NEHAZUGGY

Most majd nagy lesz az Egyesült Királyság. Vagy mégsem?

Horn Anna | 2020. Február 5, Szerda | 17:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Két legfőbb téma tartja lázban a nemzetközi sajtót a napokban, mindkettő kiválóan alkalmas arra, hogy idegbeteggé tegye azt, aki érdeklődő fajta lévén figyel arra, mi is történik a világ legnagyszerűbb országán kívül. (Magyarország az a csodahely, ahol a FIDESZ és elnöke megvéd mindenkit minden bajtól. Legyen az migráns, koronavírus, Brüsszel, Soros György, vagy a valódi gazdasági fejlődés. Mert például a rabszolgatörvényt és megszavazásának körülményeit valahogy sehogyan sem vagyok képes a fejlődéshez kapcsolni.)

A betegségek és járványok jönnek, évezredek óta. Nem csak a mára „példa értékű” Magyarországra, hanem mindenhova. Én spanyolnáthára, pestisre, kolerára, és egyéb, emberek százezreinek életét követelő, hosszú évekig tartó szörnyűségekről olvastam. Igaz, akkor nem volt egy szemfüles riporter, aki azonnal lecsapott egy lázasnak tűnő emberre, mondván, hátha ő lesz az emberiség elpusztítója. Mire a lovas futár odaért a következő városba a hírrel, hogy itt a fekete himlő, addigra az a szemét járvány szépen tarolt, még csak egy sms-t sem küldött.

Ma nem kell félnünk attól, hogy három perc múlva nem szerzünk tudomást például arról: újra felütötte a fejét az Ebola. Egy másik kontinensen ugyan, de ideje elkezdeni rettegni.

Ugyanilyen napi rendszerességgel lehettünk szemtanúi az elmúlt években a Brexit nevű betegségnek. Kerestem egy bizonyos információt a neten az Egyesült Királyság EU-tagságával kapcsolatban, és lám, milyen gyorsan működik időnként az EU-adatszolgáltatás: „Az Ön által megtekinteni kívánt oldal nem érhető el.”

Rendben, aki elhagyott, azt ki is vetjük az életünkből. 1973-ban lett tagja az Egyesült Királyság az „európai családnak”, de klimax-korba érve válni akart. Vagy nem is akart, de jöttek Nigel Farage és hozzá hasonló demagóg percemberkék, hogy arról próbálják meggyőzni a pont olyan tudatlan angol embereket – akikhez hasonlókat milliószámra találni Magyarországon -, hogy minden nyomorúságukról az EU, a bevándorlók és számos egyéb rosszaság tehet. Ha ezek nem lesznek, Anglia visszaszerzi a múltbéli dicsőségét, világhatalmi pozícióit, elvesztett indiai teaültetvényeit is talán. Röhej a 21-ik században, de sokan bedőltek. Őszinte részvéttel gondolok vissza David Cameron kormányára – ők írták ki az első népszavazást az elszakadás ügyében. Nagyobb pofon az elmúlt évtizedekben kevés politikust érhetett, mint Cameront, aki 2016-ban, a népszavazás előtt két nappal a következőket üzente a szavazóinak:

Az EU-tagság mindenekelőtt Nagy-Britannia gazdasági biztonságát szolgálja, és a kilépés súlyos kockázatokat jelentene a brit családok megélhetésére.

Külön kérte az idősebb korosztályt, hogy a brit EU-tagságról kiírt szavazáson elsősorban a fiatalok jövőjére gondoljon.

Falra hányt borsónak bizonyult, mint olyan sok mérsékelt vagy épeszű, vagy realista politikus felhívása.

Mert a józan észérvek egyre kevesebbet érnek egy olyan politikai közegben, ahol uniós fizetésből uszítanak uniós képviselők az Unió ellen. Nem csak Farage és társai – említhetném a FIDESZ EU-parlamenti frakciójának képviselőit is, akik semmi olyat nem szavaznak meg, ami fontos. Csak azért nem, mert Orbánnak nem az a fontos, hogy Magyarország legalább megközelítse bármiben Európát, hanem az, hogy minél többet tehessen zsebre a közös európai pénzből. A módszer erre régóta megvan, lezsírozott ügyekkel végződnek lassan a legkisebb tenderek is.

Említhetném a habzó szájú, rózafüzér-morzsolás közben menekültekkel szemben Olaszországot védő Salvini – rémet is, akinek országa 1958 óta tagja az európai közösségnek és azt is említhetném, hányszor segített az EU abban, hogy az ország ne omoljon össze pénzügyileg és/vagy gazdaságilag. Majdnem 70 kormánya volt Olaszországnak a második világháború vége óta. Nem érdemes belegondolni abba, mi lett volna, ha az EU-n kívül maradnak, vagy ha a nacionalista Salvini pártja kerülne esetleg hatalomra.

Említhetném a mai Belarus Köztársaságot is – mert még ma is nevében az – ahol 1994 óta Lukashenko elnök vezérkedik, Európa legrégebbi „uralkodójaként”. Hatalmon maradásának titkait természetesen nemes elődöktől tanulta. Konkrét diktatúra. Miért említem? Mert barátaim jártak arrafelé nem régen és azt tapasztalták, hogy az „élet működik. Vannak sörözők, szép, tiszta utcák, és nincs is semmi nagy baj, úgy tűnik.” Mert nem baj, hogy diktatúra van, ha nem látszik.

Már január 30-án láttam sok riportot arról, hogyan élik meg az angolok a „válást”

„Én a brexitre szavaztam! Igazam lett!”

Nem lehet megítélni ma még, igazuk lesz-e. Az tény, hogy ezek az arcok bármelyik eszement ideológia melletti tüntetőké lehetnének.

Azt viszont tudni lehet, hogy Nagy-Britanniának soha nem lesznek újabb gyarmatai – amelyek nagyon sokban hozzájárultak Anglia nagyságához. Mint ahogy az is tiszta sor szerintem, hogy „America first, Let”s make America great again” (Trump) és a a Putyin-féle „oszd meg (vagy fizesd le) Európát” sem fog ahhoz vezetni, hogy Oroszország még a mainál is nagyobb legyen. Nem elég egyik nagyhatalom vezetőjének sem, amijük van… Ismerős, ugye?

Azt is feltételezem, hogy elszigetelődve nagyszerű szigetükön sokkal nehezebb időszak elé néznek a britek, mint amit bárki ma el tudna képzelni.

De a betegségek már csak ilyenek. Legyen az koronavírus vagy nacionalizmus – terjednek. A levegőben, a neten, és valahogy nem sikerül megállítani egyiket sem.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!