Szeptember 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ki viselje a közterheket?

Most már teljesen össze vagyok zavarodva. Próbálom nyomon követni az eseményeket, nem nehéz, tévé, rádió, újságok tömkelege, ma már akkor is tájékozott az ember, ha nem akar az lenni, bármerre fordulsz, mindenhol hírekkel találod szembe magad. Mindenről tudhatunk, annyit, amennyit tudni engednek, és hogy mennyi az annyi, azt természetesen nem a mi tudásszomjunk határozza meg. Az információk egy részét – többnyire a fontos részeket – nem teszik közzé, olykor egyenesen úgy teszik hozzáférhetetlenné, hogy titkosítják akárhány évre. Ezt különösebben nem is szükséges megindokolni, elegendő a nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozni, és akkor további kérdéseknek nincs helyük. 

Itt volt ez a járvány, amelyet annyira sikeresen kezelt a kormány, hogy azóta is ezzel veri a mellét, igaz, hogy sokba került a védekezés, sőt, egyre többe, ez is olyan, mint a vizes vb, már rég elmúlt, lassan el is felejtjük, a ráfordítások azonban tovább növekednek. A sokezer lélegeztetőgépért kifizetett baromi sok pénz után már nem is kérdezősködünk, érthető, hiszen ez a tétel elenyésző az összes többihez képest. A járvány okozta válság kezelése még eltart egy jó ideig, újra kell indítani a gazdaságot, és ehhez új beruházásokra van szükség. 

A magam egyszerű eszével körülbelül innentől kezdve nem értem az egészet. Jó, gonosz volt ez a járvány, de azért nem tett mindent a földdel egyenlővé, szóval az újraindítás az én fogalmaim szerint valami olyat jelentene, hogy ami nem működött, az már működni fog és szépen visszatérünk a régi kerékvágásba, a néhány hónapos kiesés természetesen okoz veszteségeket, de majd szépen apránként kiheverjük. Ez persze nyilván nem így van, Szijjártó is megmondta, hogy a járvány után új világrend van, minden megváltozott, csakis ez lehet az oka, hogy pont az amúgy is vergődő idegenforgalmi beruházások kiemelt jelentőségűek, talán valami körmönfont stratégia jegyében növeljük tovább a kihasználatlan szálláshelyek számát. Azok a vállalkozások is igényelhetnek jelentős támogatást a gazdaságvédelmi alapból, amelyek saját erőből is rászánnak több százmilliót valamilyen fejlesztésre, persze fanyaloghatunk, hogy szerintünk ők nincsenek is rászorulva most a támogatásra, hiszen aligha vannak bajban, ha jelentős önerővel rendelkeznek, de hát vannak itt magasabb rendű szempontok is, amelyeket mi képtelenek vagyunk átlátni. 

Ez az alap bőkezű, bizonyos szempontból kifogyhatatlan, és hogy ilyen legyen, arról a hozzáértők gondoskodnak, a terheket mindenkinek arányosan viselnie kell. A Fidesz-kormány annyira jóságos, hogy nem az emberekre hárítja a költségeket, hanem onnan vesz el, ahol van. Például az önkormányzatoktól, amelyek tudvalevően tele vannak pénzzel, vagy ha nincsenek, akkor majd teremtenek. Különadót vetettek ki a kiskereskedelemre és a bankokra, elsősorban azért, hogy a lakosságot ne kelljen sanyargatni. 

Értem én, már hogyne érteném az üzenetet. Élvezhetem a járványt, vesznek nekem lélegeztetőgépeket, miegyebet, hátha szükségem lesz rá, újraindítják a gazdaságot is a kedvemért, miközben én élhetek, mint Marci Hevesen, egy fillérembe se kerül. Jaj, de jó nekem! Azt azért nem bánnám, ha nem néznének egyfolytában hülyének, és nem akarnának boldoggá tenni mindenféle tündérmesékkel. Amit az önkormányzattól vesznek el, azt nem tőlem veszik el? Dehogynem, igaz, nem közvetlenül, de valahol rajtam keresztül fogja kigazdálkodni az önkormányzat a veszteséget. A kiskereskedelmi különadó engem nem érint? De bizony érint, minden vásárlásomban megfizetem majd, mint ahogy a bankok különadóját is, mert valamilyen formában ott is ügyfél vagyok. 

Még csak azt se mondanám, hogy velem aztán ne fizettessenek, semmi közöm nem volt a járványhoz, még csak el se kaptam a vírust, bele se haltam, nem igényeltem a hatalmas állami gondoskodást, hagyjanak engem békén. Természetes, hogyha vannak közös terhek, akkor azokat közösen kell viselni, még akkor is, ha bennünket személy szerint nem érint. Az viszont már nem természetes, ha csak akkor tekintenek a társadalom tagjának, ha a terhek viseléséről van szó, a szabályok betartásáról, a tervek megalkotása nem rám tartozik, annyira nem, hogy még a szándékokat sem árulják el nekem, beleszólásom pedig végképp nincs. Soha nem kérdezték meg például, akarom-e, hogy mérhetetlen támogatásokat adjanak az egyházaknak, és az hagyján, hogy engem nem kérdeztek meg, de az engem képviselőket a parlamentben meg se hallgatják, már el se játsszák, hogy bárkivel bármiről hajlandóak egyáltalán szót váltani. 

Most a nemzeti konzultációban felteszik a kérdést, valahogy úgy, hogy ugye nagyszerű volt ez a különadós megoldás, és ugye maradjanak ezek a válságkezelési módszerek a jövőben is? Azért kérdezik, mert a kormány fontosnak tartja, hogy a válságkezelési fortélyait a lehető legszélesebb társadalmi egyetértés övezze. Nagyon izgulok, mi lesz, ha a többség szerint valahogy máshogy kellene? Ilyen persze nem fordulhat elő, de azért mégiscsak kíváncsi lennék, mi lenne, ha… 

Ha egyszer valaki netalán a 133 bátor ember közül azt merné mondani a főnök egyik agyréméről, hogy az baromság, mi lenne? Történne egyáltalán valami?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!