Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mindent meg akar kaparintani

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt hinné az ember, hogy egy világjárvány kellős közepén, az ország vezetésével megbízott miniszterelnök legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy mindent megtesz a saját honfitársaiért. Nos Magyarországon ez unortodox módon kicsit másképp van, itt ugyanis Orbán egy lehetőséget látott meg arra, hogy végre ne csak díszletek mögé bújva játssza a diktátort, hanem azokat teljesen lerombolva álljon ki a nép elé, és kiáltassa magát teljhatalmú vezetővé. A 2015-ös menekültválságot is saját céljaira használta fel, akkor azonban még nem tehette meg, hogy az EU szeme láttára vezeti be a teljes diktatúrát. Akkor még voltak, akik figyeltek, hiszen a válság nem érintett mindenkit, ezért egy hatalomátvétel szembetűnő lett volna. Orbán tehát lassan, törvények átírásával szerzett magának egyre több és több hatalmat, de a nagy álmát nem volt képes elérni 10 év alatt sem.

Pontosan tudta, hogy valaminek történnie kell ahhoz, hogy a világ szeme láttára hozhasson létre nyílt diktatúrát az országban. Nem tudhatta persze, hogy mi következik 2020 elején, de vélhetően számolt azzal, hogy valamikor, talán eljön az ő ideje. Véleményem szerint ezt a menekültektől várta, és ha nincs a koronavírus, talán úgy történt volna minden, ahogy azzal ő számolt. De megérkezett a vírus és térdre kényszerítette a világot. Ezidáig még csak Kína és remélhetőleg hamarosan Olaszország lesz túl a nehezén, minden más ország még hosszú szenvedés elé néz. Ez a káosz azonban megteremtette a tökéletes táptalajt Orbánnak ahhoz, hogy felrúgjon minden játékszabályt. Veszélyhelyzet van, erre hivatkozva pedig napokon belül teljhatalomra tehet szert, annak ellenére is, hogy a teljes ellenzék tiltakozik ez ellen.

Magyarországon a mai napig nem vezettek be kijárási tilalmat, de nem vagyok biztos abban, hogy nem okkal. Elég lesz ugyanis ezt akkor meglépni, ha Orbán megszerezte az évtizedek óta vágyott hatalmát, hogy ezzel is lehetetlenné tegye az emberek utcán történő tiltakozását. Ha kijárási tilalom van, akkor nincs ellenkezés sem, ha pedig nincs ellenkezés, akkor Orbán szerint teljes támogatásáról biztosítja őt a magyar nép. Őt nem érdeklik az esetleges fertőzöttek vagy halottak, hiszen ha ez így lenne, nem az lenne a számára a legfontosabb, hogy megkaparintsa a hatalmat, hanem az, hogy mindent megtegyen a halálos áldozatok számának csökkentése érdekében.

Az, hogy Orbán a teljhatalom megszerzését tervezi, nem egy konteó, de még csak nem is az én agyszüleményem. Aki képes értelmezni az őt körülvevő világot, az pontosan látja, hogy a mai parlamenti szavazás pontosan erről fog szólni. A törvény nem fog átmenni a Parlamenten első körben, de ennek ellenére megvan a módja annak, hogy azt erővel áterőszakolják a törvényhozáson. A jogszabály életbe fog lépni, Orbán pedig olyan hatalomra fog szert tenni, amiről gyermekkora óta álmodozott. Hogy ezzel a hatalommal majd mit kezd, az persze kérdéses, azonban nem túl sok jót vetít előre az, hogy a katonaság már 160 magyar céget vett irányítása alá. Ahelyett, hogy például a védőfelszerelések kiosztásában segédkeznének, vagy az utcák tisztán tartásában, mint ahogy ezt teszik más országokban.

Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű harci eszközt és fegyvert szerzett be a kormány, ami önmagában még nem jelent semmit, azonban elgondolkodtató. Még egyszer mondom: kizártnak tartom, hogy Orbán látta volna, mi érkezik 2020 elején, valamire mégis számított. Ha a koronavírus nem érkezett volna meg, akkor talált volna más indokot arra, hogy hatalmát egy esetleges választási vereséget követően se kelljen átadnia 2022-ben. Őszintén bevallom, az elején kicsit másképp láttam ezt a történetet. Arra gondoltam, hogy a járvány elleni védekezés előkészületeinek elmulasztása, az ebből fakadó potenciális népszerűségvesztés, majd az azt követő gazdasági világválság biztosan eltörli a NER-t a jelenlegi formájában legalábbis. Úgy hittem, leáldozott Orbán csillaga. Ma már úgy gondolom, tévedtem, amikor ezt gondoltam.

Orbán ezzel az újabb húzással éppen kísérletet tesz arra, hogy beláthatatlan időre bebiztosítsa hatalmát. Európa és lényegében az egész világ a koronavírussal van elfoglalva. A különböző országok kormányai – kivéve a németeket, akik egyebek mellett például svájci és francia betegeket látnak el a kórházaikban –, nemhogy nem segítik egymást a védekezésben, de sokszor önző módon még keresztbe is tesznek másoknak. A jelenkor, az évszázad eddig legsúlyosabb járványa és az azt követő egyik, ha nem legsúlyosabb gazdasági világválsága idején mit érdekelné Európát vagy a világot, ha egy ország miniszterelnöke visszaélve a járvány miatt kialakult helyzettel, és teljhatalomra tenne szert? Véleményem szerint lesz ennél nagyobb problémájuk is. Már eddig is az Európai Unió fekete bárányai voltunk, mégsem tettek semmiféle lépest annak érdekében, hogy betartsuk az uniós jogokat.

Ahogy anno a boszniai háborút is évekig nézték tátott szájjal az uniós országok, úgy most sem hiszem, hogy tennének bármiféle lépést azért, hogy útját állják a diktatúra teljes kiépülésének Magyarországon. Az EU már régen elengedte a kezünket, hiszen nekik is előnyük származott Orbán uralkodásából, mivel kiszolgáltuk az uniós piacot. Lehet, hogy ez a része meg fog változni a válság idején, azonban az aligha, hogy továbbra sem fognak tenni semmilyen intézkedést azért, hogy útját állják Orbánnak. Szuverének akartunk lenni, nemde? Ez egyre több európai nemzetállam álma. Azaz szuverén módon oldjuk majd meg magunknak ezt is. Hogy ennek ellenére reménykedhetünk-e bármi jóban a hétfői szavazást követően, azt én magam sem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy sokkal rosszabb hely lesz Magyarország, pedig már eddig sem volt túlságosan paradicsomi az élet idehaza.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.