Február 21,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Európai Néppárt. Varga Judit miniszternő, nem kell a cinikus prédikálás, el is lehet onnan pucolni

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Ugyan már, ez a kettőt jobbra, kettőt balra Fidesz-csárdás csak szemfényvesztés. Kilépjenek vagy ne lépjenek ki a Európai Néppártból? El tudják képzelni, hogy amit Orbán akar, az nem úgy van és nem úgy lesz? Úgy lesz, mert Orbán képtelen kiadni a kezéből a hatalmat; és még mielőtt ebben a néppárt cirkuszban húz egy erőszakosat, eljátssza, hogy ő a kompromisszumok legnagyobbik mestere. Csakhogy addig szórakozik, míg maga esik bele a csapdába, és már régóta tudjuk, saját gőgje, felsőbbrendűsége vezet majd a bukásához. Az olyan politikus, aki Istennek képzeli magát, megkapja a maga pofonját itthon és Európában is. Egy rendszert nem lehet fenntartani korrupcióból, hazugságból, a hatalom kényeztetett paprikajancsiainak lopásából és manipulációk sorozatából sem. Amíg  Orbán és bandája ebből jól profitál, működik a rendszer.

Ezért az egész néppártos ide-oda csoszogás csak arra jó, hogy a beléjük rögződött demokrácia ellenséggel eltereljék a figyelmet elsősorban az egyre nyomorúságosabb magyar helyzetről is. És ebben a rohadt orbáni ugri-bugriban van mindig táncpartner. Egyik szörnyűbb, mint a másik. Amikor azt hinnéd, hogy egytől megszabadul az ország, jön a másik FüligOrbán Dzsimi, és beáll a nép akarata elleni sorba.

Az egyik legharcosabb, legutálatosabb képviselője az orbáni pávatáncnak az a Varga Judit, aki hamar kapott miniszteri trónt, és aki nőként is lejáratja magát, amikor ki akarja dumálni, hogy miért nem kell ratifikálni az Isztambuli Egyezményt. Meg az Európai Ügyészséghez csatlakozás sem érdekes. „Mi vagyunk a keménymag, akik vagányan elmondják Európában, hogy gyerekek, ez hülyeség.”– ez a véleménye. Megmondta Orbán, hogy mindenképpen megvédi a magyar embereket, de azt nem mondta, hogy ezért ők közpénz milliárdos védelmi pénzt kérnek. Alattomos Fidesz-mag! A jogtiprásban nem is választhatott volna Orbán méltóbb társat ennél a nőnél.

Varga Brüsszelben Áder János munkatársaként nevelkedett, és  tökéletesen megfelel a nagyképű, gőgös orbáni elvárásoknak. Kiderül ez a Magyar Nemzetnek adott interjújából. Ismét.

Varga Judit: Mi vagyunk a keménymag

A Fidesz keresztény-konzervatív párt marad, szögezte röptiben, és a párt maga dönt a saját sorsáról. Hát ezt mondom, előbb még lejtenek néhányat Európa parkettáján, mert merszük nincs dönteni és tovább lépni a pártszövetségből. Előbb még kell a rágalmakat, ocsmányságokat a hisztijeiket szórni – csakhogy ettől nem szimpatikusabbak, hanem ellenkezőleg, egyre inkább nem kívánatosak lesznek. Gyávaságból húzzák az időt meg azért is, mert még szaglik az uniós pénz. Senki nem mer konkrétan rákérdezni a pártbeliektől és dönteni: akkor most mi van? Tetyetutyi, sumák vagy kettős beszéd?

“Sajnos a néppártban sokan vannak, akik liberálisabbak akarnak lenni a liberálisoknál is, a néppárt eltolódott balliberális és a bevándorláspárti irányba. A Fidesz ebben nem partner, mi a magyar emberek akaratát képviseljük” – fogalmazott Varga Judit.

Kíváncsi lennék, hogy amikor 2004-ben diplomázott a jogi egyetemen, hol állt, merre akarta, hogy fújja az érdekszél? Akkor, amikor Orbán Viktor már letörölte magáról a liberalizmust, és fölkente arcára a keresztény-nemzeti púdert. Hüm? Fiatal diplomásként már elköteleződött az orbánizmussal vagy az évek során ragadt rá – ahogyan bukkantak elő a jobbnál jobb állások a számára? Mindegy is: döntött. Beállt a hordába.

Nem az a bajom, hogy valaki konzervatív eszmék mellett teszi le lelkét, agyát, csak Orbán rendszere nem az. Keresztény pedig semmiképpen, mert a korrupció, a lopás, a harácsolás, a szegények kirekesztése saját hazájukban nem Istennel, nem a bibliai tanításokkal van partiban. Egy miniszterelnök nem mérlegelhet(ne) az emberek, az ország jövőjéről úgy, hogy kirekeszti a másként gondolkodókat, mert akkor nem az, hanem egy diktátor. Pancser. Az.

Arról már nem is szólnék, hogy mennyire aljas dolog a magyar emberekre hivatkozni, pedig ha egy pártcsaládban százszor, ezerszer megaláznak, az nem a magyar embereknek, hanem Orbánnak, a pártjának és kormányának szól. Pontosan úgy, mint a meghallgatások a jogállam sorozatos leépítéséről. No csak, hol van a büszke dikihuszár ilyenkor?

“Nem a néppárt, hanem a magyar emberek érdekei szerint fogunk politizálni Brüsszelben. Kiállunk a nemzeti szuverenitás és a keresztény kultúra védelmében, és nem támogatjuk a bevándorlók betelepítését. (…) A Fidesz keresztény-konzervatív párt marad, nekünk nem a fejléc, nem a házszám a fontos, hanem ez az értékalapú azonosság és a magyar emberek érdeke.”

A házszámot már réges-régen eltévesztették Varga Juditék. Házszámot ma már csak jobbára a közpénzből ellopott kastélyok, paloták, luxus kéglik kapnak. Amúgy már nagyon régóta eltévedtek Európa forgatagában. Ezért keresnek új utakat ázsiai diktatúrákban – nekik ez az értékalapú azonosság. Ellenben a józan gondolkodású magyarokkal.

Ha ennyire más az irány ottan a Soros, migráns, demokratikus világban, akkor tessenek onnan elpucolni. Legyen nagy pofával bátorságuk is hozzá. Egyedül. Mert az úgy nem megy, hogy mindig csak más a hibás, mindig csak más alkalmazkodjon a magyar földi Messiásokhoz. Varga és a NER rohadt cinizmusa nem egyeztethető össze egy országot irányító apparátussal. Az szart ér.

Benne is vannak nyakig.

Az önök véleménye

Szép ez a fideSSjugendes plakát? Honnan tudja a reménybeli meggyőzendő, hogy melyik szlogen vonatkozik rá? (agador)

Dràgajòistenemnehagyjel!!! Mi lenne, ha egyszer az èletben kihagynànk a ” vallàsi, nemzeti, hazafias” jelzôket,, ès simàn, ( mint normàlisèknàl szokàs ) menetrendszerűen, pontosan , kèsès nèlkül közlekednènek a vonatok?!….itt is előfordul ( ritkàn ), de elnèzèst kèrnek a kellemetlensègèrt..otthon meg fèl òra mùlva tudod meg , hogy mèg csatlakozàs sincs….:( (Krisztina)

Vonatozásról mai friss tapasztalat. Reggel 1/2 8, -8 fok, nem éppen kánikula. Vonatra fel, kabátot, sálat, sapkát még véletlenül se le, mer’ fűtés az aztán nincs. Elgémberedve eljutottam a 100 km-re odébb lévő célállomásra, akkor kezdett langyosodni a fűtőcső.:( A tisztaságról ne is beszéljünk, ja, és természetesen késett is néhány percet a vonat.:( (Manci)

Soros, Soros, valamint Soros. Röviden összefoglalva ennyi Manyika néni cikke. Ahogy látom, ígér további cikkeket is a témában. Hátha azokba többször is sikerül beleírni Soros nevét, ebbe csak hússzor sikerült (plusz a századvéges fb-poszt). (zsoltix)

Remélem a 2022-es választásokat még meg lehet tartani, de az ellenzék tegyen már valamit, főleg a vidéki falvakban, mert ott dől el a választási eredmény mindig a fidesz javára. A legszegényebb, legelnyomottabb réteg segíti hatalomba maradni orbánt. (Transzporter)

Pitbull Gyuszi már katonai ügyész korában is súlyos megfelelési és seggnyalási kényszerben szenvedett, mivel szakmailag (és emberileg is) egy qrva nagy nulla… (János)

Így írtunk mi

Nehéz volt, Manyika néni?

A fontos kérdésekkel nem törődik senki?

Szabad ilyen orvul összezavarni a híveket?

A kreált hisztin túl

Na és Rogán, Tiborcz vagy Orbán hány milliárd forinttal károsította meg a magyar adófizetőket?

A magyar embereknek joguk van tudni, hogy ki kicsoda

A bűnt olykor bűnhődés követi

Találkozó

Ferencvárosi villogó

Szerepek

A nap kommentje:

” Már a csend se a régi…” – “A csend olyan mint a sózott heeering Novoszibirovoszkodoszkavasz-ban…” (Ványadt bácsi). Olyan Szibériai csend van… (Lajos)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.