Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Tégy a gyűlölet ellen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Buzizz a gyűlölet ellen!

(Fajgyűlölő antirasszisták, vagy amit akartok)

 

A VII. kerületi polgármester elleni un. antirasszista tüntetésen,

ahol  többek között egy írásban és szóban rendszeresen gyűlöletet keltő,

 rasszista kolléga tartott a gyűlöletkeltést elítélő gyújtóhangú beszédet ( hungarikum 1.),

most is, mint ilyen alkalmakkor mindannyiszor, inzultálták, pocskondiázták

az  utcára vonuló hetero, fehér bőrű, vagyis nem cigány,

magukat kereszténynek valló jobboldali magyarok az ott dolgozó – hetero, fehér bőrű és magyar – újságírókat (hungarikum 2.).

Még a tömegbe tömörült 60-70 éves nyugdíjasok vérmesebbje beérte a tudósítók lebuzizásával, addig egy másik, a szélsőjobbos szónoknál is vadabb hajtáspajtás eszelős provokátorozás közepette a HVG publicistájának a szemüvegét is leverte. Elismerésem a megtámadott kollégának, aki a felhergelt, amúgy be nem avatkozó, a nemzetépítő munkában megfáradt, veterán antirasszisták gyűrűjében rezzenéstelen arccal viselte el az aljas megaláztatást.

Nos, én erre képtelen lettem volna.

Ha ez a magát bloggernek álcázó pszichopata egy ujjal is hozzám ér, aligha verbálisan igyekeztem volna letörni a vadhajtásait; kollegalitás ide, civilizált viselkedés oda, pofán verem és /vagy tökön rúgom.

Bunkó csak a bunkósbotból ért.

Igaz, nekem nincs vesztenivalóm. Nem vagyok polkorrekt, állampolgári jellegem is régen elvesztettem, mindazonáltal fehér bőrű, hetero és nyugger.  Fokozva a bajt még újságíró is.

Tódor János

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.