Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Lappangás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az idő múlásával egyre érdekesebbé válik az országos járványhelyzet. Miközben az Operatív Törzs folyamatosan a helyzet magaslatán áll és naponta ad a sajtónak kimerítő tájékoztatást (többek között az iráni diákok aktuális viselkedéséről), a médiában azért egyre másra jelennek meg hírek arról, hogy a helyzet talán nem annyira rózsás, mint amilyennek próbálják lefesteni. Egyre többen teszik szóvá, hogy talán nem eléggé célravezetőek a megelőzés érdekében hozott intézkedések. Például míg országok sora zárta be átmenetileg az összes óvodát és iskolát, nálunk ez a tegnapi bejelentésig nem történt meg, mondván, hogy a gyerekekre nem különösebben veszélyes a vírus. Jóllehet, hordozók viszont lehetnek, és ez a veszély sem elhanyagolható.

A közösségi oldalak is számtalan információt kínálnak. Háziorvosok írják meg, hogy hiába akarnak maszkot venni, a gyógyszertárakban nincs. Aztán a minap egy orvos leírta, hogy most kapott a praxis maszkot, kétszáz darabot, ráadásul egyszerű sebészeti maszkot, ami nem igazán hatékony, civilek esetében is csak annak ajánlják, aki már beteg, és nem a saját védelmében, hanem hogy ne köhögje össze a környezetét, jó eséllyel sok embert megfertőzve ilyen módon.

Egy vidéki háziorvos homeopátiás bogyókat ajánlgat, amelyeket valami ismeretlen külföldi gyártó nagy biztonságú megelőző szernek nevez, egy másik háziorvos pedig azt válaszolta az egyik aggódó betegének, hogy nem kell a vírustól félni, mert nem veszélyesebb, mint a közönséges influenza, és aki be van oltva influenza ellen, az a koronavírustól is biztonságban van. A jól értesült beteg pedig most ezt az információt viszi, mint Örkénynél viszik a gyomirtós pogácsát.

Pár napja találkoztam egy városi információs oldallal, ahol a járványhelyzetre érvényes munkajogi tudnivalókról szerezhet tudomást, aki elolvassa. Eléggé terjedelmes, de felettébb hasznos olvasmány, jó tudni például, hogyha elrendelik bizonyos munkahelyek bezárását, abban az esetben a dolgozónak a kieső időre nem jár fizetés. Fontos információ ez azoknak az embereknek, akik fizetéstől fizetésig élnek, így ha néhány heti keresettől elesnek, az a létbiztonságukat alapjaiban rengetheti meg. Sovány vigasz, hogy igazolt távollétnek minősül, még akkor is, ha ők maguk nem betegszenek meg, mert a kieső bérüket nincs honnan pótolniuk.

Olvashattunk arról is, hogy a világ leggazdagabbjai már eddig milliárdokat veszítettek a járvány miatt, de nem tudjuk őket teljes szívünkből szánni, mert lehet, hogy őket érzékenyen érinti a veszteség, de közben azt is tudjuk, hogy nagyon sokak számára többet számít az a néhány tízezer forint, amennyivel megcsappan a vészhelyzet következtében a bevételük, és számukra ez akár végzetes is lehet.

Érezni, ahogyan fokozódik az emberekben a bizonytalanság. Még látni itt-ott méltatlankodókat a pánik miatt, mert ugye a fertőzéstől nem véd meg senkit a liszt vagy a cukor felhalmozása, de azért egyre többen gondolkodnak el, vajon ők felkészültek-e eléggé a váratlanra. Tanácsolják, hogy aki teheti, ne menjen emberek közé, de hát csak úgy képes az ember lappangó módra váltani, ha rendelkezik ehhez a feltételekkel. Mert attól még, hogy nem megyünk sehova, enni-inni kell, és a kellékeket addig kell biztosítani, amíg van rá lehetőség.

Pável Melinda

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.