Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kérdés, hogy hány embert képvisel még valójában a CÖF?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! A mai nap több hírrel is foglalkozhatnánk, mégis úgy vélem, az egyik legszánalmasabb bohóckodásra kell szánnom egy pár sort, amely nem mást, mint a CÖF mai közleménye. Ezek az álcivil észkombájnok elég sűrűn állnak elő érdekes közleményekkel, de a mostani talán még az eddigieket is meghaladja. Ilyen színvonallal talán csak a Honfoglalás 2000 nevű gittegylet kapcsán találkozhattunk, ami azért valljuk be, nagy szó. Biztosan a legtöbben képben vannak azzal kapcsolatban, ami az SZFE-n folyik és azzal is, hogy ez az ügy sokkal többről szól, mint egy egyetem bedarálásáról. Ebben az esetben ugyanis a Fidesz komoly ellenállásba ütközött, amivel nem nagyon tud jelen állás szerint mit kezdeni. Persze idővel vélhetően leverik a tüntetéseket, de ez akkor sem fogja már eltörölni azokat a heteket, hónapokat, amikor az SZFE diákjainak tüntetésétől volt hangos nem csak a hazai, de a nemzetközi sajtó is.

De akkor következzen egy-két részlet ebből a bizonyos közleményből:

Fejezzék be a hallgatók a rendbontást! Az elmúlt napokban a Civil Összefogás Fórum számtalan levelet kapott, amelyben támogatóink arra kérték Magyarország egyik legnagyobb nemzeti civil szervezetét, hogy tegyen határozott lépéseket a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapcsán tapasztalható jogsértések visszaszorítása érdekében. A szellemi honvédőink egy része azonnali birtokvédelmi eljárás elindítását, kártérítési perek kezdeményezését, sőt egyesek büntetőjogi felelősségre vonást követeltek.

…aggodalommal figyeljük azt a folyamatot, hogy a pártállam zsebszínészei által felheccelt diákok letérve a jogszerűség útjáról, megbénítják az egyetem működését, ellehetetlenítik a normális oktatást. A tüntetőkkel egyet nem értő diákokat megfélemlítik. 

…A Civil Összefogás Fórum ennek megfelelően első lépésként felszólítja a rendbontókat a szélsőséges viselkedésük azonnali befejezésére, továbbá arra, hogy felelős állampolgárként vegyenek részt az általuk okozott eszmei és anyagi károk helyreállításában.

Felszólítjuk továbbá az illetékes hatóságokat a jogsértések feltárása, és az arányos és szükséges intézkedések megtételére!

Egészen egyszerűen fantasztikus az, ha valaki ennyire vak és buta egyben. Felvázolnak egy olyan alternatív valóságot, amelyet már szerintem rajtuk kívül nem hisz el más. Rendbontásról, szélsőséges viselkedésről beszélnek, miközben nehéz lenne békésebb tüntetést felhozni az elmúlt évekből, mint az SZFE melletti megmozdulások. Énekekkel, zenével mondják el véleményüket, párbeszédre szólítanak fel és minden rendbontástól távol maradnak. Az égvilágon semmi olyat nem tettek, amire rákapaszkodhatott volna a hatalom, ami nyilván komoly probléma számukra. Ha ugyanis nincs szánkó lopás, vagy gyújtogatás, akkor elég nehéz alapot találni arra, hogy mégis miért kell felszámolni azt, ami jelen állás szerint a Színművészeti Egyetemen folyik.

A diákoknak joguk van elmondani a véleményüket és akár arra is, hogy ellenálljanak a kormányzati döntésekkel szemben, hiszen nem egy kisebbség véleményéről van itt szó. Mondjon bármit is a kormánypárt, a diákok és tanárok nagy többsége kiáll az ügy mellett. De nem csak ők vannak ezzel így, hanem a társadalom gondolkodni képes része is, akik szolidaritásukról biztosították a fiatalokat. Ezzel szemben a kutyát nem érdekli, hogy a vén fideszesekkel teli CÖF mit gondol a mozgalomról, hiszen véleményük sem nem civil, sem nem mérvadó. Országos szinten legalábbis így van ez, csak kérdés, hogy egy ilyen kijelentés milyen hatást vált ki a kormányzati körökben.

Mert bárhogy is olvasom ezeket a sorokat, nekem az jön át, hogy a Fidesz egyik fiókszervezete hatósági fellépést szorgalmazott békés tüntetőkkel szemben. Ha ezt követően Bayer Zsolt is megírja, hogy szerint mit kíván a magyar nemzet, akkor talán az is előfordulhat, hogy felszámolják a tüntetéseket valamilyen mondvacsinált indokkal. Nem ez lenne az első eset, amikor ilyen előfordul, a kérdés viszont az, hogy ez mennyire lenne rizikós. Úgy vélem az SZFE mellett túl sokan vannak ahhoz, hogy egy ilyen döntést minden probléma nélkül meghozzanak. Valahogy nyilván véget fog érni az egyetemi blokád, a kérdés már csak az, hogy hogyan?

Mai cikkeink:

Ebbe a nemzeti ördögűzésbe mind belenyomorodunk

Független hatóság híján azt tesznek, amit csak akarnak 

Hát ez a visszapattanás nem jött össze 

Semmi sincs ingyen 

Vajon Polt Péter elolvassa a saját hülyeségeit?

Az erkölcstelenség diktatúrája

A lehető legnagyobb önbecsapás azzal vigasztalódni, hogy de legalább most papíron nem vagyunk diktatúra

A Színház- és Filmművészeti Egyetem keresztény lerohanásának margójára

Imádságom

Egyszerű propagandista, annak viszont borzasztóan túlfizetett

Mai kiemelt kommentjeink:

Bangladesh sokáig az elképzelhetetlen nyomor és nélkülözés szinonimája volt, igaz azóta a környezeti katasztrófáknak köszönhetően több más ország is bekerült ebbe a klubba. Na de akkor most ezen a rozsdás ágyúnaszádon, az Adria rémévé vált tarajos kalózzal a fedélzeten büszkék lehetünk, hogy legalább hozzájuk felzárkózunk?! Vagy csak találtak egy újabb, oknyomozásilag kissé nehezen megközelíthető pénzmosodát?(Éva)

A magyar történelem során még soha nem volt olyan kormánya az országnak, ahol megengedte volna magának, hogy az ellenzékről ilyen mocskos, hazug, gyalázkodó szövegeket hirdessenek, sőt tegyenek nyomtatásba, mint ez a kormány. Az internet nem felejt! Évek múlva is visszaolvasható, hogy Bayer, Smidt Mariska miket fröcsögött, hazudott az ellenzékre!(Virág)

Parancsra tettem, nagyon jó pénzért. Ezek az emberek levetkőzték a gerincüket, ha volt is valaha lelkiismeretük, akkor azt is. Nem hiszem el, hogy nem tudják, hogy mit csinálnak, tudják ők nagyon is jól, de túlságosan megéri nekik. Mindig is volt, van és lesz is olyan ember, aki az adott hatalomhoz törleszkedik, mindegy, hogy az a hatalom mit képvisel.Orbán meg már minden volt, komcsi, mikor az volt a létra, aztán liberális, utána polgári, majd illiberális, mostanra eljutott oda, hogy nagyon szélső jobbos diktátor lett belőle.(Transzporter)

A mai nap kommentje pedig Vilmosé:

Az új színészegyetemen a dramaturgszak vizsgáján az elnök megkérdezi a vizsgázót:
— Egy félmondat sem hangzott el se 56-ról, se Trianonról az Ön vizsgadarabjában. Hogy lehet ez?
— De kérem, a Hetvenkedő katonában erre nem volt alkalom. E darab szereplői nem tudhattak nemzeti tragédiáink eseményeiről…
— Van valami mentsége a tekintetben, hogy az egész darabot átszövi a pogány tréfálkozás, a keresztényi szellem még egy félmondatban sem jelenik meg?
— De professzor úr, Plautus talán tudott valamit a zsidókról, de kereszténységről nem hallhatott semmit, hiszen Jézus előtt élt…
— Nem akarásnak nyögés a vége. Ne számítson jó végbizonyítványra… Következő!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.