Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezzel nem tudunk mit kezdeni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó estét! Mint kiderült, Bayer Zsolt – pontosabban az ő családja – nem csak egyetlen lakást szerzett a Várban, hanem mindjárt kettőre is rátette a kezét. A szélsőjobbos propagandista anyja bérli ugyan hivatalosan, az ő lakásával megegyező utcában található ingatlant, azonban nem ő lakik ott. Bayerék ugyanazt a trükköt hajtották végre ezen ingatlan esetében is, vagyis egy faházat ajánlottak a bérleményért, amelyet aztán gyorsan visszavásároltak. Bayernek tehát volt pofája ahhoz, hogy két alkalommal is kijátssza a szabályokat és értékes bérleményekhez jusson. Törvényileg még volt és van is erre lehetősége, azonban nem kicsit pofátlan az, hogy meg merte húzni. Bár ha belegondolunk, hogy kiről is van szó, talán már annyira nem is meglepő. Bayertől ugyanis körülbelül bármi kitelik, hiszen ő úgy véli, neki mindenhez is joga van, mivel Orbán Viktor jóbarátja.

Teljes fideszes családok szereztek így ingatlanokat a város legértékesebb negyedében, noha az nem igaz, hogy csak és kizárólag nekik van ilyen bérleményük. Nem szabad elhallgatni azt, hogy mások is „éltek” a nagyszerű lehetőséggel és bérlakást szerzett a várban, azonban kiemelkedően sok Fidesz közeli figura csapott le a lakásokra. Ez a pofátlanság netovábbja, hiszen mindannyian megengedhetnék maguknak, hogy piaci áron béreljenek ott lakást, de mégis inkább megoldják okosba’. Ez is jól mutatja egyébként az „elit” mentalitását. A közpénzeket gond nélkül zsebre teszik, de ha arról lenne szó, hogy a közösbe is befizessenek – adók és bérleti díjak formájában –, akkor már nem ilyen bőkezűek.

Több hazai turista paradicsom önkormányzata szólította fel a húsvétkor odaérkezni kívánó embereket arra, hogy ha tehetik, maradjanak otthon. Több településen is lezárták a a parkolókat és csak helyieket engednek behajtani a belvárosba, ezzel is limitálva az emberek mozgását. A kérés már-már magától értetődő, mégis úgy tűnik, hogy szükség van ezen intézkedésekre, hiszen Tihanyt autósok ezrei lepték el a hétvégén. Én már csak azt nem értem, hogy mit olyan nehéz megérteni azon, hogy maradjunk otthon? Miért olyan nehéz felfogni azt, hogy minél tovább ellenkezünk, annál tovább fognak tartani a korlátozó intézkedések? Tudom, vannak olyan nagyon okos emberek, akik ezt is jobban tudják, és őket a vírus egyébként sem betegíti meg, hiszen fiatalok, csakhogy ez az egész nem róluk szól, hanem mindannyiunkról.

Nem elsősorban azért kell maszkot hordani, hogy magunkat védjük meg, hanem azért, hogy a másikat ne fertőzzük meg, ha esetlegesen tünetmentes hordozókká váltunk volna. A boltokban bevezetett távolságtartás sem értelmetlen hülyeség, hanem a mások megóvását célzó intézkedés. Tényleg nem lehet ezt felfogni? A húsvét mindennél fontosabb? Egyébként sem tartanak meg semmiféle programot, arról már nem is beszélve, hogy sokaknak már egyébként sem kell dolgoznia, ezért a húsvét maga nem is nagyon fog szabadságként funkcionálni. Mindenki maradjon a seggén, akár idős, akár fiatal, hiszen a vírus nem válogat. A gazdaság helyzete már most is súlyos, hát még ha a veszélyhelyzetet komolyan nem vevők miatt tovább tolódik az az idő, amikortól újraindulhat az élet az országban. Hogy mennyire súlyos a helyzet, azt a következő Parragh László idézettel szeretném érzékeltetni:

Rónai azon kérdésére, hogy mi lesz azokkal, akik most kényszerszabadságon vannak, mert semmilyen munkájuk nem maradt, Parragh így válaszolt: 

„Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.”

A helyzet tehát komoly, és napról napra komolyabb lesz, ha az emberek nem képesek betartani a szabályokat, amelyeket a kormány véleményem szerint továbbra is túl lazán kezel. Persze a helyzet nem csak Magyarországon súlyos, de egész Európában és a világon is. Egyre i inkább úgy tűnik, hogy az előbbi, vagyis az Európai Unió két részre szakad. A déli államok komoly gazdasági segítséget szeretnének, az északi államok viszont nem igazán hajlandóak ebbe belemenni, vagy ha igen, akkor is csak olyan feltételekkel, ami nem felel meg a másik félnek. Ez bőven több, mint politikai vita, hiszen ha nem sikerült megegyezni egy történelmi mentőcsomagban, akkor olyan válság elé néz a blokk, amihez képest a 2008-as szinte semmi volt. Egyes elemzők szerint Magyarországnak szerencséje van, hogy nem tartozik az eurózónához és a tartozásai többsége sem devizában van, csak hát nem szabad elfelejteni, hogy olyan zsenik hoznak nálunk gazdasági döntéseket, mint Matolcsy György. A lehetőségeink tehát megvannak egy kilábalásra, csak ehhez a szerencse már nem elegendő, szakértelemre is szükség lenne.

Lássuk mai cikkeinket:

Embertelen szívatás

Könnyen ellenséggé válhatnak az eddigi támogatók

Olajárkrízis súlyosbítja azt a válságot, amely még csak ezután következik

Még szépíthetünk

A kormány állítólag partnerként tekint az önkormányzatokra

A nyomor nem egyenlő az embertelenséggel

Segély, ingyenebéd, ajándék

A fecskéhez

Miniszterelnök úr, nagyon viccesnek tetszik lenni

Megszokjuk, jó lesz az

A mai nap legjobb kommentjei:

Úgy látszik, kipcsak testvéreinktől megérkeztek a sámándobok, melyek megjósolták az egyélőistennek, hogy három hónap múlva kitör a jólét! Hurrá. Addig meg nyugodtan induljunk oszlásnak, nincs itt semmi látni- és/vagy tennivaló…(Zsuzsanna)

Magyarra fordítom a mentőcsomagot:
Látjuk, hogy nyakig ér a sz…r, de mi csak lopni tudunk.
Nem tetszik? Kit érdekel? Vagy éhen döglesz, vagy a vírus visz el.
Nem tudom az imádók mikor ébrednek. Amikor neki nem lesz mit zabálni vagy amikor a családjának már nem jut kórházi ellátás? (Judit)

A mai nap legjobb kommentje pedig animától:

Ide a rozsdás bökőt, de biztos voltam abban, hogy a turizmust, idegenforgalmat, Mészárost jól megtámogatják! Naná, hogy a családi tőkét!
Emellett amit a populációval művelnek…nincsenek szavaim.
A nyugdíjasokat hülyének nézik. 13. havi? Aha, majd jövőre, 1 heti. Csakhogy az infláció már az idén kegalább 10 %.
Ja, csak (ad)HATÓ? Hát jól meghatóztátok koleszos fiúk az évtizedes befizetéseinket a puccskalaptörvénnyel.
Ja az idősek felzabálják a fiatalok jövőjét? Milyen fiatalokét? Mióta hatalmon vagytok gőzerővel – mit is beszélek – kvantumsebességre kapcsolva gazdagodtok!
Közben olyan szinten migránsoztok és a társadalmi rétegeket fordítjátok szembe, ami már magában véve társadalmi szinten bűncselekmény.
Micsoda? Hálátlan volnék?
Nem, azok pont hogy ti vagytok a miénkből gazdagodók. ÁMEN.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.