Október 25,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Győr után Izsák is megmutatta, hogy jelenleg mi a valóság

Azt hiszem, sokan emlékeznek még Mondok Józsefre, aki Izsák polgármestereként beköltözött az uniós pénzből épített vadászházba. Az ügyet a sajtó robbantotta ki, amely ügy azóta is a bíróságon van. Az esetről persze már a feljelentést megelőzően is sokan tudtak a településen is, azonban jó szokás szerint mindenki csak legyintett a dologra, hiszen már megszokták. Megszokták, hogy Magyarországon a lopás, a hatalommal való visszaélés, a közpénzek hűtlen kezelése, vagyis az általában vett korrupció nem bűncselekmény. Ez itt a magyar gógyi, a megoldás okosba, nem pedig törvénytelenség. Hát ki ne lopna, ha megtehetné, ugye? Szólásaink és közmondásaink is vannak arra, hogy miért nem bűn lopni, ami azért csak nem véletlen. Mondok József tehát lehet, hogy nem járt el helyesen, amikor minden jel szerint uniós pénzekkel élt vissza, de hát van ilyen, egy polgármesternek sok dologgal kell foglalkoznia, többek között saját magával is.

Hogy miért gondolom azt, hogy az emberek valóban így gondolkodnak a jóember ügyében? A hétvégén időközi választásokat tartottak, ahol a Mondok – aki ellen tehát még mindig tart a büntetőeljárás, ami így sem volt kizáró ok a jelöltségét illetően – elindult a választáson, és győzött. Nem kicsit, nagyon: a szavazatok közel 60 százalékát megszerezve utasította maga mögé Varga István független jelöltet. Ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy Izsáknak egy olyan polgármesterre van szüksége, aki büntetőeljárásba keveredett, és vélhetően megkárosította a saját szavazóit. Hát itt tartunk, kérem szépen. 2020 őszén, 31 évvel az állítólagos rendszerváltást követően egyeseknek erre van igényük.

Már napokkal ezelőtt megírtam, hogy mit gondolok az ügyről, és akkor is azt jóstoltam, hogy Mondok simán nyerni fog. Akkor kaptam érte hideget is, meleget is, ami érthető, bár aki figyelemmel követte az elmúlt évek politikai csatározásait idehaza, az nem hiszem, hogy túlzottan meglepődhetett azon, ami Izsákon történt. És igen, lehet itt azzal jönni, hogy állítólag krumplit és benzint osztogattak, vagy a közmunkával fenyegetőztek, de nem mindegy? Mindig, de kivétel nélkül tényleg mindig van arra indok, hogy miért választunk újra egy olyan embert, aki ahelyett, hogy minket szolgálna, megkárosít bennünket. A propaganda, a fenyegetés, a kilátástalanság és a többi, ami egyfelől érthető, másfelől viszont már sokakat nem érdekel.

Egy átlagszavazó nem politikus, és valószínűleg nem is lesz az soha, ezért jogos az, ha nem érdekli, hogy mi történik a háttérben, és miért szavaznak meg egy olyan polgármestert maguknak bárhol, aki veri a feleségét – itt nem Mondokról van szó -, vagy lop, csal, hazudik. Másrészt viszont egy átlagszavazó, aki képes gondolkodni, az bizony felháborodik, ha meglátja, hogy olyan emberre bízzák egy település vezetését, akire egy ágytálat sem szabadna bízni. Mondok József megválasztását tehát meg lehet magyarázni mindenféle módon, de racionális, logikus érvekkel azt alátámasztani egyszerűen nem lehet. Nehéz nem arra gondolni, hogy a település lakóinak közel 60 százaléka teljesen komolyan gondolja, hogy Mondokra van szükség ahhoz, hogy Izsák felvirágozzon. Mint ahogy már a korábbi cikkemben is idéztem egy helyi lakost, most is újra idézni vagyok kénytelen, hisz ha valamikor, hát most tökéletesen megmagyarázza a véleménye, miért választottak újra egy bűnözőgyanús figurát.

Gazember, csibész, de ilyen ember kell a városvezetői posztra.

Ezek után sokadszorra felmerül a kérdés: van, volt-e valaha egyáltalán igény a demokráciára ebben az országban? Mert lehet, hogy sokan a Nyugat irányába nézelődnek – emiatt sokan el is hagyták az országot –, de még többen teljesen elégedettek azzal, ami ebben az országban folyik. Minek nekünk nyugati demokrácia, ha itt van nekünk ez a keleti diktatúra, ahol a lopás és a csalás nem elítélendő bűncselekmény, hanem piti gazemberség és csibészség? Az ország egy igen nagy részének egyszerűen nincs, és talán soha nem is volt semmiféle igénye a demokráciára. Izsák erre a tökéletes példa. Akár tetszik, akár nem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!