Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Tényleg az a mesterterv, hogy a „bezzeg, ha most a baloldal kormányozna” nóta dallamára verik agyon a járványt? Az majd segít?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó estét, áldást, békességet, emberséget, és mindent, amiből kevés van! Tudom, hogy a kevesebb néha több, de ez bizonyos emberi tulajdonságokra, habitusokra, viselkedési formákra egyáltalán nem érvényes. Ahhoz képest, hogy szombatot írunk, csinos kis napot tartottunk a NER-ben. Legalábbis az mindenképpen mérföldkő, hogy 3 hónap és 2 nap után – amikor a koronavírus úgy döntött, hogy lemászik a térképről, és megvárja a több Balaton, még több Adria szezon végét -, az előzetesen jól beharangozotthoz képest mintegy 63 perces késéssel elstartolt Müller Cecília és az Operatív Törzs 2. évada. Bármennyire perverz is vagyok, két és fél percnél tovább nem bírtam a minden irányból kitüntett és megbecsült országos tisztifőorvos asszony andalító gügyögését hallgatni, pedig igyekszem folyamatosan tanulni, okulni, művelődni.

Az a helyzet, hogy álságosnak tartom ezt az egész nyunyókás szemfényvesztést és szarelkenést. Miután a kormányzati kommunikáció néven ismert szörnyeteg (főszerepben a miniszterek elnökével és az emberi erőforrásokról elnevezett minisztériummal) simán belehazudik a nyilvánosság arcába – és próbálja természetesen álhírként beállítani azt, hogy a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére kijelölt kórház(ak)ban bizony-bizony szükség van szakemberekre, mert a kapacitások beteltek -, a tajtékzás, toporzékolás, mindent tagadás másnapján kiderül, hogy máris megkezdődött a dolgozók átvezénylése abba a Korányi Intézetbe, ahol már két napja is létszámhiány volt. Mondom: az elsődleges ellátásra kijelölt két covid ellátó központ lélegeztető kapacitása betelt. Mondom: szeptember közepén, amihez képest december-januárra várják a járvány csúcsát. Már azelőtt, hogy a pártállam médiája hörögve, balliberálisozva tagadta volna, és pláne azelőtt, hogy a vezénylő kórházellenőr péntek reggeli propagandavideójában a kimerült, fene tudja hány órája szolgálatban lévő fiatal orvosba belefojtotta volna a szót.

Az egy dolog, hogy egyes önkormányzatok nem kapják meg a hivatalos járványadatokat, számomra felfoghatatlan okokból, miközben nyilván az önkormányzatoknak maximálisan ki kell venniük a részüket a járvány elleni védekezésből, akkor is, ha a kormány már szétszívatta és kizsigerelte őket. De így hogy vegyék ki a részüket bármiből, ha azt se tudják, ki van karanténban, hol, meddig, ki szorul segítségre és milyen segítségre szorul? Az egy másik dolog, hogy 11-kor bezáratják a szórakozóhelyeket (mert a fővárosi vendéglátósok a turizmus-kampó után még mindig nincsenek elég szar helyzetben), miközben az 500 fős rendezvényeket és a szájbakúrt futballmeccseket változatlanul meg lehet tartani. Az egy harmadik dolog, hogy az állami feladatok alkotmányos ellátásának jegyében hatósági árassá teszik a teszteket, ahelyett, hogy az egyszer már az adófizetők pénzén összevásárolt tesztekhez ingyenes hozzáférést biztosítanának. Igen, akkor is, ha a tesztek önmagukban nem verik agyon a vírust.

És akkor itt van még ez is. Orbán szembehazudja a populációt péntek reggel, a Kásler-féle Emmi kikéri magának péntek délután, szombaton fél 1-kor meg ráküldik a valósághajlított propagandára Müller Cecíliát, hogy andalító gőgicsélésével nyugtassa már meg a lakosságot. Mi értelme van ennek az egésznek azon kívül, hogy újra fel lehet tenni a nyikorgó lemezt: a sorosista hazaáruló ellenzék már megint akadályozza a védekezést? Tényleg az a mesterterv, hogy a bezzeg, ha most a baloldal kormányozna nóta dallamára verik agyon a járvány második hullámát? Az majd segít? (Ha már sajnos percek alatt kiderült, hogy Orbán nem fog meggyógyítani mindenkit, aki megbetegszik.) Meg Novák Katalin miniszterré ütésével? Meg az SZFE polgárságának jogszerűtlen, törvénytelen, embertelen, aljas letámadásával? Meg Iványi Gábor egyházának teljes ellehetetlenítésével, lehetőleg a nagyfene kereszténységre és az üldözött keresztényekre hivatkozva? Ez lesz januárig? Vagy ez lesz 2022-ig? Ez a stratégia? Hogy az áldott jó Müller Cecília majd úgyis elvarázsolja a kiskorú népességet, hát hiszen egy áldott keresztény szent asszony ez? Abban bíznak, hogy tökmindegy, hogy a kormány miként veszi szemmibe a tényeket és a polgárokat, hogy milyen ellentmondásos, félkretén döntéseket hoz, mert Müller Cecília kedves, semmitmondó szavai mindenért is kárpótolnak?

A mindenkit hülyének nézés új fázisa ez, ami abból a felismerésből táplálkozik, hogy akárhány propagandatévét indítanak még, hogy végre egyensúlyba kerüljön a balliberális médiatúlsúly a nemzetikeresztény hazugságpropagandával, a számok nem úgy vannak, ahogy kellene? Ez a vergődés már annak szól, hogy egy friss kutatás szerint teljes ellenzéki összefogással, egyetlen közös listával (és főleg kemény munkával) verhető a Fidesz 2022-ben? Én távolról sem vagyok annyira optimista, mint a Szociális Demokráciáért Intézet és a ZRI Závecz Research, pláne nem annyira, mint a világ legtekintélyesebb hírügynöksége (Reuters), amely úgy látja, hogy a sokoldalúan tehetséges miniszterelnök még akár bele is bukhat a járványba. Nézetem szerint már több bibliányi (ha már dübörög az álkereszténység) jó cselekedet van, amelyekbe egyenként is belebukhatott volna, ha ez egy öntudatos polgárok által lakott ország lenne, ahol több demokráciára és kevesebb törvényesített szabadrablásra lenne igény. Ha pont a járványba fog belebukni, az azért lesz, mert most először kellene propaganda hókuszpókusz helyett kormányozni, az ellenzék és a független nyilvánosság mindenáron megsemmisítése helyett válságot kezelni. Tíz év után most először kellene megmutatni, hogy az Orbán-kormány nem csak a nagy arc és a mindenkivel felmosási készségek tekintetében, nem csupán a képzelt ellenségek ellen folytatott végtelenített szabadságharcban, nem pusztán a megkaparintott milliárdok és a megalázott, kizsigerelt társadalmi csoportok számában tud nagyot alkotni, nem csak a saját híveit tudja az orruknál fogva vezetni, hanem az országot is képes irányítani, és kihúzni a gödörből.

Ennek viszont semmi jele nem látszik, és ha Varga Mihály közepes képességű könyvelő (ez a csávó elvileg ért a gazdasághoz) mai propagandainterjúját elolvassa az ember, akkor láthatja, hogy a magyar gazdaság sanyarú kilátásai ellenére változatlanul abban gondolkodnak, hogy a bajba került állampolgárok tízezreinek érdemi megsegítése helyett az oligarcháik által uralt ágazatokba öntsék a csilliárdokat. És ráadásul még meg is fejelik az egészet egy oltári nagy cinizmussal: figyelni kell arra, hogy az elköltött állami milliárdok a hatékony és versenyképes gazdasági megoldásokat támogassák. Miután erre eddig is kiemelten figyeltek – egyházak, vadászati világkiállítás, stadionok, beton, Novák Katalin miniszteri fizetése -, nekem nincsenek illúzióim a hatékonysággal és versenyképességgel kapcsolatban. Ha a demokrácia és a jogállam egészséges levegője iránti igény nem, akkor majd az össztársadalmi éhség vet véget ennek az évtizedes rombolásnak. Nem örülök neki, és nem is hiszem, hogy ez mindent megold, de ez van. Mindegyre kiderül, hogy ez a kurvaélet nem kívánságműsor.

A mai műsor:

Emberi selejtek vezetik, és mostanra uralják ezt az országot

Mi ez a Franco imádat a nemzeti jobboldalon?

Igazi tróger tempó az alvégről

Disztópia (19. rész)

Keresd a furát

Ez a saját döntésünk volt

Legfeljebb Manfred Weber majd újra elszavalja, hogy az Európai Unió nem bankautomata 

Csönd

Lopjunk!

Eltitkoltuk az emberek elől a valóságot, óriási kampányokkal hazugságokat terjesztettünk

Kedvenc kommentjeim:

• Nem jut jobb az eszembe, de ez a társadalom, mintha saját magát tartaná feláldozhatónak. Mintha nem érezné méltónak, hogy kiálljon bárkiért, bármiért saját érdekében. Fáj, és legjobban az fáj, hogy az értelmiség húzza be legjobban fülét, farkát. (István)

• Csak csínján! Orbán nem vallási, hanem politikai okokból üldöz! Legjobb példa erre, hogy miközben mocskos muszlimoznak a legjobb haverjai muszlimok… vagy miközben ott sorakoznak a nácik – elnézést! akarom mondani a hithű „nácik” – a szatelit pártjaiban a hasonszőrű Netán nyau miatt a zsidókat is imádják. (Az Állampárt jobban tudja)

• Csakis olyanokba mernek beletaposni, akiknek harmatgyenge (ha egyáltalán van) az érdekérvényesítő képessége. Szerencsére néha, ritkán azért benézik a dolgot. (Lustamacs)

A nap kiemelt hozzászólása spermahajdertől, magam sem mondhattam volna szebben:

Amit Iványi Gáborral tett az orbáni bűnszervezet, hetediziglen hulljon vissza rájuk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.