Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kifejezetten húdejó

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha hétfő, akkor műszakcsere – bár most az a rossz hír, hogy holnap reggel még én leszek szolgálatban, de aztán befejezem -, tehát én fogom szolgáltatni az esti nyugalom megalapozásához szükséges jókat és szépeket. Vagy legalábbis megpróbálom, hátha kivételesen sikerül.

Első jó hír: Merkely Béla kardiológus ismét megszakértette a járványhelyzetet, és abban maradt magával, hogy lesz második hullám, de leginkább a franc tudja, mikor. Azt is elmondta ő a szájával, hogy a vírusnak nem használ a nyári nagy meleg, bár kimondottan meleg klímájú országokban erősen pusztít a kórság, de az azért van, mert azok ott elbújnak a légkondival hűsített lakásaikba, ahol megtalálja őket a betegség, mi bezzeg nem klímázunk, ezért alig van megbetegedés. Véleményem szerint kissé kilóg a sorból pár ország, például Románia, de említhetjük Spanyolországot is, ahol őrült tempóban tejed a vírus, holott aligha klimatizált lakásokban ücsörögnek az emberek.

Én ugyan nem vagyok kardiológus, de szerintem annyira keveset tudnak a szakemberek a vírus működéséről – mármint hozzáértő szakemberek, nem Merkely Béla -, hogy legfeljebb találgatni tudnak, mi hogy van és miért pont úgy. Ennek pedig túlzottan sok értelme nincs. Amennyire tudunk, védekezzünk a fertőzés ellen, de felesleges naponta bejelenteni, hogy megvan az oltás, ahogy felesleges, de legalább káros is találgatni, mikor lesz második hullám és ahol tombol a járvány, ott miért nem. Idő kell a vírus megismeréséhez, a tudomány nem gyorsvonat. Sajnos ez van.

Októberig kell elfogadnia az Európai Parlamentnek (EP) a következő hétéves uniós költségvetési ciklusról és a helyreállítási alapról szóló megállapodást ahhoz, hogy jövőre zökkenőmentesen induljanak el a költségvetésből finanszírozott programok – közölte az Alapjogokért Központ elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

 Párkányi Eszter azt mondta, hogy a tagországoknak sikerült kompromisszumot kötniük, az EP viszont nem fogadta el a megállapodást.
    Az EP az elmúlt egy évben többször is szembe ment az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanáccsal, például az Európai Tanács megbuktatta a parlament csúcsjelölti rendszerét, a képviselők megnehezítették a Brexit-tárgyalásokat, most pedig a költségvetéssel kapcsolatban is megpróbálnak zsarolni – értékelt.
    Az elemző a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy bár Magyarország nem szeretne más országokkal közösen adósságot felvenni, szolidaritást mutat azon tagállamok felé, amelyek rossz helyzetbe kerültek. Szerinte ezt kellene látnia az Európai Parlamentnek is. (MTI)

Most nem óhajtok azzal foglalkozni, hogy az Alapjogokért Központ a valóságban micsoda. Oda pontosan megfelel Párkányi Eszter elemzőnek. Nade. Jól látom, hogy most az hangzott el: dicső vezérünk mégsem győzött, a tárgyalások le sem zárultak, az Európai Parlament nem fogadta el az államfők döntését, ebből következően Orbán Viktor és népi zenekara egyvégtében hazudott akkor, amikor azt állította, hogy győzött, és minden úgy van, ahogy ő akarta? Jó, én tudom a választ, eddig is tudtam, dehogy ez nem veri ki a fideszes hívek szemét? Irigylem kicsit azt a képességüket, hogy egyáltalán nem tudja összezavarni őket semmi, legkevésbé a valóság.

Szívünk csücske, minden külügyminiszterek ékköve Dél-Koreában volt és kivételesen nem lélegeztetőgépeket, hanem jobbnál jobb híreket hozott. Sőt, alighanem odafelé a repülőúton (hosszú az, van elég idő) sikerült új szót is tanulnia. Kifejezetten.

Ezek a koreai vállalatok kifejezetten elégedettek a magyarországi körülményekkel, kifejezetten nagyra becsülik a politikai stabilitást, a magyar emberek munkaszeretetét, hozzáértését és szorgalmát, és kifejezetten nagyra becsülik Európa legalacsonyabb adóit, köztük Európa legalacsonyabb társasági adóját. (MTI)

Már csak az kellene, hogy a magyarországi vállalatok (nem a Mészáros-félék, hanem a többiek, melyek piaci körülmények között jöttek létre) és a magyar munkavállalók is kifejezetten elégedettek legyenek a körülményekkel. Sőt, ha már a Dél-koreaiak ennyire odavannak az alacsony adókért, jelezni szeretném, hogy mi pedig az alacsony áfának tudnánk örülni. Kifejezetten. Ja, esetleg még a normális béreknek, hogy ne fele annyit keressen egy magyar munkás, mint az uniós átlag. Mert bár nagy öröm az nekünk, hogy alacsony a cégek adója, de valahogy a munkavállalók és az önfoglalkoztatók adója egy petákkal sem lett kevesebb, a fizetések alacsonyak, de legalább az élelmiszerek ára magas. Ha esetleg ártunk és ormányunk nem csak azt tűzné ki élete céljául, hogy a multik boldogságát a magömlésig fokozza, hanem a bennszülöttek hogyléte is kicsit jobban érdekelné, az nem lenne hátrány. Sőt. Kifejezetten elviselhetőbb lenne még Szijjártó szónoklata is.

Menjünk szépen aludni, hátha holnap jobb napra virradunk. Vagy nem.

Mai cikkeink:

Az öltözők szellemisége

Egy jövő nélküli ország

A boldogság titka?

Likvidálni az ellenfelet

Dohos, penészes, újrahasznosított egységtáp

Mert ostoba, mint egy marék molylepke

Hibát követett el a NER. Akkor is, ha az igazi sötétség még hátra van

Anna örök

Fluor, a svájci bicska

A tájékozatlanság és az igénytelenség termékeny táptalaja

Kommentek:

Vajon olvassák is amit leírnak, hallják is és főleg értik is amit mondanak? Nem hiszem! Persze, hogy csökkent a munkanélküliség, hiszen lejárt a regisztrációs idő, kiiktatták őket a rendszerből! Dühítő, hogy van még közöttük olyan ember, aki beveszi ezt. (István)

Pedig nemhogy van belőlük vagy két millió, hanem egyenesen ki/meg is követeli önmagának a félretájékoztatást. ( Beszéltem – olvastam a gondolataikat – már közülük pár ezerrel, de egyiknek sem volt válasza arra, hogy délig ki sem cseng a telefon az egészségügyben időpontkérésre, aztán havonta van/lehet olyan két nap, amikor adnak időpontot hónapokkal későbbre…a zöldség-gyümölcs árakra sincs válaszuk…két hónap múlva fűteni is kellene…a gyógyika sem olcsó.) ( Nyilván a „meragyurcsi meg migráncsosbrüsszel” számomra nem válasz.) (Ferenc)

Ugyanaz a mellébeszélés, másról hadoválás és nagy hangon vakítás, csak a sablonszöveget behelyettesítik azzal akiknek a kurvaannyát szerintük és máris tálalják a finomságot.
Amit most kevés ember érez a bőrén a megvédettség, de sokkal inkább az alapellátásba tartozó dolgok hiánya, mint étel például.
Ebben a helyzetben, kevés lesz ez a hatodik 5 éves terv duma.
Mégha hozzátesszük a “kimagaló világszinvonalájánának a 14 malacot” akkor sem tölti meg a gyomrokat. (Gábor)

A nap kommentje Tomastól:

Semmi baj! A jelek szerint iskolaõr lesz bõven, majd õk oktatnak…

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.