Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vitára fel!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! Számomra úgy tűnik, liberális véleményterrort követtem el egy nemrégiben megírt, Svédországról szóló cikkem kapcsán. Meg mertem jegyezni, hogy érdemes elgondolkozni azon, hogy a svédek elhibázták-e a vírus elleni védekezésüket, vagy sem. Nem állítottam, hogy így történt volna – hiszen ezt a svédek dolga eldönteni – de bátorkodtam adatokat szolgáltatni, amelyek egyfajta perspektívába helyezték a döntést. Érkeztek is a kommentek, hogy az olvasó többet várt volna a szalonnától, valamint nem kellene itt riogatni fölöslegesen. De felmerült az is, hogy miért nem Peruról, vagy Belgiumiról írtunk, miért Svédországgal foglalkoztunk? De erre én visszakérdezek, mi történt volna, ha ezt tesszük? Hiszen írtunk Ecuadorról, Angliáról és az Egyesült Államokról is, de megemlítettük Hollandiát, Spanyolországot és Olaszországot is korábban.

Svédország tabu téma lett hirtelen, ameddig nem figyeltem oda? Nem szabad véleményt formálni arról, hogy a svéd kormány megpróbált egy olyan módszert, amelyet senki más a világon? Mégis miért nem? Azzal beállunk a propagandamédia sorába, ha ezt megtesszük? Elmondanám akkor, hogy miért döntöttem Svédország mellett: úgy vélem, az ő módszerük eredményeiből többet tanulhatunk, mint bármely más ország módszeréből. Fontosnak éreztem, hogy ne sikkadjon el az a próbálkozás, amelyet senki más nem mert végig vinni, félve az esetlegesen magas áldozatszám miatt. Tudomásom szerint Hollandia és Anglia is hajlott arra, hogy hasonló módszerrel lépjen fel a vírussal szemben, de tartva a túl sok halottól, inkább meggondolták magukat.

Én magam Spanyolországban éltem át a karantént, és pontosan láttam, mi történik az országban. Túl későn kapcsolt a vezetés, hiszen – véleményem szerint – senki sem gondolta, hogy ennyire komoly problémát fog majd jelenteni a vírus. Emlékezzünk csak vissza, Wuhanból mindössze pár ezer halottat jelentettek, ami nem rémisztette meg a világ legtöbb országának vezetését. Kérdés persze, hogy mi volt a valós szám, de ez vélhetően soha nem fog kiderülni már. A spanyolokat, mint ahogy az olaszokat is két vállra fektette a vírus. Mindkét országot azonnali karantén alá vonták, megszabták mit tehetünk és mit nem. Rendőrök, katonák cirkáltak az utcákon és büntették azokat, akik ok nélkül hagyták el otthonaikat.

Nyilvánvalóan senki sem örült a döntésnek, de mégis mit tehettünk volna? Talán túlreagálták egyes kormányok és a svédek döntöttek jól? Lehet, és talán a jövőben ki is fog derülni. Jelen állás szerint, a jelenleg elérhető statisztikák szerint azonban úgy tűnik, hogy a karantén volt az, amely képes volt a járvány megállítására. Hogy az megállt volna anélkül is? Lehet, de erre semmiféle bizonyíték nem létezik, ezért ezt kijelenteni nem lehet. A koronavírust nem ismerjük még eléggé ahhoz, hogy biztosan állíthassunk egyes dolgokat. Hogy túlreagáltuk-e vagy sem ezt az egész helyzetet, az is vélhetően éveken belül lesz átlátható, amint jobban kiismerjük a vírust és kontextusba tudjuk helyezni az elmúlt hónapokat.

És igen, megértem azt is, hogy egyeseket zavar a maszk, a szabadságjogainak korlátozása, és a megszámlálhatatlan egyéb intézkedés. Én magam is csak úgy utazhattam haza, hogy elvégeztettem két PCR tesztet még Spanyolországban. Hogy túlzónak tartom-e a két tesztet? Annak tartom, ettől függetlenül megtettem, mert én nem vagyok orvos és nem állok neki arról okoskodni, hogy én mit gondolok. Sőt, mi több, maszkot is hordok, mégsem érzem úgy, hogy behódoltam volna valamilyen felsőbb hatalomnak. Lehet szeretni vagy nem szeretni a kialakult helyzetet, mint ahogy lázadhatunk is ez ellen, de kötve hiszem, hogy a legtöbb kormánynak pont az lenne a célja, hogy félelemben tartsa a saját lakosait. Mindenkinek rossz a jelenlegi helyzet, ez vélhetően nem vitás.

Visszatérve tehát a svéd cikkre, egyszerűen nem értem, miért problémás az, ha véleményt formálok, egy egyébként vélemény portálon. Ha az olvasó úgy gondolja, hogy hülyeségeket írtam benne, cáfoljon meg tényekkel, statisztikai adatokkal. Semmi akadálya nincs annak, hogy tőlünk eltérő véleménnyel rendelkező emberek írásait megjelentessük, hiszen pont az lenne a célunk ezen az oldalon, hogy egyfajta párbeszéd kialakuljon. Arra bátorítok hát mindenkit, hogy írja ki magából amit gondol, hiszen nincs is annál jobb dolog, ha véleményt formálunk, vitatkozunk és diskurálunk.

Mai cikkeink:

A diktátorok mindig gyávák

Elszabadult a hajóágyú és ez még csak a kezdet

Mentális posvány

Ünnepeljünk!

Ismét eljött a rettegés ideje

Most már talán kijelenthető: a svéd kísérlet nem járt sikerrel

Aranyvonat

Élni! Élni! Élni

Csónakos kémek

Mindigjóelvtárs

Mai kiemelt kommentjeink:

Saját hazára vágyom én is, de nem ilyenre, ahol csak a kiváltságosoknak jár minden és minimum 4 millió ember nyomorog, éhezik, sehol sem lakik. Nem ilyenre, ahol a gyermekeinket elhülyítik, hogy jó orbán szavazó legyen. Nem ilyenre, ahol a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények meg egyre szegényebbek.Nem ilyenre, ahol a hatalom megmondja mit csináljak és mit gondoljak.
Élj a mának, neked minden jár itt és azonnal, mondja. Ők így élnek, de a legtöbb embernek nem jár semmi, sem itt és sem azonnal. Viszont kénytelenek a mának élni, mert nem nagyon van holnapjuk, olyan legalábbis nincs, hogy valami járna nekik itt és most. (Transzporter)

Sajnos olyan elcseszett libsikomcsizsidóniggecigány stb. vagyok, hogy nekem mindig az jut eszembe az ilyen vadul harcolókról, hogy vajh’ mit akar leplezni ezzel a bősz (és nevetséges) akcióval?(Judit)

Soltész Miklósnak innen üzenem: Én megköszönöm mindazt, amit Isten a lelkembe írt, és nagyon sajnálom, hogy önnél elkopott a tinta, így kénytelen volt Orbánnal Viktorral újrairatni lelkének lapjait. Nézzen önmagába kedves Soltész úr, vesse ki magából azokat a lapokat, és kérje meg az Urat, hogy írja be újra az ön lelkébe az Ő igaz szavait.(Singing Jungle)

A mai nap kommentje Jánosé:

Ha 900 körül az itteni népek is xenofóbok lettek volna, akkor itt ma nem élnének magyarok. Ennyit a migráció elutasításáról.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.