Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akkor is, ha éppen rommá verték

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép is az, amikor kánonban mondják a különféle elkötelezett fideszes fő-, és almuftik, hogy mit kell érteni micsodán, ki mit beszélt a szájával és ehhez képest mit akart volna jelenteni az, amit mondtak, nem mondtak, gondoltak. Nagyjából ez szokott történni minden olyan alkalommal, ami fontos a kormány(fő)nak(nek), de valamiért ellenállásba ütközik. Ellenállás alatt természetesen nem arra gondolok, hogy nem tetszik az embereknek, esetleg kárt okoz az országnak, ártalmas, felesleges, logikátlan, pénzkidobás, szembe megy az alapvető jogokkal és hasonlók. Ezek egyike sem szempont. Ellenállásról akkor beszélhetünk, ha akkora közfelháborodást kelt valami, ami már Orbán népszerűségét veszélyezteti, vagy pedig egy magánál erősebb ellenféllel találja szembe magát.

Ilyenkor fordul elő az a kommunikációs katyvasz, aminek most is tanúi lehetünk az Európa Bíróság döntése és a civiltörvény kapcsán. Az alapvető fontosságú, hogy a Fidesz – és külön Orbán Viktor – győztesen jöjjön ki minden helyzetből. Akkor is, ha éppen rommá verték. Erre volt jó példa az európai néppárti felfüggesztés, amit itthon a híveknek már úgy meséltek el, hogy direkt így akarta a vezér.

Tehát most is van némi zűrzavar – talán a gipszfaragó vitrinőr még nem rakta össze a követendő irányt -, amit természetesen agresszióval igyekeznek leplezni a mindenféle rendű és rangú megmondóemberek. Mert hiszen az Európai Bíróság kimondta, hogy a civiltörvény szembemegy az uniós joggal. Ez nem azt jelenti, hogy ez a véleménye az EB-nek, de egyébként azt csinál a magyar kormány, amit akar. Ez nem ajánlás, hanem döntés. Pont. A törvény nem jó, ebben a formában meg kell szüntetni. Na, ezt kell úgy elmagyarázni a híveknek, mintha valami teljesen másról lenne szó, és a magyar kormány azt csinál, amit akar, abba senki nem szólhat bele. Többen nekifutottak a kérdésnek, talán a legviccesebb Hollik István szavalata volt. Nem csak azért, mert egy rövid kis szövegben hatszor sikerült elmondania Soros György nevét valamilyen összefüggésben, hanem azért is, mert megpróbált egyszerre két feladatot is teljesíteni. Egyrészt azt igyekezett kommunikálni, hogy győztünk elvtársak, az Unió nem szólhat bele a dolgainkba, másrészt pedig azt, hogy a kormány tudomásul veszi és végrehajtja a döntést. Ebből lett egy egészen parádés összefoglaló, mely így kezdődik:

Hollik István azt mondta, úgy tűnik, újabb csata előtt állnak. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kijelentette: a Soros-szervezetek lobbijának köszönhetően az Európai Bíróság előző nap kimondta, nem tetszik nekik a 2017-es törvény, amelyet azért alkottak meg, hogy átláthatóvá tegyék Magyarországon a külföldről finanszírozott és itthon működő civil szervezetek pénzügyeit.

És így végződik:

Mi viszont kitartunk amellett, hogy a magyar embereknek joga van tudni, hogy mely szervezeteket pénzelik külföldről, kitől kapják ezeket a pénzeket és ennek az alapelvnek érvényt fogunk szerezni az Európai Bíróság ítéletének figyelembe vétele mellett.

Mindezt be is pakolták a Fidesz Facebook oldalára, de hibás linket adtak hozzá, ahonnan nem lehet elérni a szöveget. Semmi baj, megkerestem, itt meg lehet csodálni.

A következő versenyző Varga Judit, aki utolsó értesüléseim szerint még igazságügyi miniszter poszton van, ami nem szokta meggátolni abban, hogy uniós költségvetésről egyeztessen, vagy éppen nagyon fel akarjon szólalni egy olyan parlamentben, melynek nem tagja, de legalább meg sem hívták. Ő szó szerint ezt írta a közösségi oldalára:

És akkor jöjjenek a tények! A kormány elkötelezett a civil szervezetek átláthatóságának biztosítása mellett, ahogy ezt a magyar szabályozás is mutatja és amely célkitűzés jogszerűségét a mai napon az Európai Unió Bírósága ítéletében is megerősítette. Jogos elvárás a társadalom részéről, hogy a civil szervezetek finanszírozásuk forrására is kiterjedően transzparensen működjenek, éppen ezért a magyar kormány a Bíróság ítéletére figyelemmel, biztosítani fogja az ehhez szükséges eszközöket.

Én most nem fogom értelmezni Varga szavait, mert még az én fejemet is leordítja, mint Donáth Annáét, amiért félre merészelte érteni ezt a jól fogalmazott kijelentést. Helyette ide teszek egy videót. Az Arte tegnap esti műsorának ide vonatkozó részét feliratozta nekünk két barátunk, amit ez úton is köszönünk nekik. Azért érdekes ez a felvétel, mert jó tudni, hogy minden látszat ellenére más országokban is látják, mi történik nálunk. A kedves olvasó pedig döntse el egyedül, hány éves a kapitány.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.