Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ideje lenne már végre, hogy békén hagyjanak bennünket ezek a vallásfanatikusok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! Soltész Miklós Debrecenben járt ezen a vasárnapon, ahol is elmondta – Brüsszelnek üzenve – a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája. Hogy ezt mégis miért érezte fontosnak megüzenni Soltész, azt nem tudom, vélhetően Orbán adhatta ki parancsba, mindenesetre nem hiszem, hogy a brüsszeli bürokratákat túlzottan lázba hozta volna. Már csak azért sem, mert nem hiszem, hogy valaki vitatkozna azzal, hogy Európa történelmének igen nagy részét befolyásolta a kereszténység. Azonban arra, hogy ez minden esetben egy pozitív dolog lett volna, már nem mernék megesküdni. Sokan ugyanis nem választották a vallást, hanem rájuk erőszakolták, hiszen például István király ezt tartotta a nemzet megmaradása szempontjából sorsdöntőnek.

Ezért alakított ki sok uralkodó fontos kapcsolatot a pápával, valamint egyéb egyházi vezetőkkel, hiszen megosztva a hatalmat, tökéletesen tudták kontrollálni a lakosságot. De ha már keresztény kultúra, azért nem szabad megfeledkezni a keresztes hadjáratokról sem, az elüldözött zsidókról, valamint az inkvizícióról sem, hiszen ha már ilyen szépen a múltba révedünk, akkor nézzünk szembe a kereszténység rombolásával is. Az európai kultúrát tehát valóban komolyan befolyásolta a kereszténység, azonban ez messze nem az egyetlen vallás volt, amely sok ország kultúrájának részévé vált. Mi van a zsidó hagyományokkal? Na és az iszlám térhódításával? Nem azt mondom, hogy az egyik jobb, mint a másik, de ezeknek is jelentős hatásuk volt arra, hogy kialakuljon a mai Európa.

Kiváltképp Magyarországon, ahol az ételeinkben, hagyományainkban, de még szavainkban is visszaköszön a törökök uralma. Akár tetszik, akár nem, ez is kultúránk részévé vált. De haladjunk tovább Soltész államtitkár mondandójában, hiszen itt még messze nem ért véget az okítása:

Az államtitkár felidézte II. János Pál pápa egykori máriapócsi látogatásán elhangzott szavait a szabadságról, majd hozzátette: az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, „megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet”.

A látogatóközpontra utalva kiemelte a kultúra és a történelem ismeretének és továbbadásának a fontosságát, a közösség megtartó erejét, a rendezettség nevelő szerepét, és mindenekelőtt a hit továbbadásának parancsát, mert ahol ez utóbbi nem történik meg, „az a nemzet el fog pusztulni”. – MTI

Na és mi van az utóbbi tíz évvel, kedves Miklós? Az, hogy Orbán milliárdokkal tömte ki az egyházakat, amiért cserébe politikai hasznot remélt – és szerzett – csak azt jelentette, hogy az egyházak éltek a szabadságukkal? Érdekes az, amikor mások vallásának elnyomásával és a sajátunk másokra erőszakolásával magyarázzuk a szabadságot. Az én felfogásom szerint szabadsága akkor van egy embernek, ha szabadon dönthet arról, hogy mit szeretne. Az, hogy egyházivá tesznek több ezer iskolát és óvodát igencsak ellentétes a szabadságukkal. Ha ugyanis ha a szülők sokszor csak az ilyen intézményekben érhetik el, hogy gyermekeik a legjobb oktatást kapják, akkor igencsak megkötötték a kezüket.

Szabadságról tehát igen nehéz beszélni egy olyan országban, ahol a katolicizmus lényegében államvallássá alakult. Törvényileg persze még nem tartunk itt, azonban a valóságban ettől már nagyon nem állunk távol. Megtűrik még a másként gondolkodókat, de ez nem azt jelenti, hogy nem látnak bennük ellenséget. De térjünk át Soltész talán legerősebb mondatára, miszerint ha a hit továbbadásának parancsa nem történik meg, akkor a nemzet el fog pusztulni. Korábban szabadságról volt szó, most meg már arról van szó, hogy vagy vallásossá válunk, vagy megszűnünk nemzetnek létezni? Ez mégis micsoda? Lehet, hogy 500 évvel ezelőtt még itták volna az államtitkár szavait, azonban ma, a XXI. században egy ilyen kijelentés jó esetben megbotránkoztató. Egy nemzet megléte nem függ, nem függhet a hittől. Aki így gondolja, annak komoly gondjai lehetnek az életében.

Sokszor elmondtam már és most is megismételném, vallásosnak lenni nem kötelező. Sőt, ahhoz, hogy valaki magyar állampolgár legyen, a magyar nemzet része, szintén nem kötelező az, hogy valamely felekezet tagja legyen. Aki ilyenekről beszél, az inkább ne vállaljon fontos pozíciót, hiszen valami megszállta az agyát. Nekem senki se mondja meg, hogy miben higgyek és azt sem, hogy mi számít a kultúrám részének. Mi mindannyian alakítjuk nemzetünket és formáljuk kultúránkat. Keresztények és zsidók, muszlimok és ateisták egyaránt. Jó lenne már beletörődni ebbe.

Mai cikkeink:

Valamelyik intelligensebb cselédje igazán emlékeztethetné a kiszolgáltatottsághoz vezető kínai és orosz hitelekre is

Amikor az ember egyéni szabadsága fontosabb, mint a társadalom egészének biztonsága

A cseppfertőzéssel terjedő hungarofóbia

Semmi értelme

Még mindig ott tartunk, hogy mit tett Gyurcsány

A humorhoz intelligencia is szükséges

Leöntött bálvány

Milyen jó nekünk

A magyar ember és a tenger

Mai kiemelt kommentjeink:

Füssy Angélára ne bízzuk a bizonyítást, mert még sikerülne az a bravúr, hogy az elmúlt 9 évben Karácsony Gergely akadályozta Tarlós Istvánt a Lánchíd felújításában.(Virág)

A demokrácia és a szabadság nem azt jelenti, h.a közösség érdekében nincs szükség az önkorlátozásra!!(Teri)

Gondoljatok bele. Többen, emberi jogukra hivatkozva, nem adatják be gyermekeiknek a kötelező védőoltást. Aztán a gyermek esetleg megbetegszik, és már a lappangási idő alatt százakat megfertőzhet. Mint ahogy a covidos is. Neki jogában áll maszk nélkül élni. Ezrek esnek át úgy a fertőzésen, hogy tünetmentesek. Nem kell ahhoz az arcomba köhögnie, hogy benyaljam a vírust. Elég, ha beszél. Egyszerű, hétköznapi beszéd során, hihetetlen mennyiségű nyál hagyja el a szánkat. Ha beteg vagy, vírussal együtt. Nekem autoimmun betegségem van. Nem álltam érte sorba, jött. Gyógyíthatatlan. Annyit tudnak tenni, hogy gyógyszeresen elnyomják az immunrendszeremet, hogy az ne támadja az általa kiválasztott szervemet. Így viszont én teljesen védtelen vagyok a fertőzésekkel szemben. És nem is tudnak velem mit kezdeni, ha elkapom. Nem én vagyok az egyedüli. Az én jogom hol van? Ráadásul, aki azért kapja el, mert nem volt hajlandó vállalni a maszk okozta kellemetlenséget, és ezzel körbefertőzte a környezetét, amely egy dominót indított el, az ennek tudatában is elutasítja a maszkot? És, ha saját gyermeke, családtagja betegszik meg mások komfortigénye miatt, akkor is kitart a véleménye mellett?(Ágnes)

A mai nap kommentje pedig Lustamacsé:

Csak megjegyezni kívánom, hogy amennyiben az úgynevezett ‘hungarofóbia’ definíciójába belefér az, hogy valaki orbánt egy koszos kis diktátorcsökevénynek tartja, akkor én jelentem erősen érintett vagyok. És nem hiszem, hogy csak én egyedül…

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.