Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak beugrott a főnök

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap egész nap nélkülöznünk kellett Orbán Viktor karizmatikus jelenlétét a Facebookon. Nem volt videó arról, hogyan ken vajaskenyeret a munkahelyi büfében, arról sem, ahogy szorgos, ám kissé túlsúlyos takarítónőként nyögdécselve felmossa a Parlament padlóját az ellenzékkel, nem kardozott Gyurcsány Ferenccel, nem simogatott dedeket, nem vakargatta valamelyik minisztere füle tövét, még csak uborkát sem tett el télire. Olyan mardosó hiányérzettel tértem nyugovóra este, hogy az elmondhatatlan.

Láttam több olyan filmet is, melyben az emberek időkiesésről számoltak be. Mindig kiderült aztán, hogy ufók rabolták el őket. Ha nem tudnám, hogy a teljes magyar populációból Pataky Attilát szokták elvinni vizsgálati célból a földönkívüliek, azt gondoltam volna, hogy hős vezérünket elrabolták. Nemhogy videó, egy vak hang sem volt Róla, Aki Nélkül a Föld is Megáll. Reggel az idegösszeomlás szélén kapcsoltam be a gépemet és végre megnyugodtam! Ott volt! Érettünk dolgozott, mint mindig. Valamikor, amikor én felelőtlenül, mit sem törődve embertársaimmal és az országgal a kispárnámat átölelve aludtam – na jó, akkor még éppen a jóéjt posztot írtam, de már lélekben a kispárnámat öleltem -, a Szent Ember kórházat látogatott!

Mint a mesékben Mátyás király, este fél nyolckor egyszercsak felbukkant a Szent László kórház portáján, mindössze két testőr kíséretében. Aggódtam is erősen, hogy csupán ennyien vannak körülötte, de hamar megnyugodtam. Biztosan ott van még a sofőr is az autóban, talán 1-2 testőr is kint maradt, a forgatócsoport is legalább két emberből áll, tehát nem maradt magára az éj homályában. A kórház portása annyira meglepődött a váratlan látogatótól, hogy egyből lefokozta miniszterré. Talán a maszkban nem látszott tisztán, hogy miniszterelnök, ezt nem tudom, soha nem álltam szemtől szemben Orbán Viktorral éjszaka. Igaz, nappal sem.

Jött is az ügyeletes doktornő sebesen. Tiszta szerencse, hogy azonnal megtalálták és éppen rá is ért. Én akárhányszor kénytelen voltam kórházat látogatni – persze nem ellenőrzés céljából tettem ilyesmit, hanem azért, mert valamelyik hozzátartozóm ellátásra szorult – már a portán fennakadtam, mert fél nyolckor be sem engedtek. Ha olyan időpontban mentem, amikor bemehettem – ez még a járvány előtt volt, amikor nem volt látogatási tilalom – akkor alaphangon is 2-3 órán át kellett hajkurászni az osztályos orvost, mire sikerült vele néhány szót beszélni. Az ápolók ugyanis semmit nem mondhatnak a hozzátartozóknak a beteg állapotáról, csak az orvos, őt viszont soha nem lehet elérni.

Orbán Viktornak azonban szerencséje volt. Beengedte a portás, percek alatt meglett az orvos, így aztán megtekinthettük a sötét udvaron felállított sátrakat, melyeket majd használni fognak, ha kell. Most szerencsére még nem kell. Itt – a sötét kórházudvaron – hasított belém a felismerés, hogy az egyik testőr talán nem is testőr, hanem maga Pintér Sándor. Gyanús is volt, hogy a miniszterelnök védelmére kirendelt személyzet tagjai között mit keres  bőven túlkoros, szemüveges illető. Pláne félkilós, arany pecsétgyűrűben. Így már rendben van, ha a belügyminiszter kísérgette a főnökét kórházat látogatni, az mindjárt más.

Az udvarról bejutottunk a kórház lépcsőházába, ahol a lépcsőfordulóra szorult egy fiatal pár, felfelé a kórházi biztonsági őr nem engedte őket, lefelé a miniszterelnök testőre. Ott álltak a falhoz lapulva, szorosan markolva a reklámszatyrot (én is féltettem volna a tulajdonomat Orbán és Pintér közelében), a Nagy Ember pedig megtudta a lépcsőn állva egy virágmintás inget viselő valakitől (orvos? takarító? beteg? látogató?), hogy jelenleg 140 ágy van, de hétfőre 180 lesz. Búcsú az ajtó előtt, kisfilm vége.

Mi a tanulság a kisfilmből? Először is természetesen az, hogy Orbán Viktor hajnaltól éjszakáig érettünk dolgozik, ellenőriz, felügyel, résen van. Pintér Sándor szintén. A László Kórházban a portás este fél nyolckor is beenged látogatót, az osztályos orvos pedig fél perc alatt előkeríthető, és még a kórház ágyszám is bővíthető szerdától hétfőig, igény szerint. És egyáltalán nem mellékesen: az összes lakájmédia összes alegysége beszámolhat a történelmi eseményről, a vezér kézben tartja az egészségügyet. Is.

Tanulság: szavazz a Fideszre, mert csak Orbán Viktor vigyáz rád ilyen odaadó, önfeláldozó módon, senki más! Hajrá!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.