NEHAZUGGY

Esetleg az uszkókok

Pável Melinda | 2020. Augusztus 15, Szombat | 17:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az agyonlyuggatott déli határ mentén időről időre felfedezett alagutakról nekem mindig az a kényszerképzetem, hogy azokat valószínűleg valamiféle földönkívüli lények készítik, mert hogy ember alkotta volna, az nehezen elképzelhető. Már csak a méretük alapján sem, arról nem is szólva, hogy ilyen mértékű föld alatti tevékenységnél igencsak nagy mennyiségű föld is keletkezik, hacsak nem képesek a valamik arra is, hogy folyamatosan megegyék a földet, akárcsak a valaha nagy visszhangot kiváltott olajfalók, amelyekről azonban sajnálatosan kiderült, hogy nem is léteznek. A pirézekre is gyanakodhatnánk, bár őket szintén csak kitalálták, ami roppant nagy kár, mert bármilyennek elképzelhetnénk őket, így azonban itt állunk eleven bűnbakok nélkül.

Ez azonban kicsit sem aggasztja a határ őrizőit, akik újra és újra azt próbálják elhitetni velünk, hogy az akárhány ügyes határsértő, akiket persze végül mindig sikerül elfogni és visszakísérni a határ túloldalára, az ilyen járatokon játszották ki az éberséget. Általában szép szál, termetes embereket láthatunk, olyan ez, mint a helyi érdekű színielőadás, ahol a hős szerepét nem az kapja, aki a leginkább alkalmas, hanem akinek a legjobbak a kapcsolatai, és bár semmiben nem felel meg a hőssel szemben támasztott elvárásoknak, a nagyhatalmú rendező őt választotta, így a közönség kénytelen beérni vele.

Egy gyerekkori olvasmányomat juttatja eszembe, olyan tízéves lehettem, amikor megkaptam ajándékba a Zora és pajtásai című könyvet. Akkor még kicsit se voltam válogatós, ha kaptam, hát kötelességemnek tartottam, hogy menten el is olvassam, és ugyan az ígéret szerint egy nagyon érdekes történet volt, talán még nem voltam eléggé érett hozzá, kínszenvedés volt végigküzdeni magam a meglehetősen terjedelmes könyvön. Nem is hagyott bennem mély nyomokat, jóval később lettem kíváncsi arra, kik voltak egyáltalán a benne sokat emlegetett uszkókok. Mint kiderült, az nem egy nép, valójában azokat a délszlávokat nevezték uszkókoknak, akik a törökök elől menekültek más országokba. Lényegében ők voltak a XVI. század migránsai, azzal a különbséggel, hogy nem muzulmánok voltak, hanem feltehetően keresztények, akik azonban bárhová is érkeztek vándorlásaik során, nem mutattak semmi hajlandóságot a beilleszkedésre, ebben leginkább szabadságszeretetük akadályozta meg őket, előszeretettel csatlakoztak különféle, a hatalom elleni lázadáshoz, esetleg fegyveres szolgálatot vállaltak, sőt, kalózkodtak is.

Kinevezhetnénk a titokzatos alagútkészítőket uszkókoknak, ki tudja, milyen változásokon mentek keresztül évszázadok alatt, talán különleges képességekre tettek szert, kezeik ásólábakká módosultak, elképzelni bármit el lehet, ha muszáj, bár ebben az esetben nem lennénk erre kénytelenek, mivel egészen biztosan van elfogadható magyarázat. Nem ismerem az alföldi élővilágot, milyen áskálódó állatok honosak arrafelé, emlékeim szerint a helyi kiserdőben gyerekkoromban több ilyen alagutat találtunk, a tapasztaltabbak állítása szerint azok rókalyukak voltak, méretük ránézésre nagyjából megegyezett a Bakondi-járatokkal, azt mondták, több kijárattal is rendelkeztek – hogy valójában milyenek voltak belülről, fogalmam sincs, eszembe nem jutott volna meggyőződni róla, sőt, azt se feltételeztem, hogy emberek bármire használják.

Igazából már akkor észlelni kellett volna, hogy nem kellene komolyan venni az ilyesféle magyarázatokat, amikor az elsővel előálltak, egy mérsékelten értelmes parancsnok elballag ugyan és megtekinti a fölfedezett veszedelmet, aztán megkérdezi az ábrándos szemű bejelentőt, hogy ugyan bizony mit szívott, de semmiképp sem kreál országos hírt a dologból híradókkal és fotósok hadával, pláne nem lát lehetőséget benne, hogy ilyen baromságokra építse a kormányzati kommunikációt. Már csak egy speciális magyar szappanopera hiányzik, amelyben a déli határ közelében élő elkeseredetten csapja oda az ásót, megunva, hogy folyton migránsokat fordít ki a földből. Nagyon kíváncsi vagyok, valóban megvalósul-e a föld alatti háló vagy betonfal vagy mi, amiről már beszéltek, félő, hogy igen. Az is lehet, hogy valójában mások szórakoztatása a cél, mert egyet egészen biztosan el lehet érni mindezzel, azt, hogy rajtunk röhögjön a világ fennhangon, ráadásul nagy az esély, hogy a történelembe ha mással nem, ezzel feltétlenül beírja magát kedves vezetőnk.

Nekünk végül is nincs ráhatásunk, hogyan csinálnak hülyét magukból odafönt. Kár, hogy némiképp ránk is vet árnyékot mindez, mint ahogy mi is hitetlenkedve nézzük a más diktatúrákról készített beszámolókat és nem értjük, hogyan képesek az ottani emberek lelkesedni, holott sírniuk kellene. Közben észre se vesszük, hogy velünk is ugyanaz történik.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!