Február 21,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Megoszthatatlanok

1976-ban kezdtem el a tanulmányaimat a kék iskolában Újpalotán. Több általános iskola is volt a hatalmas, új lakótelepen, így csak a színeik szerint emlegettük őket. Olyan sok 1970-es születésű gyerek volt, hogy én az 1. h osztályba kerültem. (Ezen azóta is elképed mindenki.)

Nagyon pici voltam, mindig azzal riogattak, hogyha nem eszem, akkor nem lehetek majd iskolás. Biztosan ettem onnantól, mert az lettem. Lelkes voltam, boldog nagylány, aki már az első nap eltévedt a hatalmas épületben. Mindenki, aki segíteni próbált, kivétel nélkül valaki elveszett kistestvérének hitt. Nem volt jó érzés… A sok idegen gyerek közül két fiút tudtam elsőre megjegyezni, mert ők még nálam is kisebbek voltak. (Ez kicsit megvigasztalt.) Ati volt az egyikük. Pici, balhés srác volt, elálló fülekkel. A legenda szerint én lettem az első szerelme. Ott és akkor, hatéves korunkban. Azt mondta, hogy amikor majd nagy lesz, és le tudja írni a nevem, akkor bele fogja írni a homokba mindenhol, amerre jár.

Hatodikos voltam, amikor elköltöztünk Újpalotáról, és onnantól semmi kapcsolatom nem volt a korábbi osztálytársaimmal. Aztán jött az IWIW, a csoda maga. Újra meg lehetett találni olyan embereket, akikkel már hosszú évek óta nem tudtunk egymásról. Így bukkant rám Ati is, akinek nem emlékeztem a vezetéknevére, és a fotója alapján sem volt ismerős. Az apukám viszont emlékezett rá. Még arra is, hogy ő volt az a kisfiú, aki verekedett miattam, és közben eltört a keze.

Onnantól, hogy felbukkant a neten, kapcsolatban maradtunk. Teljesen máshogy alakult az életünk, máshogy éltünk és élünk, mást gondolunk, mégis valami megmagyarázhatatlan újpalotai szál összeköt minket (és még párunkat, akiket a világháló hozott újra össze), amit nem mart meg az a néhány évtized sem, amíg nem találkoztunk.

Később, amikor az országot totálisan kettéosztotta a hatalom kiderült, hogy mi a törésvonal ellentétes oldalán állunk. Vitázunk néha közéleti dolgokról, ha nagyon nem bírunk magunkkal, akkor írunk egy-egy kommentet a másik megosztása alá, de ez semennyire nem érinti a személyes kapcsolatunkat. Például az országgyűlési választás előtt, amikor a szavazáson való részvétel fontosságára hívtam fel a figyelmet a Facebookon, akkor őt külön kiemeltem a posztomban, hogy ez rá nem vonatkozik. Nevettünk. 2018. decemberében a Kossuth térről írtam neki elég zaklatottan, hogy nem biztos, hogy ott leszek pazar pompában a színházban a megbeszéltek szerint, mert még nem látom ennek a napnak a végkimenetelét. Csalódott volt, kicsit mérges is, de leginkább aggódott értem. És ő volt az is, aki Karácsony Gergely győzelme után a Facebook-posztom alá írta, hogy „Gratulálok!”. Nem cinikusan. Csalódottan, de méltósággal, tisztelettel, és nem gyűlölettel veszítve.

Évente nagyjából kétszer találkozunk, többnyire színházba megyünk, aztán átbeszélgetjük a fél éjszakát.

Egyszer, amikor nem találtam ott, ahol találkoznunk kellett volna, odaléptem egy csinos szőke nőhöz, akin látszott, hogy otthonosan mozog az adott helyen. Bemutatkoztam, mondtam, hogy kit keresek, tudna-e esetleg segíteni. A nő elmosolyodott „Ah, te vagy az? A nevedet már jól ismerem. Én a felesége vagyok – nyújtotta felém a kezét -, Ati mindjárt jön, a pezsgőtök azon az asztalon kikészítve. Ülj csak le.”

Ismerte a nevem. Hogy honnan? Több képet is készített már a férjéről, ahogy az nevetve a homokba írja mindenhol, amerre csak járnak:  “Bolla Rita”.

Ötven évesek leszünk az idén, és még mindig elviszi magával a nevemet nyaralni a kissrác az 1. h osztályból, ahogy azt hat évesen ígérte.

(Amikor ezt megírtam, elküldtem neki, hogy hozzájárul-e, hogy esetleg megjelenjen. Meghatódva válaszolt tízezer kilométerről, hogy persze, annyival módosítaná csak, hogy a lába tört el és nem a keze. Egészen pontosan tizenhat helyen. Teljesen megdöbbentem. Nagy Zsolt nevű judos kortársunk nálam jelentkezzen.)

Bolla Rita

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.