Július 16,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Támadások a Himnusz ellen

Ha április 1. lenne, arról adnék most hírt, hogy nemzeti himnuszunkat azonnali hatállyal leváltotta a hímnászát ülő Kormány. Kicserélte egy – egyesek szerint mélabús – elődjénél frissebb, kopogósabb, szárnyalóbb újra. És ami a lényeg: már az első sorában ott szerepel benne a dicsőséges, a fényességes Vezérünk neve (S.N.D.B. = sit nomen Domini benedictum = az Úr neve legyen áldott): „A Párt, Orbán, Magyarország…”. A veretes versszöveget maga Az Elnök írta.

De mivel még csak január 1. van, meg kell elégednem azzal, hogy csupán utalok rá: egy ilyen fordulat egyáltalán nem elképzelhetetlen – bármit is ír az Alaptörvény I. cikkelye. Miután a múlt év utolsó napjaiban a Nemzeti  Kupaktanács – két milliárdos pénzszórás között – lazán a Rogán Antal miniszter által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelte Nemzeti Kommunikációs Hivatal hatálya alá helyezte a komplett filmszakmát, ugyan mi akadálya lenne annak, hogy a Himnuszunkat is „megvédje”? A gránitszilárdságút akkor cseppfolyósítják, amikor kedvük tartja. Nem diktátorok allűrje-é – Türkménbasitól Ceauşescuig -, hogy átszellemülten megélt hazafiságuknak versek fabrikálásával és közzétételével adnak hangot? A hazájában nemes egyszerűséggel csak Szerdárként (vezérként) emlegetett államfő, Szaparmurat Nyijazov kabinetje ülésein maga olvasta fel alkotásait a minisztereinek. Költeményeinek első szerencsés olvasóit – a Halk Maszlahatinak (népi tanácsnak) nevezett törvényhozás tagjait – annyira meghatották az Elnök mélyben gyökérző rigmusai, hogy élete végéig tartó elnökséget szavaztak meg neki, ráadásként megkapta az Arany Évszázad Érdemrend mindhárom fokozatát és a „Türkmenisztán Nagy Írója” címet is. A szintén költő Kárpátok Géniuszáról pedig azt tartja a fáma, hogy az 1977-től a forradalomig használatos hivatalos román himnusz (Trei culori cunosc pe lume = Három színt ismerek a világon) verslábait is ő maga farigcsálta. Nem tetszett neki a korábbi állami himnusz, van ilyen!… Az sem lehetett a csere gátja, hogy az előzőt is ő maga zúdította a sorokbanállással elfoglalt népére. De csere ide meg oda, szomszédaink szívbéli himnusza – kvázi Nélküled-je – egy induló volt, amely a Partidul, Ceauşescu, Romȃnia = „A Párt, Ceauşescu, Románia” címmel lopta be magát a történelembe.

Amúgy 2013-ban egyszer már belenyúltak a mézesbödönbe: a Magyar Kultúra Napján adták át a Himnusz, a Szózat és a Székely Himnusz új változatait. A hanghordozón Kölcsey Ferenc megzenésített Hymnusának dallama 4 (azaz négy) verzióban szerepel! Mi ez, ha nem a nemzettudat totális megzavarása? A trianonsebzett gyászmagyarok mentális elbizonytalanítása? 

Tavaly nyáron ünnepeltük – különösebb csinnadratta nélkül – nemzeti énekünk születésének 175. évfordulóját. A MNB a „Himnusz megzenésítése” megnevezéssel különlegesen nagy méretű – a költeményt és a zeneművet együttesen megjelenítő – ezüst emlékérmét bocsátott ki ebből az alkalomból. A jegybank nem tagadja, hogy ezek az emlékpénzérmék törvényes fizetőeszközök, miközben azt is állítja, hogy alapvetően nem forgalmi célokat szolgálnak; elsődleges szerepük a megemlékezés, a figyelemfelkeltés nemzeti értékeinkre. Na persze!… Pénzzé tették a Himnuszunkat, ez a szitu!… 

Bevallom, nagyon elkalandoztam, valójában pusztán arról a váratlanul fellángolt, netlegességig fajult vitáról állt szándékomban beszámolni, amelynek tétje: szabad-e hajlítgatni a hőn szeretett fohászunkat? A véleménycsattogtatások és egymásnakfeszülések apropóját az a Radics Gigi-féle Himnuszinterpretálás adta, amellyel a Life TV köszöntötte 2020-at. Ezt muszáj megnéznetek, ha állást szeretnétek foglalni e kardinális kérdésben és a barikád valamely oldalán.

Nem akarom tudni, mit keres a Himnusz ebben a katedrálisi környezetben – bár állítólag Erkel Ferencet 1844-ben a templomi harangok zúgása ihlette meg a mű komponálásakor -, mit akarnak kifejezni a giccses gyertyákat csöpögtető gyerekek, miért kell mindenáron a mesterkélt pátosz – de azt, hogy egy előadó valami nóvumot akar becsempészni a mű előadásába, azt én speciel önmagában akceptálni tudom.

Jelen esetben ez valamelyest sikerült, a magasztosság nem sérült, nem hinném, hogy van ok a zúgolódásra, a világvége-jajveszékre. Amerikában sokkal kedvezőbben fogadták, amikor anno Marvin Gaye és mások szabad szellemben kezdték előadni az ottani himnuszt. Már-már hagyománnyá vált arrafelé, hogy a soulból és R&B-ből is ismert hajlításokkal éneklik el. Azt a szokást, hogy szívmagasságban mellre tesszük kezünket a himnusz éneklése közben, bezzeg simán átvettük, Orbán Viktorral az élen! Persze más a motiváció ott, és más itt. Ott – szemmel a csillagos-sávos lobogón – ezzel az őszinte hazaszeretetet hangsúlyozzák,– itt viszont csak érezni szeretnénk, hogy megvan még a pénztárcánk.

Van persze amikor nem sikerül a terv, a művész a saját koncepciója áldozatává válik.  Ez történt a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő MLSZ fiestáján a véletlenül Enrico Palazzoként felkonferált Vikidál Gyulával. Könnyen így járhat egy művész, ha saját tehetségének a határait feszegeti. Ha a több mint kínos nyekergést nem is, de az újító szándékot itt is méltányolni érdemes – a minden rendszerben érdemekre szert tevő előadó élveboncolása helyett. Annál kevésbé érdemel elismerést a konferanszié – a Himnusz mégsem pusztán egy műsorszám, amit csak úgy meg kell hallgatni, a lelátókon ülve…

Azon valóban érdemes lenne vitatkozni, egyáltalán kell-e Himnuszt – vagy netán valami nacionalista helyettesítőt – énekelni focimeccseken. Állami ünnepekkor, zászlófelhúzás közben vagy egyéb hivatalos alkalmakkor sem szokás labdát rugdosni! 

Bár – ahogy most festenek a közállapotok – még megérhetjük ezt is.

Az egyértelmű, hogy ha különböző népek foci- vagy egyéb sportcsapatai mérkőznek meg, a szokásjog és az elemi udvariasság is azt diktálja, hogy le kell játszani mindkét ország himnuszát. Na de ha két ehoni település csapata csap össze? Danolják el a saját város- vagy faluhimnuszukat, oszt’ pattoghat a labda! Nem gondolom, hogy korlátlanul, bárhol, bármikor helye és ideje van a vigyázzállásos himnuszolásnak, az önnagyságunkba- vagy éppenséggel önsajnálatunkba-révedésnek. Még kevésbé tartom szerencsésnek a hazaffyság és revizionizmus himnikus mákonyával lelocsolni ezeket a sporteseményeket. Ahol én születtem, az iskolába érvén az „Éljen a mi tántoríthatatlan parasztságunk!”-szerű transzparensekkel díszített kövecses úton, minden egyes tanítási nap azzal kezdődött, hogy a Conducǎtor önelégült, pirospozsgás portréja előtt, egyenruhában, pionírköszöntéssel énekeltük el az állami kötelezőt. Fűtés meg vagy volt az osztályteremben, vagy nem volt… Nem veszít-é értékéből az a nemzeti szimbólum, amelyet minden szabályozás nélkül, akármikor, akárhol bevethetnek?… Mit akarnak kifejezni vele, a mi páratlan össze-nem-tartásunkat talán?… Mert a büszkeségre okot adó összetartozást meg kell teremteni elébb – még mielőtt úton-útfélen hirdetnők. Világkuriózum vagyunk, hogy ekkora végletes megosztottságot egy végzetes polgárháború nélkül hordunk ki!

Akárcsak ránk, a Himnuszunkra is eléggé rájárt a rúd. Tavaly év végén, amikor Áder János Egyiptomba tett látogatást – ahol találkozón vett részt Abdel Fattáh esz-Szíszi köztársasági elnökkel – a protokollnak megfelelően államfőnk érkezésekor felcsendült a magyar himnusz is. A katonazenekar beleadott apait-anyait, ám a feldolgozás ennek ellenére kissé sajátosra sikeredett. Olyan szívesen leírnám, hogy a magyar köztársasági elnök bajsza alatti somolygással honorálta a kürtös-fanfáros igyekezetet… de természetesen egy ránc sem rendült az arcán – mint azt már megszokhattuk. Ha a ceremónián véletlenül a 3+2 zenekar Csipkés kombiné című szerzeményét játszották volna le, az is kb. ugyanezzel a hatással lett volna rá. 

Ennél közismertebb eset az, amikor Király Linda – egy kosárlabda-gálamérkőzés előtt – belesült a Himnusz éneklésébe. Bár az énekesnő apja az azóta eltelt években mindent megtett, hogy az internetről minden nyomát eltüntesse e balszerencsés performansznak, egyik videómegosztón mégis sikerült rálelnem egyik ott készült felvételre. A villámgyorsan megszületett, szabotázst kiáltó népítélet meglehetősen igazságtalan volt vele szemben, hiszen ismert volt, hogy más nyelvi környezetben nevelkedett, nem sokkal előtte települt vissza a család az Egyesült Államokból, továbbá ő is még eléggé fiatal és tapasztalatlan előadó volt akkor. Sajnálatos, hogy sokaknak még mindig ez a szereplése ugrik be a neve hallatán.

Nála ügyesebbnek bizonyult egy 15 éves hokis fiú, aki egy kanadai jégkorong-tornán énekelte el a magyar himnuszt. A kamloopsi stadionban a technikai berendezés csődöt mondott a megnyitón. A kanadaiak közösen énekelték saját himnuszukat, magyar részről pedig egy fiatal sportoló, Horváth László mentette meg a helyzetet, aki előzetes felkészülés nélkül, egyedül énekelte el nemzeti énekünket. Kit érdekelt azután már az eredmény?!…

A „rabszolgatörvény” parlamenti szavazásakor sajátos szerepbe, mondhatni bizarr helyzetbe került a magyar Himnusz. Az obstruáló ellenzék a felfokozott hangulatban – az egyéb eszközök és a jobb ötletek fogytán – elkezdte énekelni, mintegy tiltakozásként a határozathozatal ellen. A zavarba hozott kormánypárti képviselők – mi mást tehettek volna – szintén felálltak és rácsatlakoztak az éneklésre. Miután ilymód közösen kiénekelték magukat, az ellenzék kivonult az ülésteremből, lehetővé téve hogy a kormánypártok nyugodtabb körülmények között fejezzék be a Munka Törvénykönyvének a módosítását. Peller Mariann műsorvezető egy tévés vetélkedőben árulta el: az egyetemi felvételijén a Himnusz gyanánt a Szózatot szavalta el. mély átéléssel. A nem szándékos merénylet ellenére felvették.

Számtalanszor előfordultak kínos, mulatságos – vagy éppen felemelő – szituációk más nációk himnuszával is. Ezek felsorolására e helyütt nincs tér – akit mégis érdekelne, megnézhet egy válogatást itt. Ehelyett arra emlékeztetnék, hogy van, ahol tiltják, sőt büntetik azt, hogy magukat magyaroknak valló emberek – őseik földjén – együtt énekeljék a magyarság legfőbb zenei szimbólumát.

A szlovák parlament elfogadott egy ún. „himnusztörvényt”, amely szerint külföldi ország himnuszát csak akkor lehet nyilvános rendezvényen előadni, ha jelen van az érintett ország hivatalos küldöttsége. A tiltakozások hatására –  még tüntetést is tartottak Pozsonyban, „Himnuszunk a szabadságunk” címmel – ezt Andrej Kiska államfő végül megvétózta. Emlékezetes még ebből a szempontból a 2015-ös romániai himnuszper is Anélkül hogy a részletekbe belemennék, kiemelendőnek vélem a konklúziót: az erdélyi magyar közösség identitáshoz való jogának megőrzése nem biztosított, a Himnusz éneklése közösségi rendezvényeken lényegében bírsággal sújtható. Romániában rendszeresen sérülnek az anyanyelvnek az utcán és a hivatalokban való szabad használatához, a nemzetiségi kultúra és hagyományok  megőrzéséhez és ápolásához, valamint a magyarajkú iskolák és a nemzeti jelképek megtartásához való elemi jogok és érdekek.

Hordhatja az elszakított országrészekbe teherautószám a kormány a lóvét és az adományokat (jelentkezik is a hála minden egyes szavazáskor), csak éppen sem a júdáspénz, sem a használt holmi, sem a konzervkaja nem fogja megvédeni az ott élők megtépázott kisebbségi és emberi jogait.

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.