Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Sem a népüket sanyargató diktátorokat éltetni, sem homofóbnak lenni nem túl nagy dicsőség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha a szükség úgy hozza, szervesen összenő, ami mindig is összetartozott – tartja a kipcsak közmondás, és ennek a sokezeréves bölcsességnek az alátámasztására aktuálisan jobb példát aligha tudnék hozni, mint a Fidesz ellenzékét. Pontosabban a Fidesz ellenzékének azon részét, amelyik a Magyar Munkáspártot a Mi Hazánk Mozgalommal összeköti.

Ez úgy néz ki, hogy egyfelől – mint tegnap rácsodálkoztunk – Thürmer Gyula levélben biztosítja a Magyar Munkáspárt szolidaritásáról és támogatásáról Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, a belarusz kormányt és népet, miközben gyakorlatilag az Orbán-rezsim kedvenc alapvetését idézve határozottan elutasít minden külföldi beavatkozást Belarusz belügyeibe. Thürmer Gyula nem győzi szuperlatívuszok közé szorítani Európa utolsó tankönyvi diktatúráját, amely munkát, tisztességes megélhetést, magas szintű és mindenki számára hozzáférhető egészségügyi ellátást biztosít a polgárainak, és mintegy megbabonázva áradozik arról, hogy Belaruszban mindenki tanulhat, sportolhat, irigylésre méltó a közbiztonság, és soha nem látott fejlődésen megy keresztül a belarusz nyelv és kultúra. A közlemény legütősebb passzusa ez:

Örömünkre szolgál, hogy az idén sor került Lukasenko elnök találkozójára Magyarország miniszterelnökével. Mindent megteszünk azért, hogy Magyarország ne váljék a belarusz nép függetlenségére törő támadások részesévé és ne szenvedjenek súlyos károsodást a magyar-belarusz kapcsolatok, ne kerüljünk háborúba.

Vagyis Thürmer Gyula, a magát valamilyen okból ellenzékinek tartó, nagyjából szerintem a KDNP-vel azonos népszerűségnek örvendő Magyar Munkáspárt elnöke örömmel magára vállalja azt a szerepet, amit Orbán, Szijjártó (jó nyaralást neki) és a magyar kormány nem vállalt fel nyíltan az elmúlt napokban, holott legszívesebben, de legalábbis logikusan ezt kellett volna tennie. Hiszen június elején is ezt tette a magyar miniszterelnök Minszkben, amikor a fentihez hasonló elismerés hangján dicsérte a 26 éve igen meggyőzően diktátorkodó Lukasenkát. Az időközben elcsalt választás azonban borított mindent, ezért Orbán Viktor egész Európával szembehelyezkedve már nem vállalja fel, hogy ő mindig is nagy rajongója volt a téeszelnökből lett fehérorosz elnyomónak, akit szerintem csak irigyelni tud azért a 80%-os választási győzelemért, amit neki még mindig nem sikerült összehoznia, pedig mennyit dolgozott érte. Ezzel szemben igyekszik nagyon kicsire összehúzni magát, és nem mondani semmit arról, amit a szabadságukért küzdő belaruszokkal művel a Lukasenka-rezsim. Európa világítótornyának, aki máskor mindig mutatja az utat a sötétben bóklászló, hanyatló Brüsszelnek, aki a hátán elcipel akárhány ellenséget, ezúttal jó lesz az, amit a lengyelek mondanak, ő azzal ért egyet. Dicsőíteni a vállalhatatlant: gyáva. Elítélni a vállalhatatlant: gyáva. Ezért hallgat. A jó öreg Thürmer Gyula úgyis megmondja a tutit, abból meg majd ért a rajongótábor is.

A Fidesz összetartozó ellenzéke úgy néz ki másfelől, hogy Novák Előd önjelölt CIA-ügynök a futballszurkolói szubkultúrát megszégyenítő bátorsággal megvédte a hazát és a magyar embereket a budapesti (és azóta már az újbudai) Városháza homlokzatára ÁTMENETILEG (a 25. Budapest Pride hetének alkalmából) felkerült szivárványszínű zászlótól. Hős patriótaként néhány száz méteres maratoni futás és rendőrök előli menekülés után hősiesen kukába dobta azt az ocsmány rongyot, ezzel jól megmutatva a megmutatnivalót. A fideszes párttévé a vállaira emelve ünnepli a Mi Hazánk Mozgalom alelnökét, és nem is értik, miért kellett előállítani szegényt. A Fidesz jól bejáratott megmondóemberei – Bencsik, Szakács, Szentesi Zöldi, Bayer, Pilhál – a hitelesség kedvéért egymást félrelökdösve biztosítják soha el nem múló csodálatukról és szolidaritásukról a lopás és garázdaság között egyensúlyozó Novákot. Így nyer értelmet az a szintén tekintélyes múltra visszatekintő machiavellista bölcsesség, miszerint a cél szentesíti az eszközt. Nincs ebben semmi új, legkésőbb azóta nincs, hogy Orbán Viktor nyilvánosan is bevallotta, hogy olykor viszket neki a tenyere, következésképpen helyesli a hangos és érthető önkifejezés különféle formáit (mint kiderült, ebbe azok is beletartoztak, amelyek az önbíráskodásig, mások tulajdonának megrongálásáig fajultak). Ezért nem lehet meglepetés, hogy a szabálysértés, a garázdaság, a lopás is hősies cselekedetnek számít. Akkor feltétlenül, amikor a kormány szélsőséges politikáját lehet legitimálni vele. Mivel Orbán vagy Kocsis Máté nem fog létrára mászni, szivárványszínű zászlókat tépdesni és égetni, teli pofával buzizni (pedig a kormánypárt retorikája alapján ez lenne a logikus), ezért Elődkét éltetik a fideszes propagandában (Hollik Istvánnak sem sikerült elhatárolódnia tőle), aki azt cselekedte, amit a haza, a megmaradás, a családbarátság megkövetel Mária és Viktor országában.

Ez így együtt szépen megmutatja az ország állapotát, és a kormány által kiszervezett, agyhalott kommunikációs hadviselést. Amit a kormány gyávaságból nem mondhat ki, azt leosztják a KESMA-nak, de már rég nem csak a KESMA-nak, hanem olyan politikusoknak és pártocskáknak, akik és amelyek nincsenek kormányon, ezért kocsmai definíció szerint ellenzékinek számítanak. Így jött létre a Fidesz álellenzéke Thürmertől Novákig, akik lényegében ugyanazt mondják, mint a Fidesz, akik hazajárnak a fideszes médiába, ahova a parlamenti ellenzéki pártokra és az EP-képviselettel rendelkező Momentumra nem kíváncsiak, és akik ott a pillanatnyi szükség szerint vagy dicsérik a kormányt, vagy szidják az ellenzéket, vagy arról óbégatnak hangosan és érthetően, amiről a kormány éppen valamilyen oknál fogva nem kiabálhat. Vagy ezt mind egyszerre.

Ebben a színházi előadásban az a legszomorúbb (túl azon a tényen, hogy sem a Magyar Munkáspárt, sem a Mi Hazánk Mozgalom nem ellenzéki párt), hogy ezek a végtelenül kártékony formációk legalább következetesek a legabszurdabb és legközveszélyesebb állításaikat illetően is. Cigányozás, buzizás, halálbüntetés, diktárok körbenyalása, miegymás. Az igazán szörnyű az, hogy még ezekhez képest is feltűnő a Fidesz maszatoló, sunnyugó, gyáva és következetlen politikája. Ez nem dicséret Thürmer és Novák pártjának, hanem annak a kétharmados kormánypártnak a kritikája, amely évek óta moslék- és szivárványkoalíciózza a parlamenti ellenzéket, miközben nehéz eldönteni, hogy a szélsőbalos Munkáspárt vagy a szélsőjobbos Mi Hazánk Mozgalom eszmeisége áll közelebb hozzájuk.

Végső soron mindegy is. Sem homofób baromnak, sem a népüket sanyargató diktátorokat éltető idiótának lenni nem túl nagy dicsőség. De legalább szégyenteljes. Akár kormányon van van valaki, akár ellenzékben. Igen, ha kormányon van, akkor jóval súlyosabb.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.