Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez ám a morális fölény

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap volt egy éve, hogy Karácsony Gergely tölti be a főpolgármesteri pozíciót. Ez alkalomból összegezték az enbudapestem.hu oldalon, hogy mit hajtottak végre ezen idő alatt. Ez nem úgy értendő, hogy minden nekik köszönhető, hiszen egy sor fejlesztés még a Tarlós-érában vette kezdetét, azonban csak mostanra valósult meg. Ez az információ azonban nem jutott el a propagandmédiáig, ezért azonnal megpróbálták szétkapni Karácsonyék beszámolóját. Egyáltalán nem meglepő ez, és nem is emiatt szeretnék ezzel foglalkozni, hanem az egyik állampárti oldal szerzőjének konklúziója miatt, amely egyébként is magas színvonalú munkáját dícséri:

Lánchíd felújítása: Közel egy évtized halogatás után elindítottuk a Lánchíd felújítását. Kiírtuk a közbeszerzést, a megvalósításhoz azonban szükséges, hogy a kormány rendelkezésre bocsájtsa azt a 6 milliárd forintot, amelyre korábban kötelezettséget vállalt”– írja október 12-i bejegyzésében Karácsony.

Ezt valóban kiírták, de emlékezzünk vissza, milyen nehéz szülés volt. Arról nem is beszélve, hogy a kormány nem egyszer s nem is kétszer kijelentette, hogy kész a 6 milliárdos támogatást odaadni a fejújításra. Nyugi, megkapjátok.

Kérem alássan, mi az, hogy nyugi, megkapjátok? Kinek képzeli magát a szerző? Véresen komolyan úgy véli, hogy ez az ország az övék? Ilyen gusztustalan, felsőbbrendűségtől ordító stílusban csakis olyanok képesek beszélni, akik semmire sem tartják embertársaikat, és úgy hiszik, a hatalom és a pénz őket illeti meg. Pontosan ezért tart itt ez az ország, mert meg vannak győződve arról, hogy minden az övék, és ez így van rendjén. Hát nincs rendjén, baromira nincs. Ez az ország mindannyiunké. Jobboldaliaké, baloldaliaké, liberálisoké, anarchistáké. Keresztényeké és zsidóké, ateistáké és muszlimoké. Mindenkinek a szava ugyanannyit kellene, hogy érjen, hiszen egy működő demokrácia erről szól.

Ezek az idők azonban a régmúltat képezik, hiszen egypártrendszer alakult ki, ahol az uralkodó elit azt tesz, amit csak akar a pórnéppel. A választásokat elcsalják, hazudnak és törvényesen lopnak, miközben semmiféle felelősségrevonástól nem kell tartaniuk. Nem is véletlen, hogy egy magát újságírónak hazudó egyén meg mer magának engedni egy ilyen kijelentést, amiért normális helyeken akár kirúgás is járna, de legalábbis dorgálás. De nem a propagandamédiában, amely teljes természetességgel beszél úgy a közpénzről, mintha az az ő magánvagyonuk lenne amivel azt tesznek, amit úri kedvük diktál.

Karácsony egy sor olyan dologról is beszámolt, amelyek valóban Tarlós regnálása idején vették kezdetét, de ez nem túl meglepő, mivel Karácsony egy éve vezeti a fővárost, Tarlós viszont 10 éven keresztül irányította Budapestet úgy, hogy a Fidesz-kormány szinte mindent biztosított számára, amit csak kért. Voltak persze olyan helyzetek, amikor nem értett egyet a két fél, de összességében elmondható, hogy Tarlós a Fidesz kegyeltje volt. Nincs is jobb példe erre, mint az a tény, hogy Tarlós leköszönése után Orbán tanácsadója lett. Ha ő valóban olyannyira független lett volna, mint ahogy azt mindig is állította, egy ilyen állást mégis miért kapott meg? Orbán bízik Tarlósban, nem véletlenül. Az tehát, hogy 10 év alatt történtek fejlesztések a fővárosban, nehogy már meglepő legyen. A meglepő az lenne, ha semmi sem csúszott volna át Karácsony idejére.

A propagandamédia nyilván csodát vár az elkövetkező 4 évtől, hiszen ha nem képes teljesíteni mindent ígéretét Karácsony, akkor alkalmatlan a főváros vezetésére. Az nem érdekes, hogy Tarlós is megígért egy sor olyan fejlesztést, amire 10 év sem volt elegendő, ami érdekes, az a jelen, hiszen most van ellenzéki vezetése a fővárosnak, nem az elmúlt 10 évben. Ahhoz azonban, hogy valóban teljesítsen mindent a főpolgármester, tényleg csoda kellene. Nem csak azért, mert Orbán ott tesz keresztbe Karácsonynak, ahol tud, hanem mert a járvány egy jó ideig megbénította a fővárost, most is megbénítja a fővárost és milliárdos károkat okoz. Ha ehhez még hozzáadjuk a kormányzati elvonásokat is, akkor beláthatjuk, hogy nem maradt túl sok pénze a gazdálkodásra Karácsonynak. Persze ezt nem hirdetik a fideszes sajtóban, a szavazóknak erről nem kell tudniuk. Nekik elég annyi, hogy Karácsony alkalmatlan és kész. A képlet ennyire egyszerű.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.