Szeptember 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Emberség, keresztényi szeretet a nemzeti oldalon

Az ír sajtó nyomán több hazai portál beszámolt nemrégiben arról, hogy a miniszterelnök kedvenc csapatához, a Fehérvárhoz egy olyan csapat érkezik vendégségbe, az Európa-liga selejtezőjének első körére való tekintettel, amelynek mezén a Refugees welcome felirat szerepel. Az ír Bohemian ezzel kiáll a menekültekért, ami frontálisan szembemegy Orbán politikájával. Ezen lehet élcelődni (bár Orbán megélhetési idegengyűlöletében semmi vicces nincs), és szerintem minden gond nélkül meg lehet említeni. Ezt nem mindenki gondolja így. A 888 alkalmazottja, bizonyos Pozsonyi Ádám például azt gondolja, hogy aki ezen viccelődik, annak a hóhér gurigázzon a koponyájával. Szép szavak ezek egy keresztény konzervatív embertől, nemde? Most nem fogok úgy tenni, mintha kegyetlenül felháborodnék azon, hogy vannak, akik ilyen kijelentéseket ragadtatják magukat, hiszen mint láttuk már korábban is, ez előfordul. Ez a kijelentés nem sértett meg személyesen, magasról teszek arra, hogy milyen kreténségeket irkál egy kormánypárti szolga azokról, akik másképp gondolkodnak, mint ő.

Ám az alábbi passzusra mégis szeretnék egy pár gondolat erejéig reflektálni, mivel fontosnak gondolom:

Azt mondják a baloldalon, hogy a kormányt, a Fideszt és Orbán Viktort kizárólag a hatalom, a haszon és az érdek vezérli – meg a százezer forintos lángos, amit a gyarmatosított büféjükből árulnak az annektált Balaton partján –, de közben ők azok, akik kizárólag aktuálpolitikai síkon látnak mindent. Eszükbe sem jut, hogy Orbán Viktor nem feltétlenül a maga nevében beszél, s nem kizárólag a saját monomániáját mondja, hanem esetleg egy össznemzeti – kádáristáknak lakossági – érzést és nézőpontot képvisel vagy közvetít. Nem Orbán Viktor akarja elsősorban, hogy ne szállják meg Európát idegen hódítók, ne változtassák meg a kultúráját, ne lakják ki a szülőföldjéről, és ne változtassák élhetetlen csatatérré a mindennapokat.

(…) Épp ezért nem Orbán Viktort fogja felidegesíteni elsősorban ez a „gesztus” és szimbólum, hanem engem. Engem, európait és magyar állampolgárt. Nem Orbán Viktor fog emiatt csúnyákat gondolni, hanem én. Meg az összes barátom, a rokonaim, az írókollégáim jelentős része, ott szemben, az a fiatal házaspár, akikkel mindig jót beszélgetek, ha találkozunk a lépcsőházban.

Azt szerintem senki sem gondolja, hogy Orbán Viktor a maga nevében beszélne, viszont nem kellene elfelejteni, hogy ő formálta az utóbbi egy évtizedben a közbeszédet. A propagandamédia létrehozásával ő volt az, aki folyamatosan azt üzente a magyarok közönyös és idegengyűlölő felének, hogy nincs semmi gond azzal, ha utálják fekete vagy muszlim embertársaikat, sőt. Orbán volt az, aki elfogadottá tette a másként gondolkodók öblös kommunistázását és libernyákozását. Ő volt az is, aki elfogadottá tette azt, ha valaki a hangos és érthető véleménnyilvánítása jegyében kárt tesz más tulajdonában, ezzel megfélemlítve őt. Orbán Viktor úgy formálta az elmúlt évben a magyar társadalmat, hogy gyűlöljük az idegeneket, mindazokat, akik nem olyanok, mint mi, mást gondolnak a világról, mint mi.

A szerzőnek persze ettől még szíve joga taplónak és idegengyűlölőnek lenni, csak meglepő, hogy erre ilyen szinten büszke. Nem kell a menekülteket szeretni, sőt, befogadni sem kell őket, ettől függetlenül azért nem ártana legalább embernek maradni, pláne keresztény emberként. Aki hódítókat lát a menekültekben, az nem hiszem, hogy igazán érti, mi is történik a világban manapság. Ha ugyanis azt hiszi, hogy ami most történik, valamiféle újdonság, az igencsak téved. Annyiban újdonság, hogy korábban alig érkeztek hazánkba fekete bőrű, esetleg muszlim állampolgárok, a menekültek azonban nem jelenthetnek újdonságot. Háborúk sorát élte meg a világ, és sajnos vélhetően a jövőben sem lesz ez másként. Az ember pedig ha teheti, menekül a rombolás, éhínség elől. A szerző is pontosan ugyanezt tenné, bár nyilván nem ismerné be soha. Azt állítaná, hogy akár az élete és családja élete árán is maradna hazájában, de kötve hiszem, hogy nem gondolná át, ha lehetősége adódna arra, hogy máshol újrakezdje, biztonságban.

Tehát minden joga megvan arra a szerzőnek, hogy ne értsen egyet azzal a felfogással, miszerint a menekülteknek joguk van ahhoz, hogy akár más országban letelepedjenek, de hogy ezen ennyire kiakadjon, az szerintem nem túl normális. Nem tudom, valami trauma érte-e, vagy mi lehet a probléma, de nem túl egészséges, ha ilyen könnyen és ilyen messzire gurul a gyógyszer.

Szóval, mivel én nem vagyok Orbán Viktor, ezért megengedhetek magamnak olyasmit, amit a magyar miniszterelnök nem. Szóval én, aki nektek nem vagyok érdekes, most azt mondom nektek: Elmentek ti… akarom mondani, hogy a hóhér gurigázzon a koponyátokkal!

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én inkább nem kérek a kultúravédő tevékenységéből azoknak az embereknek, akiknek problémájuk van mások egyszerű létezésével is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!