Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Melyik Európára gondolt vajon?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kampány és a kisfilm a közép-európai népek összefogásáról szól. Magyar szempontból konkrétan arról, hogy sosem feledve vagy pláne megtagadva történelmünket, de felül kell emelkedjünk az itt és most korlátain, és a velünk élő népekkel kell „naggyá tennünk a Kárpát-medencét”, hiszen egyre inkább úgy tűnik, az az Európa, amit mi Európaként definiálunk, már csak itt, ebben a régióban létezik. A történelem során a különféle nagyhatalmak egymásnak ugrasztották az itt élő népeket, konfliktuslevezető zónaként használták a térséget – ebből a csapdából kell kitörnünk, és rájönnünk, hogy mi vagyunk az a felmentő sereg, amire vártunk.

Ezek Szánthó Miklósnak, az Alapjogokért Központ igazgatójának szavai, aki a sokakban elég nagy megrökönyödést kiváltó kampányvideójukat próbálta megmagyarázni a Demokrata olvasói számára. Már a cikk elején kitér arra Szánthó, hogy rágalom azt állítani, az Alapjogokért Központ csak a hatalmat szolgálja ki, itt csupán arról van szó, hogy hisznek a kormány nemzeti, keresztény iránymutatásában. Ezt mondjuk már csak megmosolyogni lehet, hiszen tényleg eléggé egyértelmű a Szánthó vezette intézmény feladata, nem sok értelme van annak ellenkezőjéről papolni, hiszen a híveket nem érdekli, azokat pedig akik nem hívei a rendszernek, úgysem lehet ilyenekkel meggyőzni.

De térjünk vissza Szánthó idézett állítására, hiszen elég erős kijelentésről beszélhetünk. Szerinte ugyanis amit mi – kicsoda? – Európaként definiálunk, már csak itt, ebben a régióban létezik. Kérdés, hogy mit is értett ez alatt, hiszen Európa az Európa. Vannak persze keleti és nyugati, északi, valamint déli részei, de a kontinens attól még egy egészet alkot. Mi Kelet-Európához tartozunk nem csak földrajzilag, de mentalitásban is, ami sok esetben azt jelenti, hogy évtizedekkel le vagyunk maradva nyugati szomszédainktól. Ez azt is jelenti, hogy a velünk határos Ausztria is fényévekkel jár előttünk gazdasági értelemben, az ország fejlettsége tekintetében, a mentalitásról már nem is beszélve.

Akkor viszont felmerül a kérdés, mi az, amit mi, magyarok Európaként definiálunk? A csülkös pacalt? A turisták meglopását? A magyar gógyit? Az egyre áltlánosabbá váló gyűlölködést az idegenekkel szemben? Tényleg érdekelne, hiszen Szánthó szerint már csak ebben a régióban létezik ez a csoda. Ezt a csodát pedig meg kell védeni. Fogalmam nincs, mert nem derült ki, hogy mitől vagy kitől, de meg kell védeni, és kész. Létrehozunk Európa közepén egy középkori értékekre és tudásra építő régiót, amely olyan nemzeti és keresztény lesz, amilyet a világ még nem látott. Mondjuk lehet, hogy nem is volt rá kíváncsi, de hát kit kérdeztek ugye?

Európa közepén már létrehoztak egy olyan diktatórikus államberendezkedést, amely lepaktált az EU vezetőinek egy részével, ezért minden gond nélkül működhet. A kormány más nemzeteket minősít, szól bele a belügyeikbe, de a szuverenitás fontosságáról pofázik naphosszat. Nem tudom, hogy valóban erre az Európára vágynának sokan, tartok tőle, hogy tőlünk nyugatra köszönik szépen, de elvannak a demokráciájukkal, a magasabb életszínvonukkal és a nyitottabb gondolkodásukkal. Persze nem kötelező mindenkinek a nyugati demokráciákat imádnia, elfogadom ha vannak olyanok, akik abban hisznek, hogy a multikulturalizmus rossz, legfeljebb nem értem. Az igazi probléma viszont az, hogy Orbán szinte minden értelemben egy olyan társadalmat hozott létre, amely a múltban él.

Ahelyett, hogy előre néznénk, inkább Trianon miatt sírunk minden évben. Persze, tragédia volt az, de azért túl kellene már jutni a dolgon, 100 évvel a békediktátum aláírását követően. A történelmet nem szabad és nem is lehet eltörölni, de helyén kellene tudni kezelni. Attól viszont, hogy mindenben a múltat látjuk, elfeledkezünk arról, hogy a világ változik és fejlődik. Elfeledkezünk arról, hogy 1989-ben elviekben egy rendszerváltás volt, most mégis hasonló állapotok uralkodnak a fejekben, mint annak idején. A mi Európánk nem feltétlenül a legjobb opció mind közül. Kiállhat persze ezért a kormány vagy bármely álcivil csatolmánya, csak ne felejtsék el, hogy Európa nyitott mindannyiunk számára, ezért aki nem boldog a „saját Európájával”, az egyszerűen lelép. Érdekes módon viszont nem keleti, hanem inkább nyugati irányba mennek az emberek. Vajon miért?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.