Egyik kora nyári, koronamentes, rigófüttyös hajnalon arra a nyugtalanító gondolatra ébredtem, hogy a járvány megszűnésével, vajon mi lehetne a magyarok számára valamilyen vigasz vagy elégtétel a rengeteg megpróbáltatás után.
Annyira gyötört a gondolat, hogy kénytelen voltam felütni a napi sajtót, hátha találnák valamilyen megoldást. És láss csodát, ahogy megnyitom az első oldalt, rögtön felpattan a briliáns megoldás. Mi más lehetne, mint a nemzeti sportunk, a futball. Bevallom férfiasan, a büdös életben meg se fordult volna a fejemben.
De nem ám csak úgy akárki fejéből ugrott elő a korszakalkotó ötlet, hanem egyenesen az ország első számú focistájától, a felcsúti akadémia egyszemélyes alapítójától, a „Labdarúgás és tudomány” című tanulmánykötet bemutatása alkalmával. Fingom sincs, hogy miről szólhat a kötet, de feltétlenül rendelek belőle. És akkor rögtön kettőt.
„Na helló röfik” – köszöntötte vidáman az odacsődült bámészkodókat, mert amikor az agya kezd eldurranni a saját sikereitől, mindig olyan jópofi humoros tud lenni, egyem a zúzáját. Ő a puritán falusi parasztgyerek, a nép egyszerű fia, aki ha kedve szottyan, egyetlen csuklómozdulattal olyan kovászos ubit rittyent, hogy még a Karmelita portása is megnyalja minden ujját utána.
Természetesen hozott a kormányülésre is egy kisvödörnyit, ekkora tehetséget nem lehet véka alá rejteni és végig kóstoltatta a grémium apraja-nagyjával a mennyei csodát. Aki pedig nem csettintett és nyámmogott elég áhítattal, annak most nem lennék a helyében.
„A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára” – hangsúlyozta Felcsúton a nagyérdemű. Nem is alaptalanul, tessék csak nyugodtan kipróbálni, nálam bejött.
A minap például a gyógyszertár előtt ücsörögtem a saját külön kiharcolt idősávomban, hadd egye a sárga irigység a fiatal generációt, majd gyöngyvirágos jókedvemben egyet gondoltam, ha már ide evett a fene, legalább kiváltom a gyógyszereimet.
A tekintetem előbb megpihent a csinos gyógyszerész csaj vonalvezetésén, aztán felakadt a pulton tornyosuló gyógyszeres dobozokon.
Majd a végén a maszk alatt csendben a lélegzetem is ráfagyott a képemre, amikor megláttam a végösszeget. Szóval mégiscsak Soros röhög a legvégén.
Csak álltam ott bénán, esetlenül és miközben elővakarásztam a kártyámat, a nyelvem alatt elmorzsoltam mind a hét szentséget, megfűszerezve az összes fagyos szentekkel, és mindezt szép folyékonyan cizelláltan, ahogy úriemberhez illik.
És abban a pillanatban hasított belém az eget rengető gondolat, a következő pillanatban lelki szemeim előtt megjelent egy gyönyörű szép futball labda, amint vidáman pattog egy csodálatosan kongó stadion aláfűtött gyepszőnyegén, lelki torkommal vidáman kortyolgattam a habos sört, és a VIP páholyból vidáman köpködtem a szotyolát az üres lelátóra.
Stadion és kórház akkor szép ha üres, a srácok akkor is megkapják szerény apanázsukat, ha labda közelébe se kerülnek, talán jobb is nekik, meg nekünk is, a játékvezetőt sem anyázzák, esetleg csak gondolatban, nemzeti válogatottunk sem szenved újabb vereséget, nem kell újabb milliárdokért újabb szövetségi kapitányt szerződtetni, és főleg nem kell küzdeni azért, hogy megcsípjük a ranglista legutolsó helyét. Pedig nagyon abba az irányba gyúrunk. Még szegény Dzsudzsi is ismét lapátra került. Pedig volna rá igény. Csak tudnám hol.
Mindezeket végigzongorázva egyből elszállt a dühöm, egy pillanat alatt ismét rózsaszínben virított körülöttem a világ. Igen, most már szinte majdnem teljesen egészen biztos, hogy vigasz és elégtétel a bennünket ért sérelmekre csakis a futball lehet. Én marha, meg eddig azt hittem, hogy egy jobb fajta kandeláber.
Sebaj, nemsokára az összes magyar kórházi dolgozó ott fog tolongani a mangalicaszerelő befektetői körül, tán csak a patikusoknak kéne kissé közelebb férni a bőség kosarához, de legalább bízzanak abban, hogy amit az emberszabású miniszter egyszer megígért, az meg van ígérve.
Viszont minden kisnyugdíjas most már felkerül a Forbes-listára, csak győzzük kivárni a jövő évet, annak is a novemberét, és annyi nyugdíjunk lesz, hogy a hanyatló Nyugat nálunk fog kuncsorogni a mennyei siker receptjéért. Tehát csak türelem.
Elek
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!