Február 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Álmaink földje, Szibéria

Azon gondolkodom épp, hogy bemásoljam-é teljes egészében a Mi Hazánk mozgalom elnök-vezérigazgatójának közleményét – vagy elég, ha csak idézek belőle. Mint korábban annyiszor, a mű magáért beszél, minden komment csak rontana a szöveg szépségén, emberiességén. A Nagy Kormányos innovatív leleménye folytán a közbeszéd amúgy is a rém felháborító „börtönbiznisz” kifejezéstől hangos. A bűnözők ugyanis nem emberek, nem csak őrizni kell őket, hanem gyűlölni is – hogy fagynának meg hegyükön-hátukon ott ahol – a tévedhetetlen magyar igazságszolgáltatás jóvoltából – vannak!

A karmait és foga fehérjét a hamis terrorvádak áldozat-pereiben kimutató kormányítélkezési gyakorlatot is felülmúlják a móri nyolcas gyilkosság ügyében hozott elsőbb ítéletek. Amikor is egy ártatlan embert ítéltek el életfogytiglani fegyházbüntetésre. Ha még/már létezett volna halálbüntetés, ki is végezték volna annak rendje-módja szerint. Aztán semmi sem úgy alakult, ahogy a mindenáron tettest felmutatni igyekvő ügyészség kieszelte. Kiderült a valódi gyilkosok kiléte, sztornó az egész bírósági eljárás. 

Ami bűz először is arcul csap, az a szélsőjobb fantáziájának sekélyessége. Képtelenek bármi újat kitalálni, főként miután a kormány propagandagépezete már minden számba jöhető témájukat rázúdította a lakosságra. A rendszerváltást követő több hasonló kezdeményezés buktája után Orbán Viktor még 2015-ben odanyilatkozott: napirendre kellene venni a halálbüntetés ügyét. 

Nagyon sokan vannak, akik azt hisszük, hogy ha van halálbüntetés, illetve egyes bűncselekmények halálbüntetéssel való fenyegetettsége létezik, akkor nagyobb biztonságban vagyunk.

Aztán persze finomult a kín, a populista igyekezet nekicsapódott a jogi realitások mellvédjének és az EU rosszalló tekintetének. De legalább beszéljünk róla – nyögte még elhaló hangon a fejetlenkedő agitprop, aztán gyorsan kitalált valami más blődséget.

A „zaklatószínházak”-akció elérte már a célját, az ártatlan gyöngyöspatai diákok mégsem pont az a célcsoport, akik ellen fel lehetne sorakoztatni a nemzetet. Maradtak a tényleges vagy csupán potens (előzetesben levő) elítéltek – hálás anyag, még védekezni sem tudnak. Őket kell most sárba tiporni, a tajgába deportálni, fölakasztani – mert az kevés, hogy rájuk rohasszuk a műanyag lakatot a három csapás elvének köszönhetően. A Mihasznák Mozgalom 19-re lapot húzott: a halálbüntetés azonnali visszaállítását és a szibériai bérrabtartás lehetőségének megteremtését követeli. A többnyire állítólagos migránsgyilkosságok messze elkerülnek minket, maradnak a bennszülöttek által elkövetett brutális emberölések, sorolja is azokat akkurátusan a közlemény. A szerintük botrányosan enyhe bírói döntések ellen ágál az írás, megállapítva: „Jól látható, hogy a jelenlegi büntetési tételek nem rendelkeznek tényleges visszatartó erővel.” Kezdeményezi a védtelenek – így a gyerekek vagy idősek – sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett életellenes cselekmények esetében a halálbüntetést, „amelynek visszatartó erejét kutatások bizonyítják”. Nincsen az a figyelembe vehető, kriminálpszichológiai igényű felmérés, amely ennek ne az ellenkezőjét állítaná! Ám itt nyilván nem is tudományos észérvek ütköztetése a cél, hanem a köztudottan halálbüntetés-párti* magyar emberek szimpátiájának és voksainak megnyerése. Bármi áron! (* A lakosság 54 %-a állítaná vissza szívesen a halálbüntetést. Jelenleg 56 olyan országról lehet tudni, ahol még alkalmazzák ezt a büntetési nemet – miközben a Föld országainak száma 203.)

Az akasztófa-ácsolási, kötélbeáztatási hasztalan gerjedelmet még csak-csak értem – na de miért pont Szibéria legyen a bérrabok célállomása?! Lehetne éppenséggel – például – a Ferenc József-föld (oroszul: Земля Франца Иосифа /Zemlja Franca Ioszifa/) is! Részint messzebb is van, ott sokkal hidegebb az időjárás – lefagyna még a micsodájuk is a delikvenseknek –, könnyebb őrizni is őket a fagyos, háborgó tengerrel körülölelten. Másfelől létezik olyan is, hogy nosztalgia. Végül, de nem utolsósorban: az általunk 1873-ban fölfedezett szigetcsoporton méltányosságból hátha nem kéne lakbért fizetnünk. A Jeges-tengeren található Novaja Zemljától (Új-Föld) északra és a Spitzbergáktól keletre, közel az Északi-sarkhoz fekvő területet a ruszkik önkényesen vették birtokba a múlt században, miután a Monarchia – felfedezése után – elmulasztotta bejelenteni az igényét a szigetcsoportra. Az odalátogatás külön engedélyhez kötött. de amilyen dinamikusan fejlődnek a kapcsolataink Putyin Atyuskával, nem lesz semmi gáz! (Hogy gáz hiányában mivel fognak fűteni a kies szigetek valamelyikén, a kopár szikákon esetleg fölépítendő magyar fegyházakban, nem tudni.) Mindent összevetve, azért ez sokkal jobb ötlet, mint a szeles, tág, hófúvásos Szibéria (oroszul: Сибир /Szibir/) – amely a köznyelvi értelemben Oroszország Urálon túli területét jelenti). Amelyhez csak a fájdalmas gulag-táborok – nem pedig egy büszke, ám elbaltázott felfedezés – emléke köt.

Azt nagyon nem szeretném, ha odajutnánk: a rút szibarita, élveknek élő nagybirtokosok visszaállított pallosjogát esmént akasztófák jelezzék a földjeik határán. De azzal teljes mértékben egyetértek, hogy erőst gondolkodnunk kéne a börtöneink befogadó kapacitásának drasztikus növelésén, hiszen egy politikai fordulat esetén – amelyre azért kimutatható az igény – mihez kezdünk a Btk.-paragrafusok zömét kimerítő bűnelkövetők tömegeivel?! Fűtött gyep, akkut helyhiány ide meg oda – nem tarthatjuk őket a cifra stadionjaikban. Még megtanulnának focizni.

A jogi környezet – micsoda pech! – még mindig nem engedélyezi a halálbüntik visszacsempészését, ez amúgy is csak a diktátorocskák malmára lennének hivatottak hajtani a vizet. Elég ha csak a kádári retorziókra utalok, a nem oly távoli múltból – még 1961-ben is voltak politikai kivégzések. A rendszer mély humanizmusát pregnánsan illusztrálja az ’56-os elítélt, Mansfeld Péter sorsa. A szabadságharcos még fiatalkorú volt, amikor a terhére rótt cselekményt (fegyverrejtegetés) elkövette (vagy nem) – a rezsim nagyvonalúan megvárta, amíg betölti a 18. életévét, csak 11 nappal ezután tették a kötelet a nyakába. Minő filantrópia! 

Ismerősöm mesélte: gyermekkorában, estvélente, mikor összegyűlt a család, az estebéd végén az anyja akasztófánkkal kínált körbe mindenkit. Ez sem küllemre, sem ízre nem különbözött semmiben a rendes fánktól, így nevezni csak ő szokta baráti körben– nem hiába hogy az akasztófa-humoráról volt híres faluszerte.

De eszembe jutnak saját élményeim is: Liviu Rebreanu erdélyi román író Akasztottak erdeje című regénye és az abból készült cannes-i díjas film. Az akasztófa árnyékában című piff-puffos, ártalmatlan western. Szinyei Merse Pál Akasztófa (1867) festménye. Az akasztói Stadler-stadion, amelyet jó volna látni, mielőtt az enyészeté lesz. (Azt rebesgetik a helyiek: onnan a településnév, hogy a rossz utak miatt az átutazók a kerékakasztó sár miatt nem tudták útjukat folytatni, megakadtak. De ez talán már másként van.) Tudtátok: Christian Morgenstern, a groteszk öltészet koronázatlan sirálya az Akasztófa-énekekkel új költészeti műfajt teremtett? Az akasztófavirágok balladája szerzője, Francois Villon nemegyszer állt az akasztófa alatt, hóhérra várva – szerencsére a kötél általi halálra szóló ítéleteit az utolsó pillanatban mindig megváltoztatták.

Ami soha semmilyen körülmények között nem jutna eszembe: arra felhívni, biztatni honfitársaimat, öljük meg a megtévedteket, de legalább száműzzük őket oda, ahonnan nincs visszaút. Van akiben bosszúszomjas indulatokat szít a bitófa emlegetése, van akiben maradandó élményeket, elfeledettnek hitt emlékeket csalogat elő vajaspánkóról, csörögefánkról, olvasott vagy látott remekművekről. Nem vagyunk egyformák, feleim!

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.