Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Az egyensúly hiánya

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az egyensúly hiánya, mint kérdés lényegében a rendszerváltozásig vezethető vissza – hogy messzebb ne menjünk -, amikor az egész országban nagy várakozással tekintettek a jövőbe, abban bízva, hogy az addiginál jobb élet következik. Akkor mindenki abban bízott, és e lehetőség reálisnak tűnt, hogy aki tisztességesen, a tehetségét felhasználva dolgozik, az célt ér. Hogy létrejöhet egy erős középosztály, biztos anyagi alapokkal. A remény megvolt, viszont a hirtelen jött rendszerváltás, az ebben résztvevő politikusok jellemtelensége, éhsége felkészületlenül érte az országot, az emberek többségét, így a mai napig tartó kiábrándultság hamar bekövetkezett. 

Elég csak megemlíteni például a mára teljesen elfelejtett, vidéken lezajló folyamatokat. A termelőszövetkezetek szétbontásakor mindenki kért valamit a szövetkezetekből, már akinek volt bent „vagyona”, úgy gondolván, hogy egyedül képes lesz sikeres jövőt felépíteni. Az lebegett előttük, hogy komoly gazdaságuk lesz, mint a németeknek vagy a hollandoknak. Karnyújtásnyira érezték a nyugati világot. Többségében nem ez lett. Inkább reményvesztettség, egzisztenciális problémák következtek be, amelyeket a politikai elit nem tud, vagy nem akar a mai napig kezelni. Ennek egyértelmű jelei közül sorolható például a szőlő szinte hihetetlenül alacsony felvásárlási ára vagy a hatalmas mennyiségben beáramló import spanyol hús megjelenése, ami teljesen tönkreteszi a magyar húsipart. 

Viszont az évek folyamán kialakult egy újgazdag réteg, amely a párttagkönyveit lecserélte, és a rendszerváltás hézagait, a magyar politika korrupcióra való hajlamát kihasználva, a zavarosban halászva nagy vagyont gyűjtött össze. A megszerzett vagyonból viszont semmi értéket nem tudtak, és ma sem tudnak létrehozni, mivel képtelenek a tőkét produktívan működtetni. Ennek egyik példája egyfelől az egyre feszítettebb élethelyzetben egyre látványosabban feltűnő csodaautók, luxushelikopterezések, másfelől pedig az értelmes, értéket létrehozni képes, magyar kézben lévő gyárak, kutatóközpontok teljes hiánya. Mindeközben a másik oldalon állnak a bérből és fizetésből élők, akik egyedül állnak a „kapitalista és globalista világgal szemben”, és elszenvedői az egyre inkább igazságtalan termelési és elosztási rendszernek. Látható, érezhető egyenlőtlenségek keletkeztek, amit a jelenlegi, koronavírusos helyzet még jobban erősít. A jelenségre a politikai pártok sem tudtak, és ma sem tudnak megfelelő választ adni, mivel ők is érintettek abban, hogy így félresiklott a magyar társadalom fejlődése.

Ebben az újgazdag, simulékony, politikailag deformált miliőben az az általánossá váló helyzet alakult ki, hogy elismerést adnak teljesítmény nélkül, miközben bűn marad büntetés nélkül. Csak azért, mert a pénzzel jogok járnak felelősség nélkül, még akkor is, ha ezzel felnövő generációknak mutatnak rossz példát. 

A kialakult kép nem túlságosan biztató. Ezeket mindenki látja. Látja az is, aki most megy továbbtanulni és látta az is, aki már nem Magyarországon keresi a kenyerét. A közel harminc év alatt kialakult minták teljesen eltorzították a karrier szemléletet, ahol most a pénz és a pozíció a mérce, nem pedig a munka értéke vagy öröme. Ebben már nem mindenki szeretne részt venni. Ők azok, akik nem feltétlenül egy oligarchikusan működő társadalomban szeretnének érvényesülni. A helyzet ezért politikai, társadalmi megoldásra vár. Az ugyanakkor már látható, nem az eddigi kabátot kell újragombolni, hanem új kabátra van szükség. Aminek a megkeresése alighanem egy új politikai generáció feladata lesz.  

Kalmár Benedek