Szeptember 25,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Semmi értelme

Szabadjára engedte a gondolatait az egyszeri kommentelő. Kifejtette, egyre kevésbé érti, mi értelme van ennek a sok ellenzéki írásnak, a sok közhelynek és sirámnak, semmi előre mutató javaslat, semmi megoldási képlet, mindig csak a csodavárás, dögunalom az egész. Jobbára idős emberek olvassák, idősek is írják, szinte látja az ember maga előtt a nyugdíjas klubot, ahol kártyázás és dominózás helyett haszontalan blogok írásával és olvasásával csapják agyon az időt a tagok. Mindehhez nagy egyetértésben csatlakozik egy másik hozzászóló, akit – mint írja – csakis a segítő szándék vezérel és hosszadalmasan taglalja, mennyire semmitérő az itteni tevékenység, de tanácsokat ad, hogyan lehetnénk okosabbak. 

Nem mondom, hogy nem ütött szíven ez az egész, mert de, át is gondoltam, sőt, újra meg újra át fogom gondolni, aztán majd kisül belőle valami, az is lehet, hogy elvonulok egy eldugott sarokba és ott fogok magamban duzzogni, megvárom, amíg jön a megváltó. Szabadon hagyom a felületet, sőt, másokat is arra fogok buzdítani, hogy így tegyenek, legyen hol megszólalni a messiásnak, ha meg talál jelenni, fogadja az őt megillető várakozás. Elvégre mondjuk Mózes is bajban lett volna, ha jön a kőtábláival, aztán azt látja, hogy mindenfelé kőtáblás emberek kínálgatják a sajátjaikat. Olyan környezetben akár el is sikkadhat a prófécia, meghal, mielőtt megszületne, ilyen szempontból tehát egyenesen káros ellenzéki blogot, kommentet írni. 

Ha az ember megszólal az interneten, nem feltétlenül a lájkvadászat motiválja, nem is az a tévhit, mely szerint ők valójában népvezérek, de hát valahol meg kell jelenniük ahhoz, hogy felfedezze és vállára emelje őket a sokaság. Csak a magam nevében beszélhetek, igen, írhatnék csak magamnak is Kedves Naplóm! kezdetű eszmefuttatásokat, vagy emlékiratokat, hogy aztán magánkiadványként megjelentessem, utána pedig borzasztó büszke legyek magamra, hiszen több könyvem is megjelent, és mint ilyen, bevonultam az örökkévalóságba, legalább is így képzelik sokan a halhatatlansághoz vezető utat. De mivel nincsenek ilyen vérmes reményeim, a naplóírásban meg úgy érezném magam, mint aki magányosan bújócskázik, másra vágyom. A hozzám hasonló embereket keresem, és hogyan másképpen tehetném, mint hogy megosztom a gondolataimat, ebből kiderül, milyen vagyok, ők reagálnak, abból pedig az derül ki, hogy ők kicsodák, kölcsönösen megnyugtatóan hatunk egymásra, hiszen az jó érzés, ha megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül a világlátásunkkal. 

Ennyi történik, nem több, kétségkívül nem rengetik meg a világot az itt elhangzottak, bár úgy tűnik, lenne ilyesfajta elvárás, de nem hiszem, hogy pont nekünk kellene kezdeményezünk országos munkabeszüntetést vagy több százezres tüntetéseket. Mi legjobb esetben csatlakozhatunk vagy még inkább szurkolhatunk ezek sikeréért, esetleg, ha nem értünk egyet valamivel, azt is elmondhatjuk, de az tény, hogy többségünket bármiféle barikádokra invitálni dőreség, a mi időnk már elmúlt, ez a feladat más korosztályokra vár. Olyan ez, mint amikor Iván hazatérve ott találja a feleségét intim helyzetben Szásával, mire rettenetesen felháborodik: Másenyka, te itt, miközben gyűlés van a Vörös téren? Szóval nem proletárdiktatúra ez, hogy egyfolytában a tőkét döntögessük, vannak azért egyéb lehetőségek is. 

A két kedves kommentelő – különösen a második – lényegében rúgott egyet itt mindenkin. Senkik és semmik vagyunk, mint mondja, finghuszárok, még arra se vagyunk képesek, hogy a Tatai-tó partján tábort verjünk tiltakozásból (minden bizonnyal ő onnan ír), amit mi művelünk, abból aztán nem lesz rendszerváltás, de nem is baj, mert Orbán ugyan gazember, mi viszont síkhülyék vagyunk. Bezzeg Orbán amikor ellenzékben volt, előre tekintett, és ő bizony rengeteget tanult tőle. Ezek után csak azt nem érti az ember, mi vonzhatja ide, ha annyira szörnyűséges a környezet, valami kényszer lehet, mert normális esetben nem járunk oda, ahol nem érezzük jól magunkat. A jobbító szándékát is megkérdőjelezném, nem hinném, hogy komolyan venné bárki is, ha valaki a kolbászgyárban azzal hozakodna elő, hogy az alapanyagból készítsenek inkább meggybefőttet, mert azt jobban el lehet adni. 

Ez volt a mai nap, kaptam egy ütést, ráadásul öv alá, másokat is megsebzett, nem kellett volna, ráadásul teljesen fölösleges volt, ugyanis nem fogok változni, nem is tudnék, kommentelő társaim nevében nem nyilatkozhatok, de gyanítom, ezzel ők is hasonlóképpen vannak. Lehet rólunk úgy vélekedni, hogy öregek, unalmasak, ostobák vagyunk, semmi értelme annak, amit csinálunk, de nem szükséges ezt az arcunkba vágni. 

Ezzel csak azt lehet elérni, hogy megsértsen embereket. Ha ez volt a cél, hát ezt sikerült elérni. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!