
Halász Judit
Szabó Győző
Bánfalvi Eszter
Kováts Adél
Jordán Adél
Székely Kriszta
Elek Ferenc
Rujder Vivienn
Pelsőczy Réka
Alföldi Róbert
Lázár Kati
Csákányi Eszter
Ónodi Eszter
Kis Hajni
Ötvös András
Ascher Tamás
Pálfi György
Thúróczy Szabolcs
Mácsai Pál
Mucsi Zoltán
A harcos megélhetési rendszerszolgák, a hatalom seggében a jobb helyekért tülekedők számára értelmezhetetlen az, amiért ezek az emberek kiállnak a hidegben, reggel nyolckor, Palkovics irodájának ablaka alá. A harcos megélhetési rendszerszolgák, a hatalom seggében a jobb helyekért tülekedők akkor, amikor elhangzanak a beszédek, talán éppen fogalmazgatják gratuláló soraikat a sokszoros nagypapának, mert ők tudják azt, ami ellen Palkovics ablaka alatt küzdenek a szabadságot alanyi jogon követelők: taknyon és nyálon csúszva gyorsabban lehet haladni ebben az országban, mint felegyenesedve, emelt fővel.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.