Október 27,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mert ha nincs törvényben leírva, akkor a magyar ember magasról tesz rá

Szép estét mindenkinek! A mai naptól életbeléptek a szigorúbb járványügyi szabályok, ami ugyan dicséretes, csak mégis miért kellett vele megvárni a hétfőt? Mert ugyan hoztak egy sor új korlátozást, az egyik legfontosabb mégis az, hogy ezentúl szabályosan kell hordani a maszkot. Ehhez hetek kellettek kérem szépen, mert az ember – ha már az arcán van az a maszk – nem tudja csak úgy helyesen használni. Nekünk mimagyaroknak hatóságilag kell megmondani azt, hogy ha valaki az orra, vagy az álla alá húzza a maszkot, akkor tulajdonképpen otthon is maradhatna. A magyar ember megoldja okosba, orr alá húzza a maszkot, mert őt zavarja. A spanyolt, a németet, vagy a franciát nem zavarja, csak a magyart. Vagy lehet, hogy őket is zavarja, de ők még nem jöttek rá erre a nagyszerű köztes megoldásra.

A mai naptól tehát azok, akik úgy gondolják okosabbak, mint mások, büntetésre számíthatnak. A vicc az, hogy ezt törvénybe kellett foglalni és heteknek kellett úgy eltelnie, hogy magyarok százezrei nem vették észre magukat. Mennyire normális ez, de komolyan? Egyszerűen elfogadtam, hogy a magyarok egy igen nagy többsége teljes mértékben szarik másokra. Őt csak és kizárólag saját maga és kényelme érdekli semmi más. Hiszen mégis mi az oka annak, hogy képtelen az orrát is a maszk alá tenni, ahogy az szabályos lenne, ha nem az, hogy zavarja, kényelmetlen? Ő beleizzad, nyomja, meg amúgy is kényelmetlen a maszk. Mert másoknak biztosan nem az, mi csak hülyék vagyunk, hogy követjük az ajánlásokat.

Na de lépjünk is túl ezen és lássuk mi változik a mai naptól kezdve:

Hétfőtől kötelező lesz a maszkviselés a bevásárlóközpontokban, a mozikban, színházakban, múzeumokban, könyvtárakban, a postai és egyéb ügyfélszolgálatokon is, továbbá a tömegközlekedési eszközökön túl azok megállóiban, váróhelyiségeiben is, valamint a sportlétesítményekben. A rendelkezés értelmében az arc eltakarására a sál már nem lesz elegendő, szabályos maszkot kell viselni. A szabályok be nem tartását szankcionálhatják, az üzemeltetők, működtetők maguk is felszólíthatják az illetőt a maszkviselésre, de rendőri segítséget is kérhetnek. Ezenkívül a kormányhivatalok népegészségügyi szakemberei is ellenőrizhetnek.

Hogy eddig mégis miért nem volt kötelező a maszkviselés ezeken a helyeken? Mert még nem volt elég fertőzött. De most, hogy már országos szinten is elterjedt – tehát, amikor már nehezebb megállítani, de legalábbis lelassítani a második hullámot -, akkor dönt úgy Müller Cecília – vagyis dehogyis ő döntött -, hogy eljött az ideje a szigorításnak. Amikor már ezer fölötti esetszám is volt, akkor állnak elő egy új szabályozással, ami egyébként logikus kellett volna, hogy legyen mindenki számára eddig is. De nem volt az, mint ahogy jól láthatóan az sem volt logikus, hogy ha már felveszem a maszkot, akkor szabályosan hordom azt, hiszen értelme csak úgy van. Magyarországon, amire nem kötelezik az embert a hatóságok, az egyszerűen marhaság, viszont amint törvénybe foglalják, máris értelmet nyer.

Egyszerűen a logika, az észérvek már nem hatják meg az embereket. Amúgy sem láttak még olyan embert, aki belehalt volna a koronavírusba, ezért szerintük az is kétséges, hogy egyáltalán létezik. Meg itt van az influenza is, amiben milliók halnak meg világszerte évente, meg sincs ekkora hajcihő körülötte. A magyar ember megmagyarázza, hogy miért képtelen arra, hogy kövesse a szakemberek utasításait, őt nem lehet csak úgy megvezetni. Mi megmagyarázzuk, ki tudja honnan előkotort statisztikákkal, amellett, hogy természetesen napi szinten követjük Gődényt.

Hogy ezek után mennyire fogják követni a szabályokat a mindent is jobban tudó állampolgárok azt nem tudom. Már csak azért sem, mert a szabályok mellé az sem lenne mellékes, ha a biztonsági őrök, bolti eladók és egyéb járványügyi szempontból fontos pozíciót betöltők végre a sarkukra állnának, és egyrészt szabályosan hordanák azt az istenverte maszkot – tisztelet a kivételnek – másfelől felszólítanák a vevőket is, hogy vagy szabályosan hordják a maszkjukat, vagy távozzanak. Ez kérem szépen ennyire egyszerű. Legalábbis annak hangzik, kár hogy a megvalósítás ettől mindig sokkal komplikáltabb.

Mai cikkeink:

Kolbász, libernyákozás, készüljetek

A trónba kapaszkodó rémült kisember nyüszítéséről

Itt már az ima sem segít

A negatív növekedés is növekedés…

Aki elfogadja a játékszabályokat, az ne lepődjön meg, ha ez következményekkel jár

Mi fogjuk meginni a levét

Óda a Nagy Stadionépítőhöz

Egyedül

Hihetetlen aránytévesztés, hihetetlen butaság

Ehhez nem kell pártot alapítani, bőven elég belépni a Fideszbe 

Mai kiemelt kommentjeink:

A hazudozás semmit nem old meg, de ezek zsigerből hazudnak, tagadnak akkor is, ha sokkal egyszerűbb lenne elmondani a valóságot. És minél jobban belemásznak, annál nehezebb kijönni belőle, annál nagyobbat kell hazudni a következő alkalommal. Ez már csak ilyen műfaj.(Pireza)

B-közép kormányzás, kolbász és migráns ügyileg. Nem is értem, miért nincs még kolbász (vagy migránsügyi) tárca nélküli miniszter?! Tárca nélküli országnak járna egy ilyen (is)…(Attila)

Mit várhatunk az utcaemberétől,ha a miniszterelnök így beszél?Tessék mondani nincs olyan “elvárás”,hogy bizonyos pozícióban tudni illik ,hogy mi illik?(csak kérdezem)(Marcsi)

Nem tudok szabadulni a befottesuvegben dunsztolodo kolbasz kepetol, amit lovon hatrafele nyilazva megtamad a Viktor.(Sirius)

A mai nap kommentje pedig Gyuláé:

A trágyaszagú, dakota hasonlatok, mint például hogy az ellenzék olyan mint a kolbász: be van töltve és meg van darálva. Ez az a színvonal, amire még egy, a szotyolahéjból és a bebaszva gajdoló téeszelnök szerepéből alig kimosakodott, kulturálisan hátrányos helyzetből indult, ezért a magaskultúrán éppen bosszút álló miniszterelnöknek sem szabadna lesüllyednie. Az a miniszterelnök viszont, aki tudatosan erre a szintre zülleszti a közbeszédet, aki egy politikai évadot ilyen nyelvileg-szemantikailag-tartalmilag barbár, útszéli módon tart jó ötletnek üdvözölni, aki tíz év basáskodás után már csak az erkölcsi és szellemi csőcselék szintjén képes megnyilvánulni, az nem mosakodott ki semmiből, az végképp letett arról, hogy a társadalom B-közepén kívül a társadalom többi részével is kommunikáljon. Ez a lábszagú kolbászügyi libernyákozás annyira szégyenletesen mélyen van, hogy az egységsugarú trollhadseregnek is lassan fel kell kötni a gatyát, ha a nyomába akar érni. A többieknek még most sem lenne késő észbe kapni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!