Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Gondban lesznek, ha ez így folytatódik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét! A kultúrharcnak nevezett rombolás tovább folyatódik, aminek következtében újabb, szakmájukban elismert emberek távoznak egykori munkahelyükről. Ez esetben nem kirúgásról van szó, hanem felmondásról, ami jól mutatja, hogy azért akadnak még idehaza gerinces emberek. Jelen esetben arról van szó, hogy Vidnyánszky Attilának adta a kormány a Színház és Filmművészeti Egyetemet, amit nem fogadtak kitörő örömmel az ott dolgozók, valamint az ott tanulók sem. Nem csak azért, mert Vidnyánszky legfeljebb közepesen tehetséges – a Nemzeti Színház vezetőjeként leszerepelt – hanem azért, mert egyértelmű politikai döntésről van szó. Orbán nem akar úgynevezett libernyákokat látni az egyetemen, ő nemzetét szerető és tisztelő hazafiakat akar ott látni, akik nem hódolnak be holmi genderlobbinak. Igazi magyar férfiakat és nőket akar ott látni, akik majd elviszik Magyarország hírét világszerte.

Zsámbéki Gábor, aki 1979 óta oktatott színészosztályokat, felbontotta szerződését a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Szeptember 1-től, az új kuratórium belépésétől kezdve már nem tanít ott.

Zsámbéki Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a kaposvári Csiky Gergely Színház volt igazgatója, a Katona József színház egyik alapítója és volt igazgatója. Jól láthatóan nem egy senkiről van szó, akinek nem volt jobb dolga, mint hogy 41 éven keresztül oktasson a Színművészeti Egyetemen, hanem egy legendáról. Felmondását azt követően adta be, hogy kiderült, kik ülnek majd szeptember elsejétől az egyetemet tulajdonló alapítvány kuratóriumában. Ezt követően Gáspár Máté, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének megbízott vezetője is közölte: lemond minden funkciójáról az egyetemen, ezzel is tiltakozva a döntés ellen. Nyilván megmagyarázza majd a döntését a kormány, de képtelen lesz arra, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy mégis miért volt erre szükség? De csak hogy lássuk, kik is kerültek be a kuratórium vezetésébe, fussuk át a névsort:

  • Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója,
  • Lajos Tamás operatőr-producer,
  • Rátóti Zoltán színész-rendező,
  • Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója

Csupa szakember, kérem szépen. Nem is értem, hogy miért mondtak fel eddig már többen is, hiszen a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója egészen biztosan jártas a színházak világában, és bárkinél jobban tudhatja azt, hogy mire van szüksége az egyetemnek, ez nem is vitás. Az SZFE szenátusa véleményét a következőképpen fogalmazta meg a kuratórium tagjairól:

A névsor világossá tette, hogy a kuratórium megbízója sem a kurátorok személyére tett javaslatainkat, sem a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszerünket nem vette figyelembe. Szemben a korábban lebegtetett lehetőséggel az egyetem egyetlen képviselője sem kapott helyet a testületben. A kuratórium nem ismeri az SZFE valós működését. Vidnyánszky Attila személyében olyan elnök kapott felhatalmazást, aki nyilatkozataival évek óta következetesen és céltudatosan rombolja egyetemünk hírnevét. A kuratórium további tagjainak ugyanakkor nincs számot tevő felsőoktatási tapasztalata.

Mindezek együttesen ismét azt bizonyítják, hogy esetünkben a modellváltás valódi célja nem az oktatás korszerűsítése, színvonalának emelése, hanem a minőséget és a hagyományokat semmibe vevő erőszakos térfoglalás, a szabad gondolat korlátozása.

Itt tehát ismét arról van szó, hogy a Fidesz erővel olyanokat tett meg főnöknek, akik gond nélkül teljesítik a parancsaikat és az sem baj, ha egyébként nem értenek majd ahhoz, ami elviekben a feladatuk lenne. Ahhoz ugyanis, hogy valaki végrehajtsa a parancsokat, esetleg aláírjon egy szerződést, nem kell tudnia, hogy miről van szó, megértenie sem szükséges. Elég csak megnézni Mészáros Lőrincet, ő is szépen eléldegél a cégeivel úgy, hogy halvány lila gőze nincs arról, hogy miként működik egy cég, nem is beszélve a tőzsdéről. Ő csak egy bábu a rendszerben, mint ahogy a hasonló módon kinevezett figurák is bábuk. Fideszes iskolaigazgatók, felügyeleti tagok, bírók és színházigazgatók. Persze lehetne még sorolni azokat, akik hasonló szerepet töltenek be a mai társadalomban, de akkor soha sem érnénk a cikk végére.

A történetben mégsem ez a legfontosabb, hiszen voltak és még lesznek is olyan intézmények, amelyeket a Fidesz katonáival fognak feltölteni, hanem az, hogy az Indexhez hasonlóan azonnal felállt több fontos ember is az egyetemnél. Pontosan erre van most szükség, arra, hogy megmutassák: a becsület és gerincesség mindennél fontosabb. Ők nem fognak szerepet vállalni az egyetem színvonalának tönkretételében és abba sem mennek bele, hogy megmondják nekik, mit tehetnek és mit nem. Ez egy üzenet a hatalom számára, egy olyan üzenet, amely miatt – ha elfogadottá válik – a közeljövőben még gondba is kerülhetnek ezek a bábok.

Mai cikkeink:

Álszentség, gátlástalanság, hepciáskodás 

Mondd meg, ki vagy és hány darab 

Nem hiába vannak megsértődve egy évtizede 

A macska rúgja meg 

Már megint megtámadták a nemzetet, de szerecsére Thürmer Gyula megvédett bennünket

Mi jó emberek vagyunk

ha már az emberek fizettek érte, talán legyen az övék

Favágó

Kijelölt túlélők

Miért nem lehet egyértelmű szabályozásokkal előállni végre? 

Mai kiemelt kommentjeink:

 Nekem is megfájdult a fejem… Hamarosan a Hírcsárda is lehúzhatja a redőnyt, mert lassan már nem lehet überolni a valóságot..(Zsuzsanna)

Most kapunk egy zsák pénzt. Kíváncsi vagyok, abból hány borsodi zsákfaluban lesz járható út, minden házban csapvíz, rendbe tett iskola, jól képzett tanerőkkel, lesz-e orvosi rendelő orvossal és esetleg még patika is? Még azt sem bánom, ha ott fideszes a polgármester, hiszen eddig is az volt, mégsem kaptak egy vasat sem.(Virág)

A vadhajtásokat egy jó kertész lemetszi…Csak nálunk nincsenek jó kertészek. Ezért lehet az, hogy a mindent elborító, föld fölé nőtt gyökerek is képesek vadhajtásokat ereszteni. Nagyon csúnya ez a kert. Ide már bulldózer kell, nem metszőolló.(SingingJungle)

A hívőkre nem hoz szégyent a kinézetével, viselkedesevel.
Hiszen a hívek is így néznek ki, így viselkednek.
PONT EZÉRT szeretik, imádják, emelik piedesztálra, mert úgy érzik, hogy „egy közülük aki vitte valamire”. Tehát büszkék arra, amit mi szégyellni valónak gondolunk.
Büszkék a trottyos nadrágra, a koviubira, a kanossággal való dicsekvésre. Orbán olyan mint ők. (Zovize)

Ja, hogy ez a sok sportközpont meg stadion azért épül, hogy segítse a szülőföldön maradást? Ez kb annyira működik, mintha celluxszal próbálnák az országhoz rögzíteni a népet.(Sirius)

A mai nap kommentje Gáboré:

A tanulatlan kifejezésen talán fel lehet háborodnia, de hogyan lehetne ezt másképpen kifejezni? Képzetlen, kevés iskolával rendelkező, 8 osztályt végzett, önálló gondolkodásra nem megtanított, TV2 függő, Kossuth Rádió emlőin csüngő, a misén elhangzottaknak fenntartás nélkül engedelmeskedő, propagandát habzsolva fogyasztó, információkat összevetni képtelen? Érdekes…

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.