Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Aki nem fizet, az a kormány szerint akár meg is dögölhet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Noha a hazai egészségügy már így is színvonalon aluli volt, azért legalább az elmondható volt róla, hogy mindenkinek ingyenesen járt. Pontosabban nem ingyenesen, hiszen a TB-t fizetni kellett eddig is. Persze az olcsó húsnak híg a leve, mint jól tudjuk – ez persze a jóléti államokban nem feltétlenül igaz, ahol az ingyenes egészségügyi rendszer gond nélkül működik – hiszen évente több ezren, ha nem tízezren haltak bele a rendszer hiányosságaiba. Orvos és nővérhiány, az eszközök és feszerelés hiánya, valamint a az elfogadhatatlan körülmények mind közrejátszottak abban, hogy ezeknek az embereknek meg kellett halniuk. Lehet – sőt biztos – hogy az ellátás színvonala sokszor kritikán aluli, de legalább elláttak mindenkit, még azt is, aki az utcáról „esett be”. Ezen azonban az Orbán-kormány változtatni kíván, több mint fél millió ember életét veszélybe sodorva.

Nem meglepő a döntés persze, hiszen eddig is olyan törvénymódosítások sorát eszközölték, amelyek vagy a jogállam leépítésére szolgáltak, vagy az állampolgárok életének rosszabbá tételéhez. Szinte mindent – legújabban már a színházak vezetését is megpróbálták – a saját kezükbe vettek, ezzel is biztosítva azt, hogy semmi nem történik az ő akaratuk nélkül. Addig azonban, ameddig a bíróságok függetlensége jó esetben nem fog emberek halálával járni, addig ez a frissen elfogadott törvénymódosítás könnyen százezrek életét sodorhatja veszélybe.

Az egészségügyi rendszert a kormány jól láthatóan szándékosan rombolja, hogy helyén létrehozhassa a magánellátást, amiből a NER-közeli üzletemberek milliárdokat szakíthatnak. Az ingyenes ellátás a kormánynak nem kifizetődő, ezért is hagyják meghalni az időseket, betegeket. A nyugdíjasokra már semmi szükségük nincs és úgy tűnik, azokra sem, akik nem dolgoznak megállás nélkül. A jó állampolgár ugyanis csak az lehet, aki az életét ledolgozza a pártért, miközben természetesen ha lehet, legalább 3 gyermekkel gyarapítja a magyar nemzetet. Az számít hazafinak, aki ezek teljesítésére készen áll. Orbánnak ezekre az emberekre van szüksége, ezért mindenki mást, aki ettől eltérő módon kívája élni az életét, kizárnak a köreikből.

A javaslat lényege, hogy háromhavi tartozás, azaz 23 130 forint (jövőre a mostani 7500 forintról 7710 forintra emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege) után érvénytelenítenék az adós tajszámát. Ez azzal jár, hogy az illető ezt követően nem juthatna állami egészségügyi ellátáshoz, vagy államilag támogatott – tehát olcsóbb – gyógyszerhez.

A változás félmilliónál is több embert érinthet. Több százezren vannak azok, akik egyéni szolgáltatási szerződés keretében fizetnek havi 7500 forintos járulékot.  Ők azok, akik semmilyen jogcímen nem jogosultak egészségbiztosítási szolgáltatásra: nem nyugdíjasok, nincs bejelentett munkahelyük, és nem nevelnek gyereket, pontosabban nincsenek gyesen vagy gyeden. 

Ezek az emberek a törvénymódosítás elfogadását követően – amelyet szerda délután el is fogadtak – egyik pillanatról a másikra találhatják majd magukat lehetetlen helyzetben. Ha ugyanis kiesnek az állami ellátásból a kórházakat már csak mint magán egészségügyi intézményeket vehetik igénybe, akkor is, ha egyébként nem tudják kifizetni az ellátás költségeit. Ez végső soron azt is jelentheti majd, hogy sokan, akiken egyébként egy egyszerű beavatkozás, vagy egy szűrővizsgálat is segíthetett volna, inkább a távolmaradás mellett döntenek, ezzel kockáztatva az életüket.

A törvény jövő júliusban lép életbe, így még maradt pár hónapja ennek a több mint fél millió embernek arra, hogy kitaláljon valamit. Azonban ha képtelenek elmenekülni az országból, vagy előállni egy működő tervvel, akkor imádkozhatnak azért, hogy ne kelljen többet még a kórházak közelébe sem kerülniük, mert ha ez nem így lesz, akkor a tízparancsolat sem fog már segíteni, hiszen az imák helyett százezrekre lesz sükségük ahhoz, hogy életben maradjanak.

Természetesen a kormány azzal magyarázza az új törvénymódosítást, hogy ezzel a fizető polgárok helyzetén fognak javítani és csak az úgynevezett „potyautasoktól” mentesítenék az egészségügyi ellátórendszert. Csak hogy ezek a potyautasok is emberek, olyan emberek, akiknek – másokhoz hasonlóan – időnként szükségük van kórházi ellátásra, akkor is, ha azt egyébként nem engedhetnék meg maguknak. Hogy nem fair az, hogy ezekért az emberekért mi mindannyian fizetünk? Lehet, de az sem fair, hogy mi fizetjük a minket kirabló politikusok havi benzinköltségeit, vagy az adriai szexpartijukat. Ha már választani kell, én inkább támogatom az elesettek ingyenes orvosi kezelését, mint a politikusok gusztustalan meggazdagodását.

Ezekről a potyautasokról mikor fog szavazni a Parlament? A Borkai-féle vérszívók mikor szakadnak végre le a magyar adófizetők testéről? Mert hogy ez a pár kitartott senkiházi jóval többe kerül, mint a hajléktalanok, vagy a munkájukat elvesztettek időszakos orvosi ellátása, az egészen biztos. Eddig is jól látható volt, hogy Orbán és kormánya magasról tesz azokra, akik kiesnek a munkaerőpiacról, esetleg valamiféle hibát követnek el. Ők sokszor az életükkel kénytelenek megfizetni. A helyzet ezt követően csak még rosszabbra fog változni, amiért az Orbán-kormány lesz az egyértelmű felelős. Hogy ezzel mégis mennyi pénzt tud megspórolni az állam? Nem tudni, viszont szinte biztos vagyok abban, hogy ezeknek emberek életének veszélybe sodrása még annyit sem ér, mint amennyiért a Puskás stadion nemrégiben felépült. Ez jelenti a keresztény konzervatív kormányzást. Akinek nincs elég pénze, az dögöljön meg. Ennyire egyszerű.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.