December 2,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legyen már végre vége

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 396,496 forint, még hiányzik 2,603,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ma is megmentettek bennünket. Megint. Most már napok óta az összes kormányzati szájból ezt kiáltozzák, ma már ott tartottunk, a miniszterelnök a szokásos rádiós okosságai között több tízezer életről beszélt. Igazából nagyon szerény volt, mondhatott volna több százezret vagy akár több milliót is, elvégre kis ország vagyunk, de annyira azért nem, hogy ne lehessen ilyen nagyságrendekben beszélni. Végül is mindannyiunkat megmentettek, igaz, hogy ehhez az is kellett, hogy szót fogadjunk, de a lényeg, hogy a nemzeti vezetés jókor és jó döntéseket hozott. Nem úgy, mint mások, ahol bezzeg hullottak az emberek, mint a legyek. Jó, nálunk is meghalt párszáz idős, krónikus beteg, de többnyire életben maradtunk, ráadásul harcra készen várjuk a koronavírus következő rohamát, raktáraink feltöltve, bevált, kipróbált módszereink vannak, úgyhogy ősszel, amikor majd megint jön a járvány, a kormány nem fog habozni. Mindezt úgy mondta a miniszterelnök, hogy az ember azt érezte, egyenesen csalódott lenne, ha elmaradna az újabb vészhelyzet.

Ma minden fontos ember elmondta a véleményét az Európai Bíróság ítéletével kapcsolatban, amelyben elmeszelte a civiltörvényt. Kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy természetesen tiszteletben tartjuk a döntést, egyelőre tanulmányozzuk, hogyan kellene átalakítani, hogy ne találjanak benne hibát, de ugyanakkor a célnak továbbra is megfeleljen. A civilek persze azt mondják, hogy nincs ezen mit tanulmányozni, meg kell szüntetni és kész, de hát nem úgy van az, nyilván van olyan megoldás, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Tehát várhatóan most elkezdődik a szokásos játék, kreálnak helyette másikat, aztán ha az se lesz megfelelő, megint másikat, egészen addig, amíg végül sikerül megcsavargatni a jogi nyelvezetet annyira, hogy át tudják tolni a törvényüket. Addig is rettentő sok idő telik el, de azt azért mégse engedhetik, hogy ne nekik legyen igazuk.

Varga Judit miniszter elújságolta ma, hogy lezárult a pályázat, amit azoknak írtak ki, akik érdeklődnek az Európai Unió iránt. A nyertesek ösztöndíjasok lesznek, felkészítik őket arra, hogy sikeresen pályázhassanak az EU különféle tisztviselői állásaira. Ott komoly tesztet kell majd kitölteniük ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velük, ehhez megkapnak minden segítséget. Ez is nemzeti érdek, hogy minél több magyar ember dolgozzon az unióban, akik bár a közösség tisztviselői lesznek, de ebbéli minőségükben, mivel magyar szív dobog a kebelükben, nagyon sokat tehetnek majd a nemzeti érdekeink képviseletéért. Megkapó, hogy a magyar igazságügyi miniszter ennyire szívén viseli a magyar fiatalok sorsát, kezdeményez egy ilyen nagyszerű programot a mieink uniós karrierjének előmozdítására. Hiába, megvannak a módszereink, a járvány kezelésére is, meg az uniós döntések befolyásolására is. Kis nemzet vagyunk, nagy ötletekkel.

Vészhelyzetekben pedig nincs hiány, olvasom, hogy vasárnap jön a világvége. Ez most kivételesen az igazi világvége lesz, 2012. december 21-re várták eredetileg, de most egy tudós azzal az elmélettel állt elő, hogy rossz naptár szerint számoltak, figyelmen kívül hagyták, hogy a Gergely-naptár bevezetése óta a maják naptárához képest több nap elveszett, és ha ezeket összeadjuk, akkor a korrekció szerint idén június 21-ére esik a világvége. Egy Fullbright-ösztöndíjas maja-kutató a Twitteren lármázta fel az apokalipszis-hívőket, akik nem tudom, mit csinálhatnak ilyenkor, viszont a NASA már kiadott egy közleményt, mely szerint nem tart a Föld felé semmiféle fenyegető kisbolygó. Szóval vagy lesz világvége, vagy nem, de ha történetesen mégis lesz, nekünk akkor se kell félnünk, mi egészen biztosan attól is meg leszünk mentve. Az operatív törzs a helyén van, Müller Cecília kihirdeti a újabb rendkívüli helyzetet, fölvesszük a maszkokat, nem kell többé rettegnünk se a migráns hordáktól, se Sorostól, az Unió se kötekedik velünk, nemcsak a Kárpát-medence lesz teljesen a miénk, de az egész világ, sőt, a világmindenség. Ki lehet hirdeti a világméretű vészhelyzetet, a globális hatalom pedig Orbánt illeti majd meg, de hát ott is lesz a legjobb helyen.

Nem is tudom, mit szeretnék, talán leginkább azt, hogy legyen már végre vége. Nem a világnak, csak ennek az illiberális világnak, ami nekünk jutott. Ideje lenne, én már nagyon unom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!