Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A kutyát nem érdekli a szexbotrány. Borkai inkább arról meséljen, hogy mekkora kár érte Győr városát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Borkai Zsolt ex-polgármester beengedte a birtokára a Blikk riporterét, ezért a nyilvánosság számára kiderült, hogy ma már minden rendben van Győr egykori elöljárójáva. Őstermelő lett, állatokat tart, kapál és permetez. Ez természetesen nem lenne hír, hiszen ki a fenét érdekel, hogy egy volt polgármester mivel tölti szabadidejét. Csakhogy Borkai azért a miheztartás végett megjegyezte, hogy

volt egy megbicsaklásom, amire nem vagyok büszke, de fel lett építve egy koncepció, amire mondhatnám azt is, hogy minden szava csúsztatás és dezinformációból származik. Soha nem voltam korrupt és nem is drogoztam.

Ennek azért nekifuthatnánk még egyszer. Borkai Zsolt nem megbicsaklott, hanem a saját hibája következményeként pofára esett. A volt győri polgármester nem egy ártatlan hibát követett el, hanem szándékosan tette, amit. És itt nem a szexbotrányra gondolok, hiszen az csak a figyelemfelhívás miatt volt fontos. Ha az nem lett volna, akkor csupán a már megszokott módon elkönyveljük, hogy a győri polgármester vélhetően lop. A történet itt véget is ért volna, hiszen korrupciós botrányokból annyi van idehaza, amennyivel simán Dunát lehet rekeszteni.

Borkai körül egy sor minimum kérdéses cselekmény történt, amelyekért egy jogállamban – vagy ha ellenzéki politikusról beszélnénk – már vélhetően felelősségre vonták volna, de legalábbis bíróság elé kerül. Idehaza ettől persze nem kell tartani, más a helyzet azonban Horvátországban, ahol a mai napig tart a nyomozás, amelynek akár még komoly következménye is lehet. Olyan következménye, amelytől a Fidesz sem védheti meg, hiszen Orbán nem haverja a horvát miniszterelnöknek. Erre azonban még várni kell, ezért Borkai kertészkedéssel tölti idejét, lényegében visszavonulva a politikától. Nyilván megmondhatta neki a vezetés, hogy az ő politikai pályafutása itt véget ért, ezért jobb, ha a háttérbe vonul, aztán majd talán évek múlva kap valami zsíros melót, amit nem a közvélemény szeme láttára kell majd elvégeznie.

Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát. Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta, előre tekintünk.

Borkai továbbra is bagatellizálja az ügyet, ugyanis messze nem a szexbotrány és annak fogadtatása, következménye kellene, hogy leginkább aggassza, hanem a korrupciós szálak felderítése. Mert lehet, hogy családon belül megoldották a problémát, de azt elfelejti a volt polgármester, hogy az embereket semennyire sem izgatja a házassági élete, mint inkább az, hogy milyen károkat okozott a saját városának polgármesterként. Jelen állás szerint bőven megúszta a felelősségrevonást, és nem gondolnám, hogy ideje lenne annak, hogy hátradőljön. Persze ameddig védik a hátát, addig viszonylag nyugodt lehet, de azt talán dőreség volna elfelejtenie, hogy egyetlen rendszer sem tart örökké.

Nyilván nem gondolom, hogy Borkai egyébként túl nagy hal lenne, de pont ez lehet a legnagyobb veszély számára, hiszen nem kizárható, hogy valaki feladja, hogy saját magát mentse. A felsőbb körökben forgolódó figurák gondolkodás nélkül fogják a vonat alá lökni (szimbolikus értelemben, még mielőtt félreértené bárki) a Borkai-féle senkiket, hiszen rengeteget veszíthetnek. A fideszes polgármesterek ugyan kiskirályoknak képzelhetik magukat, de ha komolyan azt hiszik, hogy van jelentőségük a párt szempontjából, akkor nagyot tévednek. Nem többek ők közönséges katonáknál, akik bármikor feláldozhatóak a nagyobb cél érdekében. A Fidesz egy maffiaszervezet, amelynek a ’80-as évek New York-i maffiájához hasonlóan vannak vezetői, akik alatt a kisfőnökök vannak, alattuk pedig a katonák. Borkai soha nem volt egy igazán fontos fogaskerék a Fidesz gépezetében, és ezt ő is pontosan tudja.

El lehet persze itt játszani az áldozatot, csak a valódi áldozat a történetben Győr városa és az adófizetők, akiknek a kárát senki sem térítette meg, és valószínűleg soha nem is fogja. Az Audi telek körüli korrupciós vádak azok, amelyek érdeklik a közvéleményt, nem pedig az, hogy Borkai a világtól elvonulva kapálgat-e a hátsókertjében, miután feleségével kimosták a szennyest. A kutyát nem érdekli a szexbotrány, inkább azzal kapcsolatban kellene nyilatkoznia valamit, hogy Győr városát pontosan mennyivel sikerült megkárosítania.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.